Közélet

2016.05.02. 22:05

Új bérlők pezsdíthetik fel a Király utcát

Csúcsingatlanok találhatnak gazdára hamarosan Pécs belvárosában. A Pécs Holding így nevezte azt a négy volt éttermet és szórakozóhelyet, amelyre hétfőig várta a pályázók jelentkezését.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Legalább 3,5 millió forintot kér havonta annak a négy ingatlannak a bérletéért a forgalmi adót is számolva a Pécs Holding, amelyeket „csúcsingatlanokként” hirdettek, s amelyekre hétfő délig lehetett pályázni egy nyilvános kiírást követően. Ezek mind olyanok, amelyek előélete finoman szólva is problémás volt, több miatt is van folyamatban per. Három Király utcai (volt Massimo, volt Dóm és volt Enoteca Corso étterem), és egy Széchenyi téri ingatlanról, a volt Cortez, majd Contact névre keresztelt bárról van szó, a Mecsek cukrászda alatt.

A vitás ügyek azonban a volt bérlőkre és az ingatlanhasznosítóra tartoznak, az új, leendő bérlők már új lapot nyithatnak, amelynek nyertesei végső soron a városlakók és a Pécsre látogatók lehetnek. Tiszai Szabolcs, a Pécs Holding Zrt. vagyonkezelési osztályvezetője lapunk érdeklődésére azt mondta, hogy a pályázatokat hétfő délig kellett benyújtani. Mindegyik ingatlannál megjelölték a minimális havi nettó bérleti díjat (Massimo: 520 ezer, Dóm: 595 ezer, Enoteca: 730 ezer, Contact: 990 ezer). Azt illetően, hogy mit lehet ott megvalósítani, nem volt kikötés, gyakorlatilag bármit, amelyre az ingatlanok az adottságaik miatt alkalmasak lehetnek. Vannak, voltak érdeklődők, de részletekkel, s azzal kapcsolatosan, hogy mit terveztek, milyen elképzelésekkel jelentkeztek a leendő bérlők, egyelőre nem szolgálhatnak, közölte Tiszai Szabolcs.

Akár elkelhet a volt OTP-székház is

A városháza aljában lévő volt Murphy’s Pub felújításáról is érdeklődtünk. Egy mediterrán, azon belül is leginkább olasz konyhát vivő minőségi éttermet alakít ott ki egy korábbi pályázaton nyertes vállalkozó. Lapunknak ők azt mondták, augusztus végéig szeretnék befejezni az étterem kialakítását, de lesz egy fagylaltozó rész is, amelyet már előbb megnyitnak. Az utca másik oldalán, a most megpályáztatott volt „olaszos” gyorsétteremből tudomásunk szerint utcai pizzázó lehet. Arról is értesültünk, hogy volt már komoly érdeklődés a Király utca 11. szám alatti volt OTP-székház iránt, ami utoljára kaszinóként üzemelt, emiatt nem írtak ki arra most külön pályázatot.

Pécs 38,2 milliót és a kamatokat kéri

Viharos volt a volt Murphy’s Pub bérlőjének és a városházának a szakítása, mint megírtuk. Az ingatlan volt bérlője ellen a pécsi önkormányzat tartozás megfizetése és ingatlan kiürítése iránt indított pert, közölte érdeklődésünkre dr. Schmieder Valéria, a pécsi önkormányzat jogtanácsosa. A keresetet a Corner Pub Kft. és a Centrál Restaurant Kft. alperesek ellen nyújtották be, 2015 augusztusában. A keresetben a város bruttó 29,9 millió forintot kér bérleti díj tartozás, bruttó 6,8 milliót használati díj tartozás, 566 ezret a helyiségek használatra alkalmas állapotba hozásáért, és kéri ezen összegek késedelmi kamatának a megfizetését is – a per még folyamatban van.

Nem nyitottak ki

Éveken át volt az ország egyik legjobb vidéki étterme a mértékadó gasztronómiai kalauzok szerint a pécsi Enoteca Corso. A ház tavaly tavasszal zárt be, majd az ajtóra azt írták ki, hogy hamarosan újra nyitnak – ez azonban nem történt meg. Nem sokkal később a Király utcában, a Színház téren lévő volt éttermet működtetők és a bérleményt értékesítő Pécs Holding közt vita alakult ki arról, ki van birtokon belül. A Holding foglalni szeretett volna, de akkor ez nem sikerült. A felek már pereskedtek, a jogvita a Holding részéről ki nem fizetett bérleti díjról, a magáncég részéről el nem ismert, jelentős összegű értéknövelő fejlesztésről, beruházásról, s évek óta jelzett, aránytalanul magasnak tartott bérleti díjról szól.

A per még folyamatban van, egyik fél sem kívánt nyilatkozni.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!