A bama.hu szerkesztősége várja az olvasók jelzéseit: ha különlegeset lát-hall, ne habozzon, írja meg nekünk! Használja hírküldő oldalunkat!
—————————————————————————-
20:10 – Csütörtöktől enyhül
A mostani március eddigi átlagos középhőmérséklete 4,2 fok, míg a tíz éves átlag 6 fok feletti értéket mutat. Mindemellett az idei február jóval enyhébb volt a szokásosnál, tíz év átlagában a középhőmérséklet 0,2 fok, a mostani februáré viszont 2 fok volt.
Igazi enyhülés csütörtökön kezdődik, de eshet, szombaton pedig jelentős mennyiségű esőre lehet számítani. A mostani télies időjárást a térségünkbe eljutó mediterrán ciklonok okozták.
A délutáni Búza téri csata képei
Hógolyócsata a Búza téren
További képek itt!
17:05 – A Biokom folyamatosan tolja
Hétvége óta továbbra is folyamatosan dolgozik a síkosság-mentesítésen a BIOKOM Kft. flottája a pécsi szerződéses útvonalakon teljes gépjárműparkjával, valamint még alvállalkozók bevonásával is.
A mentesítés ez alkalommal is a közlekedési főutakat, a közösségi közlekedést érintő vonalakat és a forgalmasabb gyalogutakat, tereket érinti első körben.
Az elmúlt napokban a feladatunkat képező közel 200 pécsi utcán kívül már több mint félszáz nagyobb forgalmú (de nem buszútvonalú) gyűjtőutat is megtisztítottunk. Ezt a kört holnap (szerdán) a reggeli órákban tovább bővítik, de az alacsony forgalmú dűlőkre és kisutcákra ez a bővítés továbbra sem vonatkozik. Számtalan olyan kisutca és dűlő van Pécsett, ahová a munkagépek be sem férnek. A kisegítő gépekkel együtt már 20 munkagép több tucat sofőrrel és munkairányítóval végzi Pécsett a hó- és síkosság-mentesítést megszakítás nélkül, éjjel-nappal, egészen addig, amíg az útviszonyok nem normalizálódnak.
A kézi hó- és síkosság-mentesítésben a BIOKOM Kft. munkatársain kívül még 3 vállalkozó is besegít. Több műszakban, műszakonként 80-105 dolgozó végzi a kézi takarítást sepréssel, valamint kalcium-klorid és apró kőzúzalék használatával a forgalmasabb pécsi gyalogutakon, tereken.
16:47 – Hulladékszállítás pótlása
Azokban az utcákban Pécsett, ahol a mai napon a havas útviszonyok miatt elmaradt a hulladékszállítás, ott most pénteken pótolják be az elmaradást – adta hírül a Biokom. Természetesen az ilyen előre bejelentett esetek alkalmával az elmaradt szolgáltatás miatt felgyülemlett plusz hulladék minden következmény nélkül elhelyezhető a hulladéktároló edények mellé.
15:30 – Jól járhatóak Baranya útjai
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint jól járhatóak az utak, néhol azonban még lehetnek hókásás szakaszok. Jelenleg 42 járművel és 48 fővel végzik a hóeltakarítási és síkosság mentesítési munkálatokat. Elzárt település nincs a megyében.
15:24 – Minden vonalon jár a Tüke Busz
Pécsen a helyi járatos buszok mindenhol menetrendszerint közlekednek, a korábban lezárt Kénesi úton is megindult a forgalom.
A Volán járatok menetrend szerint közlekednek, jelentős késések nem tapasztalhatóak. Minden településre eljutnak az autóbuszok.
14:22 – Hónyulak lepték el Pécs városát
Több hónyúl is megjelent Pécs belvárosában. A Jókai téren Nyári Krisztián etyeki gyertyakészítő építette a tavasszal szokatlan alkotást. Hasonló látható a dzsámi közelében, nem messze tőle a Nagy Lajosnál egy hóbiciklit kötöttek egy oszlophoz. (A képeket itt nézheti meg.)
14:06 – Vesebetegek szállításában segített a katasztrófavédelem
Szőke településre nem tudott bejutni a betegszállító járműve a sűrű havazás és a téli útviszonyok miatt a tegnapi nap során. A településről két dialízises beteget kellett volna kórházba szállítania kezelésre. A Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat Görcsöny település határában felvette a betegszállító jármű gépkocsivezetőjét, majd a nehezen járható, kisebb hóátfúvásokkal borított úton Szőke településre bejutva a két dialízises beteget is felvette, és elszállította Görcsönybe, ahol átszálltak a betegszállító járműbe és elindultak a Szigetvári Kórházba.
