Közélet

2014.02.14. 12:36

Újabb öt busz érkezett Pécsre – folytatódik a buszcsere program

Öt új, eozinzöld Volvo csuklós busz sorakozott fel pénteken a Széchenyi téren az autóbuszcsere-program folytatásaként.

Hajdu Zsolt (Dunántúli Napló)

Az egyik új busz kulcsát Páva Zsolt polgármester adta át jelképesen Végh Lajos nyugalmazott autóbusz-sofőrnek. Az utasok ma reggel már találkozhatnak is a forgalomba állított járatokkal, elsősorban a Kertvárost érintő vonalakon használhatják az új buszokat.

A sajtótájékoztatón Csizi Péter alpolgármester elmondta, összesen már 42 új busz szállítja az utasokat a Tüke Busz Zrt. flottájában. A korábban érkezett 35 Credo és két Volvo tesztbusz után öt új csuklós Volvo állt forgalomba Pécsett, az új utastájékoztató rendszerrel felszerelve.

– Alig egy év alatt a járműflotta átlagéletkorát 30 százalékkal csökkentettük, ez jelenleg 11 év, de az a célunk, hogy még idén 10 év alá kerüljön az átlagéletkor. Idén is folytatni szeretnénk a buszbeszerzést, mert az új buszok számos előnyt jelentenek: csökkent az üzemanyagköltség, csökkent a szervizköltség, ugyanakkor növekedett az utasforgalom. Ez pedig azt eredményezi, hogy nyugodtan belevághatunk kedvezményes állami hitelbe is, hiszen buszok üzemeltetése során megtakarítjuk ezt az összeget. Az önkormányzat vállalta, hogy idén is hasonló mértékű támogatást biztosít a cégnek, mint tavaly – mondta Csizi Péter.

A jövőben egységesen az eozin árnyalatát választják

Az új buszok színével kapcsolatban Csizi Péter alpolgármester elmondta, most volt először lehetőség a program során arra, hogy megválassza a város a színt is. – Korábban a beszerzés gyorsítása érdekében már lefestett buszokat vásároltunk, ezeket lehetett a legrövidebb idő alatt üzembe állítani. Erre nagy szükség volt, mert az elmúlt évben havi szinten már kritikus volt a járatkimaradás, amit az év végére sikerült a minimálisra csökkenteni az új buszoknak köszönhetően. Most jutottunk el oda, hogy volt időnk színt választani, a cég színvilágához illeszkedve az eozin egyik árnyalatára esett a választás. A jövőben arra törekszünk, hogy egységesen ezt a színt válasszuk.

A most érkezett Volvo buszokkal kerekesszékesek is közlekedhetnek, a belső tér kialakításnál figyelembe vették az egy hónappal ezelőtti teszt során elhangzott javaslatokat a kapaszkodók és a jelzőgomb elhelyezésénél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!