közgyűlés

2018.03.13. 20:00

Több mint 11 milliárdos adóbevétellel számol a pécsi önkormányzat

Egy nappal a március idusai nemzeti ünnep előtt ülésezik a város képviselő-testülete, amelyen a pécsieket érintő számos kérdésben születhet döntés. Az idei költségvetési tervezet tárgyalása mellett a városatyák Pro Civitate-díjat adnak a téli olimpián aranyérmet nyerő két pécsi gyorskorcsolyázónak, Burján Csabának és Knoch Viktornak, de szó lesz arról is, hogy trianoni keresztet állítanak a városban, valamint a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltakat számba vevő emléktáblát is elhelyeznek Pécsen.

HLB

A március 15-i nemzeti ünnep előtt egy nappal ül össze a pécsi közgyűlés, hogy mintegy kéttucatnyi ügyben hozzanak döntést a képviselők. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó napirendi pontok egyik kétségtelenül Pécs idei évre vonatkozó költségvetési tervezete. A koncepció 57,248 milliárd forintos bevételi főösszeggel (és ugyanennyi kiadással) számol.

Az önkormányzat köznevelési feladatainak ellátáshoz szükséges központi támogatás mértéke idén 2,2 milliárd forint, a szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatokra pedig 2 milliárd forint jut.

A kulturális tevékenységek finanszírozására is több mint másfél milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a Pécsi Nemzeti Színház 527 milliót kap, míg a Bóbita 48,2 milliót, a Pécsi Harmadik Színház pedig 37,6 milliót. A Pannon Filharmonikusok 285,5 millió forintos támogatásban részesül. A múzeumok közül a Janus Pannonius Múzeum 197,2 millióból gazdálkodhat, míg a Csorba Győző Könyvtár összesen 417, 6 millió forinthoz jut különböző jogcímeken.

A bevételi oldalt illetően a város idén 3,55 milliárd forintot vár a vagyoni típusú adókból származó bevételekből, közel 8 milliárdot a termékek és szolgáltatások adóiból, s több mint 220 millió forintot terveznek a közhatalmi bevételekből; így összességében közel 12 milliárd forintnyi adóbevétellel számolnak a városházán. Hozzátehetjük, hogy az adóosztály kiemelt figyelmet fordít idén is a hátralékok behajtására és az adófeltárásra.

Új helyre, az Aradi vértanúk útja és a Hunyadi út kereszteződésébe kerül az úgynevezett Trianoni kereszt. Az alkotást 2007 júniusában állították a Pius templom kertjében, ám utóbb nyilvánvalóvá vált, hogy a kert a méreteinél fogva nem alkalmas helyszín nagyobb volumenű megemlékezések megtartására. Ezért a kezdeményezők, A Történelmi Vitézi Rend Baranya Megyei Székkapitánysága és az 56-os Szövetség Baranya Megyei Szervezete javaslatára a kereszt az említett közterületre kerül.

Az ülésen az önkormányzat méltó módon ismeri el a történelmi sportsikert elért két pécsi gyorskorcsolyázó, Burján Csaba és Knoch Viktor érdemeit. Az téli olimpián aranyérmet nyerő férfi váltó tagjait a Pro Civitate-díjban részesíti a képviselő-testület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!