12:17 – Feloldották a kamionstopot Baranyában
A Megyei Védelmi Bizottság március 26-án 12:00 órától feloldotta a kamionstopot Baranya megyében.
Hozzávetőlegesen 47 jármű vesztegelt a megyében mintegy 17 órán keresztül.
11:53 – Gólyák a hóban
Az elmúlt heti felmelegedés, illetve a kedvező délkeleti légáramlat hatására a fehér gólyák egy része megérkezett. A váratlanul lehulló hó megnehezítette a gólyák dolgát. A lakosságtól aggódó telefonhívások érkeznek, mindenki szeretné megmenteni egyik legkedvesebb madarunkat. Attól nem kell tartani, hogy megfagynak, mert a tollazatuk megfelelő hőszigetelést biztosít. számukra. A legnagyobb probléma a táplálék hiánya. A jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy nyugalmat biztosítsunk a gólyáknak. Semmi esetre se akarjuk megfogni őket, mert röpképességüket nem veszítették el.
Közeledésünkre felrepülnek, ezzel viszont jelentős energiát pazarolnak el, amely folyamatos zaklatás esetén, az életükbe is kerülhet. Ha lehetőségünk van rá, hallal, nyers hússal, állati belsőséggel etethetjük őket. Az ennivalót jól látható helyre kell lerakni, lehetőleg oda, ahol egyébként is rendszeresen tartózkodnak a madarak. A földön álló gólya felé a táplálékot alulról dobjuk, mert a felüllendített kartól megijednek és elrepülnek. A legfontosabb a nyugalom biztosítása, hogy minél kevesebb energiát pazaroljanak el a madarak. Az előrejelzések szerint pár nap múlva enyhül az idő, elolvad a hó és kedves madaraink ismét találnak maguknak táplálékot. (ddnp.hu)
11:02 – Ötvenegy éve volt ilyen március
Húsz centiméteres hó a Misinán. Több tucat gépkocsi elakadt. Késnek a vonatok és autóbuszok. Miről írt a Dunántúli Napló 1962-ben. További részleteket itt olvashat.
09:57 – Hógolyócsata a Búza téren
Ilyen még nem volt. A Búza téri üzletek közössége egy meglepő ötlettel állt elő: március 26-án kedden, 16 órától a Király ház előtti téren hógolyócsatára invitálja a pécsieket.
Fotó: idokep.hu
09:56 – A 11-es vonalon nem közlekednek az autóbuszok
A Tüke Busz Zrt. közlése alapján, hogy az útviszonyok miatt a 35-ös vonalon csak a Dömörkapuig, a 36-os vonalan csak az Angster J. úti megállóig közlekednek az autóbuszok. A 37-es vonalon 8.05-től teljes vonalon közlekednek a járatok. A 11-es vonalon nem közlekednek az autóbuszok.
08:07 – A Misinán már 25 centi hullott
Kedden is folytatódik a télies időjárás. Baranyában tegnap 10-25 centi hó hullott (Pécs-Pogány 14 cm, Árpádtető 12 cm, Misina 25 cm). A mai nap 5-10 centi friss hó hullhat, jelentősebb csapadék az éjszakai órákban várható. A havazás szerda délben áll le. Csütörtöktől érkezik az enyhülés.
07:49 – Továbbra is érvényben van a kamionstop
A téli időjárással összefüggésben tizenkét alkalommal vonultak a megyei tűzoltóegységek. A késő esti órákban Máriagyűdön egy személyautó csúszott árokba, Szőke településen pedig egy vese dialízises beteg szállításában nyújtott segítséget a katasztrófavédelem.
A megye területén továbbra is érvényben van a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek forgalomkorlátozása.
07:20 – Lothárd és Kővágótőttősre nem járnak a buszok
A Pannon Volán tájékoztatása szerint a járatok menetrend szerint közlekednek, jelentős késések nincsenek. Lothárd és Kővágótőttős településekre továbbra sem járnak a buszok. Erzsébet településre jelenleg csak a kereszteződésig jutnak el a menetrendszerinti járatok.
A vasúti közlekedésben jelentős késés, fennakadás továbbra sincs.
