Közélet

2012.05.29. 08:43

Tovább küzdenek a járandóságaikért

Nem csillapodnak a kedélyek a bányászrokkantak között. Tüntetést és fórumot is szerveznek.

Katus Eszter (Dunántúli Napló)

Pünkösd hétvégéjén bányászmajálist tartottak Bakonyán, ahol elsősorban az egykori uránbányászok gyűltek össze. Az urános II-es, V-ös üzemek dolgozói mellett azonban a környező településekről is érkeztek volt bányászok, így például Komlóról és Pécsről is. A nosztalgiabeszélgetéshez és a megemlékezéshez így a jelenlegi helyzet miatti aggódó hangok is társultak, amelyekben arra hívták fel a jelenlévők figyelmét, hogy ha nem fognak össze, akkor esélyük sem lesz arra, hogy megvédjék a rokkantsági nyugdíjukat.

Ahogy arról a Dunántúli Napló nemrég beszámolt, egyre több bányászrokkant kerül ki a nyugdíjasok köréből az új szabályozás miatt. Sokan a korábbi 120–140 ezer forintos nyugdíj helyett mindössze 29 ezer forintot (rehabilitációs ellátást) kaptak készhez a felülvizsgálatot követően, ahol úgy ítélték meg, hogy még munkaképesnek számítanak. A biztosnak hitt jövedelmet elveszítve többen kétségbe estek, hiszen leromlott egészségi állapottal, ötven-hatvanévesen már sehová sem veszik fel őket.

A volt bányászok ezért azt tervezik, hogy összefognak, és fellépnek az őket sújtó rendelet ellen. Elsőként május 31-én, délelőtt 11 órakor a pécsi Pákolitz István Művelődési Házban tartanak fórumot a bányászokat érintő, azonnali intézkedést igénylő problémákról. Az eseményre Rabi Ferencet, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete elnökét is meghívták. Komlón szintén szervezkedni kezdtek, várhatóan június 8-án tüntetésre kerül sor a belvárosban. Ruda Sándor, a Komlói Rokkant Bányászok Szövetségének elnöke felvette a kapcsolatot Árok Kornéllal, a Szövetség az Egységes Magyarországért alapító tagjával is, aki szintén támogatásáról biztosította őket.

A kritikus hangok szerint azonban a megmozdulásoknak nem lesz foganatja, ahogyan a rendvédelmi dolgozók esetében sem volt. A bakonyai megemlékezés résztvevői közül többen úgy vélték, hogy a szervezők egymással sem értenek majd egyet, de ha mégis így lenne, a rendeletet akkor sem vonják vissza. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek.

Vannak, akik helyeslik a felülvizsgálatot

Egyes felmérések szerint a magyarok kétharmada támogatja a rokkantnyugdíjrendszer átalakítását. Legalábbis ez derült ki Századvég legfrissebb felméréséből, amely szerint nemcsak a kormánypárti szavazók, de még a baloldaliak többsége is támogatja a felülvizsgálatot. Az összegzés szerint a felnőttek 57,3 százaléka értett egyet azzal, hogy a rendszer átalakítása elodázhatatlanná vált, és kevesebb, mint a megkérdezettek egyharmada látta szükségtelennek az intézkedést. Két éve Magyarországon körülbelül 725 ezer rokkant volt, ennek majdnem fele, 340 ezer fő még aktív korú rokkantnyugdíjas.

Részlet egy kétségbeesett bányász leveléből

Egy elkeseredett rokkant bányász így reagált levélben, amikor elvették a rokkantsági nyugdíját. „Hát megjött, nincs tovább. Kikerültem a szociális háló óvó öléből, mint Ádám és Éva a paradicsomból. Legszívesebben összegyűrném, és a kukába hajítanám az egész paksamétát, de nem teszem, kell még. Bányász énem nem engedi, hogy harc nélkül feladjam, fellebbezek a végtelenségig, nem adom olcsón a bőrömet. Igaz, értelme nincsen, de megcsúfolnám az apámat, akivel a szilikózis végzett, és azok emlékét, akik a föld alatt adták az életüket ezért az országért, ha ilyen könnyen feladnám.”

Katus Eszter (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!