Törökkori pince a Kossuth téren

Megvan a Kossuth-téri mélygarázs látványeleme. A régészek által feltárt középkori pincét a kivitelezőnek nemcsak meg kell őriznie, hanem bemutathatóvá kell tennie.

Amire sokan számítottak a Kossuth tér feltárása során, az bekövetkezett. Várható volt, hogy biztosan tartogat valami olyasmit a rómaiak előtt és után is lakott városrész, ami módosíthatja a mélygarázst építők eredeti elképzeléseit. Amint az kiderült, a régészek munkáját is figyelő ásatási bizottság kötelezi a kivitelezőt arra, hogy ha folytatni akarja a mélygarázs építését, akkor a közelmúltban megtalált és feltárt középkori pincét nemcsak meg kell őriznie, hanem bemutathatóvá is kell tennie.

Lapunk megkereste Horváth Máriát, a „WIPARK-Konzumparkoló Kft.” beruházási projektmenedzserét, aki elmondta, hogy a pincemegőrzés feladatát felvállalják. Mindez természetesen az eredeti tervek módosításával jár – a cölöpözési munkálatokat a pince körüli szakaszon mással kell kiváltani –, nem beszélve arról, hogy a költségek is jelentősen emelkednek. Kérdésünkre, hogy vajon mit jelent ez anyagiakban, Horváth Mária csupán annyit mondott, hogy a tervezés megkezdődött, s amint elkészül a módosítási csomag, az is kiderül, hogy mindez mennyivel emeli a költségeket.

Végül reményét fejezte ki, hogy a látványelem kiépítése a 270 személygépkocsit befogadó mélygarázs átadásának határidejét nem fogja módosítani. Korábban ugyanis elhangzott: ha semmilyen körülmény nem hátráltatja a munkát, a mélygarázs építésének befejezési határideje 2009 június 29-e, a térfelszín kialakítása – ami a pécsi EKF-beruházások egyike – várhatóan az adott év végére készülhet el.

Törökkori pince nyomaira bukkantak (fotó: Löffler Péter)

További tervmódosítás nem valószínű, hacsak nem tűnik elő valami a földből a Konzum Áruház közvetlen közelében lévő szakasz jövőre esedékes régészeti feltárása során. Ugyanis az áruház építésének idején a mélyépítők valószínűleg már megtalálhatták volna mindazt, ami megőrzendő.

Tóth Zsolt vezető régész, a Kossuth téri ásatások irányítója lapunknak elmondta, hogy a kétágú középkori pincét a török idők óta nem háborgatta senki. Szép, ritka látvány, hiszen mind az oldalfalai, mind pedig a boltozata csodálatosan épen maradt.

 

Malomkövek, cserepek

Újkori pincéje Pécsnek akad bőven és néhány középkori is van, de a Kossuth téri az állapotát tekintve ritkaságszámba megy. Az ásatási bizottság ezért is döntött a feltétlen megőrzés mellett. A feltárásról szóló első jelentést Tóth Zsolt a következőképpen fogalmazta meg: „A tér nyugati sávjában két középkori épület maradványai kerültek elő. A délnyugati épületnek a pincehelyisége megmaradt, amiből egy 8 méter hosszú mélypince folyosója indul a keleti irányba, egy három méter hosszú déli oldalággal. A leletek alapján valamikor a 17. században pusztult el az épület, amelynek nyugati zárófala az Irgalmasok útján megnyitott közműárokban került elő.” Kérdésünkre a régész elmondta, hogy előttük legalább négyszáz-négyszázötven éve nem járt senki sem ebben a szépen boltozott, és teljes épségében megőrződött pincében. Bíztak benne, hogy valamelyik ágában találnak majd a régészet számára értékes beszédes információkat adó tárgyakat, de reményeik egyelőre nem teljesültek. Viszont a pincelejárat közeléből négy, épen megmaradt szép malomkő került elő, illetve számtalan török kori cserépmaradványra bukkantak. Maga is úgy gondolja, hogy a pincét mindenki számára láthatóvá kell tenni.