07:10 – Nincs elzárt település Baranyában
Az éjszakai órákban tovább folytatódott a havazás Baranyában. A Közútkezelő 36 géppel, és 47 fővel tisztítja a megye útjait. A Biokom kft. 13 munkagéppel és mintegy 40 fővel végzi a hóeltakarítási és síkosság mentesítési feladatokat a városban. Az éjszaka viszonylagos nyugalomban telt. A külvilágtól elzárt település nincs a megyében.
——————————————————————
HÉTFŐ
22:30 – Nincs már narancssárga riasztás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat visszavonta a narancssárga figyelmeztető előrejelzést Baranya megyére vonatkozóan.
Az éjszakai órákban fagypont körüli hőmérséklet lesz, ezért az utak jegesek és balesetveszélyesek lesznek. Kér mindenkit a katasztrófavédelem, hogy reggel fokozott óvatossággal vezessen!
22:19 – Nem volt baleset Baranyában délután óta
A Pannon Volán tájékoztatása szerint a járatok menetrend szerint közlekednek, jelentős késések nincsenek. Lothárd és Kővágótőttős településekre továbbra sem járnak a buszok. Erzsébet településre jelenleg csak a kereszteződésig jutnak el a menetrendszerinti járatok.
A 6607-es számú úton Somogyhatvannál feloldották a teljes útzárat.
A megyei kamion stopnak köszönhetően délután óta nem történ baleset a közutakon.
21:00 – Tettyei állapot
Tettyén és Havihegyen egyaránt a hó 20-15 cm körül mozog – írja egy olvasónk. Az utak csúszósak,a kocsik a dombon nem tudnak,vagy épp hogy fel tudnak menni.Hófúvás folyamatos körülbelül 18 óra óta,az utak nincsenek takarítva (vagy csak nyoma nem látszik). -2°c körül mozog a hőmérséklet így az itt lakók reménykedhetnek hogy holnap reggel a buszok járnak rendesen, és hogy beérjenek a munkába/iskolába.
fotó: Olvasónk
Korábban is gond volt már a buszokkal amíg még nem volt hó, ki tudja mit hoz a holnap. Elő a vastag zoknikkal és kesztyűkkel, mert idefenn aztán hiába való a hólapátolás – javasolta olvasónk.
—————————————————————————
Szavazzon a középső hasábban! Most még hóhelyzet van, de hétvégén már jó idő lesz. Ön milyen programot tervez húsvétkor?
—————————————————————————
20:33 – Infók az utakról, buszokról, áramról, mentések számáról
A 6607-es számú úton, Somogyhatvan településnél teljes útzár van érvényben Lad irányába.
A Volán járatok menetrend szerint közlekednek, jelentős késések nincsenek, azonban Lothárd, Cserkút, és Kővágótöttös településekre továbbra sem indulnak buszok. Szilágy, Berkesd és Kökény településekre újra indultak járatok. A Pannon Volán Zrt. tájékoztatása szerint nincs a pályaudvaron rekedt utas.
Az E-ON tájékoztatása alapján mind az áram-, mind a gázszolgáltatás problémamentes a megyében.
A téli időjárással összefüggésben nyolc tűzoltói beavatkozás történt a megyében este hétig.
20:29 – Tájékoztató az úton vesztegelő kamionsofőrök részére
“Tájékoztatjuk, hogy a téli időjárásra való tekintettel Magyarország egyes útszakaszain kamionstopot rendeltek el” – olvasható a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. “Az időjárás előrejelzés szerint reggelig tart a havazás. Az útviszonyok rosszak, ezért kérjük, várakozzon türelemmel. A segélyszervezetek és a hatóságok teát és élelmiszert juttatnak el oda, ahol szükség van rá.
Ha segítségre van szüksége hívja a 105-ös segélyhívó telefonszámot! ”
Ez utóbbi mondat horvátul így hangzik: “Ako vama potrebna pomoć, zovite broj telefona 105!”
Németül, angolul, horvátul a teljes tájékoztató itt olvasható!
Egy elakadt kamionos Pécsen (fotó:Löffler Péter)
20:07 – Egy kis ónos eső is van már
Változó intenzitással, kisebb szünet után megint esik, néha ónos esővel vegyítve – írja olvasónk Romonyáról. Meglátása szerint nagyon nehéz takarítani az utakat és a járdákat, mivel már jegesedik, és sok a hó is. (15-20 cm közötti hórétegről szól a fáma.)
Pécsen is előfordul már ónos eső – vette észre az utcára merészkedő kollégánk.
