Közélet

2016.01.21. 21:06

Tüke-díj: Jogász és irodalomtörténész professzoré az elismerés

Tizenharmadik alkalommal adták át a Tüke-díjat a városért végzett kiemelkedő munkáért, példaértékű életútért. A jogász és az irodalomtörténész professzor elismerése mellett idén egy civil szervezet emlékérmet kapott.

Kaszás Endre

A díjazottak köre

A TÜKE Díjat 2004-ben ítélték oda első ízben.

2004: Angster József

2005: Dr. Mattyasovszky Zsolnay Miklós

2006: Dr. Rajczy Péter és dr. Újvári Jenő

2007: Toller László és Somosi László

2008: Dr. Barri Istvánné és Kele Pál

2009: Dr. Kiss Endre és Tillai Ernő

2010: Mayer Mihály

2011: Gyermánné Vass Ágnes

2012: Szírtes Béla és Sallay Árpád

2013: Dr. Romváry Ferenc

2014: Dr. Meskó Sarolta

2015: Gulácsi János

Dr. Ádám Antal (képünkön jobbra) és dr. Nagy Imre (képünkön balra), a Pécsi Tudományegyetem professzor emeritusai vehették át idén a pécsi polgárok által javasolt és megszavazott Tüke-díjat.

– Hálás köszönet mindazoknak, akik vették a fáradságot, hogy alapítványuk kuratóriuma felé javaslatot tegyenek mindazokra, akik sokat, elismerésre érdemeset tettek városunkért. Van még tennivalónk, hiszen szép hagyományunk jövője szempontjából mindenképpen biztató, hogy idén több mint 1400 ajánlás érkezett, amelyekben 17 jelöltet állítottak a pécsi honpolgárok – utalt az ünnepi elismerés eredetére Kerényi János, a Pécsi Tüke Alapítvány alapító elnöke.

A Tüke-hagyományok ápolásában rendkívüli év az idei, hiszen a kuratórium úgy döntött, hogy ebben az esztendőben egy civil szervezetnek is elismerő oklevelet és emlékérmet adományoz, a díjazott a Mecsek Egyesület.

Alapítók, korábbi díjazottak, lokálpatrióta pécsiek ünnepelték közösen az elismerésben részesülteket. A megemlékezés a Székesegyházban kezdődött az ünnepi Tüke-misével, majd a Dóm Kőtárban folytatódott a díjak átadásával. Az ünnepi pillanatok rendszeres résztvevője Habsburg György, a Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnöke is, aki  ebből az alkalomból a helyi hagyományok őrzésének fontosságát, az emberi értékek elismerésének példaértékű mintáját emelte ki megosztott gondolataiban.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Habsburg György és Kerényi János
[/caption]

Az ünnepség érdekes momentuma volt, amikor Kerényi János átadta Habsburg Györgynek a kuratórium ajándékát, a zenélő Tüke-kút kicsinyített mását, melyben a Kircsi László által komponált, a városháza tornyából nap mint nap felcsendülő dallam hallható. A kompozíciót Gulácsi János, a tavalyi Tüke-díjas készítette.

Dr. Ádám Antal

Jogász, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem professzor emeritusa: jogászként és egyetemi oktatóként is sikeres pályafutást mondhat magáénak. Kiemelkedő szakmai munkája mellett a rendszerváltás után nyolc évig alkotmánybíróként is tevékenykedett, tagja volt a megalakuló Országos Választási Bizottságnak. Pályafutását társadalmi megbízások, hazai és nemzetközi publikációk, rangos díjak, elismerések kisérték.

Dr. Nagy Imre

Irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem professzor emeritusa: tanulmányai és szellemi munkássága is a városhoz kötik a nyugalmazott egyetemi oktatót. Tudományos munkássága 12 önálló könyvben, monográfiában, 150 tanulmányban, és közel 1000 cikkben teljesedett ki, fő kutatási területe a felvilágosodás és a romantika irodalma, a magyar dráma és színház. Éveken keresztül vezette a Dunántúli Napló filmkritika rovatát.


Mecsek Egyesület

A patinás, 125 évvel ezelőtt alapított civil szervezet több mint egy évszázados működése során elévülhetetlen érdemeket szerzett a Mecsek turistaértékeinek kifejlesztésében, élhetőbbé, vonzóbbá tételében, épített örökségének folyamatos védelmében. A pécsi polgárok számára hasznos munkájuk mellett az egyesületet elismerés illeti természetvédelmi filozófiájának kialakításáért, az egyesületi hagyományok ápolásáért.

2004: Angster József

2005: Dr. Mattyasovszky Zsolnay Miklós

2006: Dr. Rajczy Péter és dr. Újvári Jenő

2007: Toller László és Somosi László

2008: Dr. Barri Istvánné és Kele Pál

2009: Dr. Kiss Endre és Tillai Ernő

2010: Mayer Mihály

2011: Gyermánné Vass Ágnes

2012: Szírtes Béla és Sallay Árpád

2013: Dr. Romváry Ferenc

2014: Dr. Meskó Sarolta

2015: Gulácsi János Habsburg György és Kerényi János -->

Címkék#Tüke-díj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!