A parkolási díj egyben múzeumbelépő is lesz 

Amint azt megtudtuk, a mélygarázs ritka különlegessége, látványeleme lesz a közel félezer éves pince. Már számolják, hogy mibe kerül ez a többlet, illetve töprengenek azon, hogy miként lehet majd minél előnyösebben megjeleníteni. Szép megvilágítással, üvegajtóval, külön grádicsokkal. Információink szerint a beruházó úgy tervezi, hogy a kétágú török-kori létesítmény állandóan nyitva lesz majd a gépkocsival érkezők számára, ekként a mélygarázsba érkezők parkolójegye egyben múzeumi belépőjegy lesz. Azon is gondolkodnak természetesen, hogy időről-időre a gyalogosok számára is lehetőséget kell majd biztosítaniuk a pince megtekintésére, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az ásatás során előkerült ókori-középkori leletekből, edényekből, pénzekből, használati eszközökből, netán a régészek munkáját megjelenítő fényképekből is bemutatnak majd néhányat. Mindenesetre a történet önmagát alakíthatja. 

szponzorált tartalom
Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára
három az egyben
Csökkenti a közterheket az új tb törvény
Bőnyi rendőrgyilkosság / 41 perce
Jogerősen is életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott Győrkös István
Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés és lőfegyverrel visszaélés miatt.
Gyász
"Te már pihensz a zúgó lomb alatt, nem zavarja senki csendes álmodat. Szeretteid nélküled élnek, de szívünkben őrizünk téged." Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÓRPINTÉR TIBOR 83 éves korában elhunyt. Temetése december 16-án 13 órakor lesz a mánfai temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk PINTÉR CSABA 46 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 14-én a 11 órakor kezdődő gyászmise után lesz a hidori temetőben. Kérjük, hogy a virágra szánt összeget, gyermekei javára adományozzák a ravatalozónál elhelyezett gyűjtőbe. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk, SZENDE ANTAL 2019. november 25-én 88 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. december 16-án lesz a pécsi köztemető kápolnájában 13 órakor kezdődő szentmisével. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOGNÁR JÓZSEFNÉ szentlászlói lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 14 órakor lesz a szentlászlói temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. ALEXY GYÖRGYNÉ Dr. Pál Klára 67 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. december 18-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Ezen a napon kerül elhelyezésre férje is DR. ALEXY GYÖRGY A részvétnyilvánítás mellőzését kérnénk. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósom, nagypapánk GERGELY JÁNOS a Pannonvin volt dolgozója 93 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapám és kedves rokonunk MOLNÁR ANTAL Bokszi 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 10 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PALESZTER JÓZSEFNÉ Heizler Lujza volt bükkösdi lakos, életének 100. évében 2019. november 24-én elhunyt. Szentmisével egybekötött búcsúztatója a pécsi köztemető kápolnájában 2019. december 12-én 14 órakor kezdődik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindenkivel aki ismerte és szerette, hogy BÉKEFI LEÓNÉ Horváth Erzsébet Zöldért nyugdíjas váratlan hirtelenséggel eltávozott közülünk. Temetésén sajnos nem vehettünk részt 2019. november 6-án, mert nem volt közzétéve. Kedves, vidám személyére örökre emlékezni fogunk. Szerető gondozói, barátai, szomszédai
Összetört szívvel tudatjuk, hogy BÁRÁCZ ISTVÁN kéményseprő váratlanul 82 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2019. december 12-én 12.30 órakor kísérjük a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló felesége és családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk HORVÁT LÁSZLÓ ATTILA volt hűtőgépszerelő 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 16-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy KOSZÉR ENDRE 83 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 12-én 11 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE BÉLÁNÉ Domján Erika a szigetvári konzervgyár volt dolgozója, gyógyíthatatlan betegségben 70 éves korában elhunyt. Kívánsága szerint szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy RIPSZÁM ERNŐ ANTAL volt bányász 2019. december 3-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 10-én 15 órakor lesz a bólyi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy WOLF JÓZSEFNÉ zengővárkonyi lakos 87 éves korában elhunyt. A temetés előtti szertartás 2019. december 10-én, kedden 13 órakor lesz a zengővárkonyi ravatalozóban. A szertartást követő temetése a zengővárkonyi katolikus temetőben lesz. A gyászoló család