Közélet

2011.12.08. 18:19

Új jogok a nemzetiségeknek

Képviselet illetheti meg a nemzetiségeket az Országgyűlésben és a helyi önkormányzatokban, anyanyelvükön írott nyomtatványokat használhatnak, és többek között többnyelvű utcanévtáblák elhelyezését is kérhetik, ha elfogadják az erről szóló törvényjavaslatot.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

A kormány már letette az Országgyűlés asztalára a nemzetiségekről szóló új törvény tervezetét. Egyes jogok gyakorlásának feltétele, hogy az érintettek számaránya meghaladjon egy bizonyos határt.
 
Fontos, hányan vannak a névjegyzékekben

– A rejtőzködés ideje lejárt – fogalmazott erről szólva dr. Hargitai János, a megye egyik országgyűlési képviselője. – Helyeslem, hogy konkrét számokról tudjunk beszélni a nemzetiségek kapcsán, nem hiszem, hogy bárkinek tartani kellett volna egy anonim népszámláláson attól, hogy színt valljon – tette hozzá.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Baranya megyében a horvát nemzetiség is nagy számban képviselteti magát a német és a cigány mellett (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

A parlamenti képviselői helyek betöltésére az országos nemzetiségi önkormányzatok listát állíthatnak, ehhez ezerötszáz, a nemzetiségi választópolgárok listáján szereplő állampolgár ajánlása szükséges. Egy igen bonyolult számítás alapján osztják ki a voksok arányában a mandátumokat.

Visszaállítják a kisebbségek számára a kedvezményes mandátumszerzés lehetőségét azon önkormányzatok esetében, ahol a névjegyzékben szereplő választópolgárok legalább ötven százaléka az adott nemzetiség névjegyzékében is szerepel. A kisebbségi önkormányzatok létszáma is függ majd ettől: ahol száznál kevesebben szerepelnek a névjegyzékben, ott három, ahol ennél többen, négy tagból áll majd a testület.
 
Anyanyelvi nevelés, két nyelven kiállított okmányok

A köznevelési intézményekben meg kell szervezni a nemzetiség anyanyelvi nevelését (a törvény értelmében nemzetiségek által használt nyelvnek számít a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma/cigány, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nyelv is), ha ezt legalább nyolcan igénylik. Ennek érdekében az állam támogatni fogja a nemzetiségek anyaországából érkező oktatók magyarországi vendégtanári alkalmazását, illetve a honi pedagógusok képzését. Az iskolák működtetése várhatóan szintén állami feladat lesz.

A nemzetiséghez tartozók megválaszthatják utónevüket saját nemzetiségüknek megfelelően, és hivatalos irataikat – például a személyi igazolványt, útlevelet – is két nyelven állíttathatják ki.


 
Az utcanévtáblák is több nyelven készülhetnek

A tervezet szerint az Országgyűlésben, a helyi önkormányzatokban a nemzetiségi képviselők anyanyelvükön szólalhatnak fel, a kisebbségi önkormányzatok pedig kérhetik, hogy a magyar mellett anyanyelvükön is tegyék közzé a helyi rendeleteket, nyomtatványokat, valamint a hivatalok, utcák neveit is így tüntessék fel. Erről a képviselő-testületek dönthetnek, a népszámlálás nemzetiségi adatainak figyelembevételével.

Azokon a településeken, ahol egy nemzetiség részaránya eléri a tíz százalékot, a helyi önkormányzatok által fenntartott médiaszolgáltatóknak rendszeres nemzetiségi közszolgálati műsort kell adniuk, az így kiadott sajtótermékekben pedig a közösséghez tartozók anyanyelvén közreadott cikkeknek is szerepelniük kell.

A kisebbségek tagjainak összlétszáma és az összlakosságban betöltött aránya megyénként és a fővárosban

Összlétszám (fő)

Arány (%)

Baranya

42 797

10,5

Tolna

18 165

7,28

Borsod-A.-Z.

53 021

7,12

Nógrád

15 124

6,87

Békés

24 838

6,24

Komárom-E.

18 399

5,81

Szabolcs-Sz.-B.

29 354

5,04

Heves

14 769

4,53

Somogy

14 893

4,44

Pest

45 099

4,16

Bács-K.

21 444

3,92

Vas

9 836

3,67

Zala

10 469

3,52

Jász-N.-Sz.

13 912

3,34

Budapest

53 646

3,02

Győr-M.-S.

11 871

2,73

Veszprém

9 978

2,67

Fejér

11 573

2,66

Hajdú-B.

14 709

2,66

Csongrád

8 681

2,00

Máté Balázs (Dunántúli Napló) Baranya megyében a horvát nemzetiség is nagy számban képviselteti magát a német és a cigány mellett (fotó: Löffler Péter) -->

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!