Közélet

2009.03.28. 09:07

Új ambulancia a pécsi szülészeti klinikán

Nincs egy éve annak, hogy a pécsi szülészeti klinikán átadták az új szülőszobákat, pénteken pedig a megújult ambulancia ajtajánál vághatták át a nemzeti színű szalagot.

Kozma Ferenc

A születés ünnepi pillanat, s ehhez a környezetet is azzá kell tenni. Nem egészen két esztendeje ezzel a gondolattal fogadta el kinevezését a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának élére dr. Bódis József professzor. Amint azt a pénteki ambulanciaavató ünnepségen lapunknak elmondta, még nagyon az elején tart céljai megvalósításában, de van esély arra, hogy a pénztelenség ellenére is megújíthassák a jövőre éppen százesztendős klinikai épületet.

Tavaly a szülőszobákat, most pedig a magasföldszintet modernizálták, emelték a mai kor követelményeinek megfelelő színvonalra. Hamarosan a koraszülött osztály kerül sorra, s a professzor reményei szerint előbb-utóbb önálló épületben, saját műtővel felszerelten működhet tovább a nemzetközileg is elismert pécsi lombikbébi-centrum. A beruházásokra költött pénzek többsége adományvonalon érkezik, az egyetemnek ugyanis erre nem futja. Mindezt elismerve méltatta Gábriel Róbert rektor és dr. Kollár Lajos, a Klinikai Központ főigazgatója a szülészet erőfeszítéseit, az éppen most szerzett milliókat, amelyek nagy részét gyógyszercégek, bankok, nagyvállalatok adták össze. És sok önzetlen segítő, takarítóktól a kivitelezőkig, akik maguk is végeztek sok-sok forintot érő ingyenmunkát.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Nincs egy éve annak, hogy a pécsi szülészeti klinikán átadták az új szülőszobákat, pénteken pedig a megújult ambulancia ajtajánál vághatták át a nemzeti színű szalagot az Édesanyák útján
[/caption] 

Bódis József kérdésünkre elmondta, hogy bár az egészségügyi reform nyomán Baranyában Komlón és Siklóson megszűntek a szülészetek, alapvető gondok nem jelentkeztek az ellátásban. A távolságok nem olyan nagyok – még ha akár negyven kilométerről is volna szó –, hogy ne lehessen időben eljutni a legközelebbi kórházba vagy a klinikára. Ráadásul a szülészeti klinika speciális helyzetekre is felkészült az egész régió ellátását illetően. Ugyanakkor tény, hogy a két vidéki szülészet megszűnésével veszítettek a környéken élők, hiszen a terhesség ideje alatt több időt, pénzt igényel, hogy az ellátás csak a megyeszékhelyen vehető igénybe.

Átépítik a koraszülötteket gondozó osztályt, ahol apró babák sorsa dől el

A pécsi szülészeti klinikán tavaly 7000 fekvőbeteget és 100 000 járóbeteget fogadtak a régió három megyéjéből, és 1622 szülésből 1679 kisbaba látta meg a napvilágot. Az ikerszülések nagy részét a lombikprogram hozta. A klinikán a különleges beavatkozásokat és műtéteket igénylő feladatokat is elvégzik, így az ország majd minden szegletéből érkezik beteg.

Különös gyógyító- munkát végeznek a nyárra 24 millió forintból megújuló koraszülött intenzív osztályon is, ahol évente mintegy 300–320 koraszülött gyermek sorsa dől el. Közülük százan ezer gramm alatti súllyal születnek, s az ottani ellátásnak köszönhetően több mint 90 százalékuk nem szenved az életminőségét tartósan befolyásoló egészségkárosodást. A felújításhoz szükséges pénzeket Horváth István, Szekszárd polgármestere vezetésével Tolna megyei vállalkozók gyűjtik. Eddig 14 milliót kalapoltak össze.

Napi kétszáz beteg

A klinika új ambulanciáját a régi épület magasföldszintjén alakították ki, az egykori szülőszobák helyén. A régi épület egyedi jellegzetességét megőrizték, de modernizálták a diszpécser-központtal, a betegfelvétellel és a beteginformációs szolgálattal együtt, a forgalomhoz, esetenként napi kétszáz–kétszázhúsz beteghez igazítva. A járóbetegek a Balaton vonalától délre eső területekről érkeznek. Meglehetősen nagy a forgalom a lombikbébicentrumban is, ahol évente már közel százhúsz lombikgyerek látja meg a napvilágot, s ide az ország egész területéről érkeznek reménykedő házaspárok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!