Közélet

2012.07.25. 09:08

Új eljárás Mayer Mihály rágalmazási perében

Helyt adott a Fővárosi Ítélőtábla Mayer Mihály volt pécsi megyés püspök felülvizsgálati kérelmének, és új eljárásra kötelezte a Fővárosi Törvényszéket abban a rágalmazási perben, amelyet Mayer Mihály indított egy magánszeméllyel szemben.

M. B. (Dunántúli Napló)

Az ítélőtáblán a törvénykezési szünet miatt nem találtunk nyilatkozatra jogosult személyt, így a döntésről Hidegné dr. Csernik Aranka, Mayer Mihály jogi képviselője tájékoztatta lapunkat.

Amint arról beszámoltunk, korábban egy budapesti bíróság megállapította a vádlott, V. István felelősségét, aki az akkori döntés szerint alaptalanul rágalmazta 2009-ben a Szentszék előtt homoszexuális jellegű cselekményekkel Mayer Mihályt.

V. István fellebbezett, így került sor a másodfokú eljárásra, ahol azt eljárási hiba miatt megszüntették. A vélt rágalmazásról Mayer Mihály korábban azt mondta, egy magánszemély jelentette fel az Apostoli Szentszék előtt, aki azzal gyanúsította meg, hogy homoszexuális, és egy fiatalemberrel tart fenn – az egyház által nem tolerálható – kapcsolatot. Az illetőről egy fényképet is mellékelt, amelyen püspöki ruhába öltöztetve látható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!