19:30 – Kamionstop a megye összes útján
A hóhelyzetre való tekintettel összeült a Baranya Megyei Védelmi Bizottság, melynek döntése alapján 19:00 órától kamionstop lép életbe Baranya megye teljes területén.
A Horvátország felőli határbeléptetésnél, a 7,5 tonna feletti kamionok forgalmát szintén korlátozták este hattól órától.
18:56 – Lassabban haladtak a mentők, de nem volt rendkívüli eset
A mentők ügyeletesétől megtudtuk, hogy a hétfői napon mindenhová eljutottak, de a szokottnál jóval lassabban tudtak haladni, akár négyszeres menetidő is előfordult. Rendkívüli események nem voltak a nap folyamán.
17:30 – Tart a kamionstop a korábban elrendelt helyeken
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a 66-os számú főút Pécs és Sásd közötti útszakaszán továbbra is korlátozzák a 7,5 tonnát meghaladó tehergépjárművek forgalmát. Pécsen a Komlói úton, Sásdon pedig a településen állítják meg a teherautó forgalmat. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság intézkedik a félreállított sofőrök tájékoztatásáról és szükség szerinti ellátásáról.
Jó hír viszont, hogy a korábbi korlátozásokat (ld. 16:03-ás bejegyzésünk) megszüntették.
17:10 – Időjárásról szólunk
Vastagodó hóréteg, süllyedő hőmérséklet, változatlan intenzitású havazás, erősödő szél. Röviden így lehet összefoglalni ezt a szép tavaszi hétfő délutánt. Nézzük az adatokat: az időkép.hu hótérképén Magyaregregyen már 12 cm vastagságú hó látható. A PTE TTK mérése szerint a léghőmérséklet -2.1 °C. A pogányi meterológiai állomás 31 km/h-s széllökéseket regisztrált.
Romonyai olvasónk arról értesített minket, hogy feléjük tisztíják, szórják az utat. A buszok csúsznak, 10-30 perces késéssel járnak.
Komlón is ígéretes a tavasz (fotó: Nagy Jánosné)
16:06 – A Volán még tarja magát
A Volán járatok menetrend szerint közlekednek, jelentős késések nem tapasztalhatóak – adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kővágótöttösön egy járat elakadt, jelenleg folyamatban van a mentése.
16:03 – Korlátozások a baranyai utakon
Félpályás útlezárások
- A 6-os számú főút 208-as km szelvényénél (Tortyogó közelében)
- A 66-os számú főúton Oroszló külterületén
Teljes útzár van érvényben:
– A Máza és Komló közötti útszakaszon szintén kamion elakadás miatt.
– Pécsen a Kénesi utat lezárta a Közút.
Forgalomkorlátozás:
– A 66-os úton Sásd és Pécs között kamion stop van érvényben
15:52 – Egyre nagyobb a gond a 66-os főúton
A 66-os főút Magyarszék–Oroszló között nem járható, elakadt, keresztbe fordult kamionok akadályozzák a járműforgalmat. Az autósok kerüljék az említett útszakaszt, számítsanak megnövekedett menetidővel.
A teherforgalmat a 66-os főút mecseki szakaszán mind Sásd mind Pécs irányából a rendőrök korlátozzák. A teherautósok számítsanak arra, hogy a rendőrök visszafordítják őket, ezért időben válasszanak más útvonalat, amely nem érinti a mecseki emelkedőket. (police.hu)
15:52 – Újra lezárták Kénes utat
A Tüke Busz Zrt. közlése alapján, hogy az útviszonyok miatt a 35-ös vonalon csak a Dömörkapuig, a 36-os vonalon csak az Angster J. úti megállóig közlekednek az autóbuszok. A 11-es vonalon a Kénes utat lezárták, ezért az autóbuszok a Budai Állomás – Zsolnay Vilmos út – Engel János út – Hársfa utca – Rákos Lajos utca – Széchenyi akna útvonalon közlekednek.
15:37 – Elakadt kamionok Pécsen
Több kamion állt meg, mert nem tudott tovább haladni a városban. A Siklósi úton (Baumax fölött) hét kamion és teharautó ragadt le. A temetőnél és a Szellemvárosnál szintén elakadt kamionokról számoltak be olvasóink.
15:36 – Csúszik az út Bogád és Romonya között
A Mohácsi útnál már 14.25-kor beállt a forgalom – írta olvasónk. Két autó és egy kamion nem tudott felmenni. Beszámolója szerint csúszik az út Bogád és Romonya között, az út havas.
