Közélet

2009.08.12. 17:17

Továbbra sincs döntés a reptér jövőjéről

Továbbra is bizonytalan a reptér sorsa, az egyik tulajdonos szerint a téli bezáráson is el kellene gondolkodni.

M. B.–Ny. Sz. (DN)

Amint arról korábban is beszámoltunk, a pogányi légikikötőben jelenleg nincs menetrend szerinti forgalom, csupán sport- és magáncélú kisgépek szállnak fel és le. A létesítmény fenntartása éves szinten több mint százmillió forintba kerül, idén várhatóan 119 millióba. Ezt az összeget a repülőteret működtető kft. tulajdonosainak, a megyei és a pécsi önkormányzatnak kell előteremtenie. Egy még 2006-ban kötött megállapodás szerint a megyei önkormányzat évente 25 millióval száll be a reptér üzemeltetésébe, csakhogy a megye évek óta nem fizet.

– Semmi értelme olyan céget finanszírozni, amely mögött nincs teljesítmény – jelentette ki dr. Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke. – Egyértelmű, hogy a most csak félig kész beruházást be kell fejezni, ennek talán egyetlen módja, ha a pécsi önkormányzat a kormányon keresztül uniós forrásokat vehetne igénybe. Addig a veszteségek minimalizálása lehet a cél, akár a repülőtér ideiglenes bezárása is szóba kerülhet a téli időszakban.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Továbbra is bizonytalan a reptér sorsa
[/caption]

Hasonlóan vélekedik Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere is, aki szerint az eddigi gyakorlat nem folytatható. Az ugyanis – magyarázta a városvezető –, hogy egy reptér hitelből fejleszt, még elfogadható, de az már nem, ha ezt a hitelt a napi működésre fordítja. Nagy Csaba elmondta, döntés még nincs a reptér jövőjéről, több egyeztetést kell még lefolytatni a partnerekkel.

A szándék ellenben nem változott: a város szeretné befektetők számára vonzóvá tenni, azaz eladni, avagy hasznosításra felkínálni a légikikötőt. Ebben talán segíthet, hogy a zöldhatóság a napokban környezetvédelmi engedélyt adott ki a pécs-pogányi reptér bővítése ügyében. Az önkormányzat már korábban kezdeményezett több jogi-engedélyeztetési ügyet, éppen azért, hogy egy esetleges befektetőnek ne a nulláról kelljen kezdenie a tervezett bővítést. Nagy Csaba szerint így talán kissé vonzóbbá lehet tenni a repülőteret. Arra azonban a fideszes politikus is felhívta a figyelmet: nem valószínű, hogy gyorsan sikerül magántőkét találni a pécs-pogányi légikikötő fejlesztésére, üzemeltetésére.

Hó végére elkészül az átfogó könyvvizsgálói jelentés

A pécsi önkormányzat Ács Gyula, a repteret működtető kft. vezetőjének menesztését indítványozta, azt követően, hogy a céget vizsgáló önkormányzati jelentésben több markáns észrevételt megfogalmaztak: például a főkönyvi kivonat szerint a 2007-es évet a társaság 219 milliós veszteséggel zárta, miközben a mérleg nulla forintos eredményt mutatott ki. A kft. júliusi taggyűlésén azonban egyelőre lekerült a napirendről a cégvezető menesztése, ám önálló döntési jogkörét viszont megvonták. A tulajdonosok úgy döntöttek, a reptér működésének teljes átvilágítására van szükség. Ezzel megbíztak egy könyvvizsgáló céget, jelentésük augusztus végére készül el.

A debreceni reptér sem kelt el, de legalább működik

A pécsivel egy időben a debreceni reptér üzemeltetési jogának hasznosítása is felmerült. Tavaly a cívisváros közgyűlése döntött is egy pályázóról, aki a légikikötő működtetését és a környező ingatlanokat vette volna meg (maga a reptér a városé maradt volna). Idén tavasszal azonban a magánfektető a szerződés szerinti elállási határidőn belül jelezte: a válság miatt nem kapott hitelt, így visszalép. A debreceni önkormányzat újra értékesíteni kívánja a területeket.

Ám a debreceni reptér ettől függetlenül sem néptelen: jelenleg több kedvelt üdülőhelyre nyári chartergépek mennek (például Tunézia, Bulgária, Korfu, Törökország) illetve üzemel a lipcsei, drezdai járat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!