15:08 – Lassú a közlekedés a 6-oson
A 6-os úton közlekedő olvasónk információja szerint a távolsági buszok jelentős késéssel közlekednek, és több elakadt jármű is nehezíti a közlekedést. A főút mecseki szakaszán összefüggő hóréteg van, Pécsvárad és Pécs között hókásás, csúszós az úttest.
15:05 – Megy a sífelvonó a Misinán
Vannak, akik mindenképpen örülhetnek a szokatlanul késői havazásnak: mégpedig a téli sportok szerelmesei. A Misinán ugyanis már tegnap is lehetett síelni, és már ma is beindult a felvonó, ami a tervek szerint holnap délután kettőtől ismét működni fog.
14:53 – Nagy a dugó, lassan lehet haladni a városban (Pécs)
A Budai vámra nehezen kapaszkodnak fel a járművek, számolt be róla az egyik olvasónk. Több busz, teherautó, személyautó torlódott össze. A sor egészen a Zsolnay dombig ér már.
14:50 – Baleset a 6-oson
A 6-os főút kővágószőlősi elágazásánál egy kamion és egy személyautó csúszott az árokba, félpályás útlezárás mellett halad a forgalom – írta olvasónk, Németh Sándor.
14:10 – Megcsúszott egy kamion az M6-os autópályán
Tolna megyében a folyamatos havazás miatt az M6-os autópálya jobb pályatestének 135. km-szelvényénél a havas úton megcsúszott és keresztbe fordult egy kamion, így jelenleg csak fél pályán bonyolódik a forgalom. (police.hu)
13:32 – Intenzív havazás Baranyában
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a Mánfát Péccsel összekötő útszakasz, és a 6. számú főút Mecseknádasdi szakasza nehezen járható. A Közútkezelő munkatársai folyamatosan végzik a megye útjainak síkosság mentesítését.
Fotó: Kiefer Béla
Kedd reggelig főként a Dunántúl középső és déli részén, illetve az Alföld északnyugati részén jelentős vastagságú (15-25 cm) hótakaró kialakulása várható. Hétfő estig főképpen Tolna és Baranya megyében, majd estétől kedd hajnalig az Alföld északi részén (Jász-Nagykun-Szolnok megye és környezete, Pest megye déli része) azonban gyakrabban lesz erős (40-55 km/h) a szél, így magasabb hóbuckák is kialakulhatnak.
13:20- Elmarad a színházi előadás a havazás miatt
A kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt elmarad a Halálos tavasz mai előadása a Pécsi Nemzeti Színházban. Az előadást a Radnóti Miklós/A bérletesek számára májusban pótolják, a megváltott jegyek is erre az alkalomra érvényesek, vagy a váltás helyén 2013. április 5-ig visszaválthatók. (PNSZ)
13:17 – Csak a Dömörkapuig közlekedik a 35-ös buszjárat
A Tüke Busz Zrt. közlése alapján, a 35-ös helyi járatú busz a Dömörkapuig, a 36-os helyi járatú busz pedig csak a Bálics megállóig jár.
13:03 – Csúszós utak, balesetek
A katasztrófavédelem tűzoltóegységei a délelőtt során két alkalommal vonultak közúti balesethez Pellérd, és Lothárd településre. Egy esetben pedig Csarnóta településen egy személygépjármű akadt el a havas úton. Az esetek során személyi sérülés nem történt.
12:55 – Egyre nagyobb a hó a Mecsekben
A Dunántúlon Vas és Zala megyében, Tapolca és Veszprém környékén, a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön esik vagy szállingózik a hó, intenzív havazást a társaság útellenőrei a Mecsekből jeleztek.
A közútkezelő munkagépei folyamatosan dolgoznak, így a fő- és mellékutak általában nedvesek Vas, Tolna és Baranya megyében, Baja közelében azonban már latyakosak, hókásásak, havasak.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri az autósokat, hogy a havazásban érintett területeken fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, különösen, ha Baranya vagy Tolna megyében kelnének útra, mivel ezeken a területeken a délután folyamán hófúvásos szakaszok alakulhatnak ki a várható viharos erejű széllökések miatt. (kozut.hu)
08:04 – Mi várható a következő napokban?
A hétfői nap folyamán közel 5-10 centiméter hó hullhat Baranyában. A szél fokozatosan megerősödik, a legerősebb széllökések 50 km/órát is elérhetik. Kedden fokozatosan csendesedik a szél, gyenge havazásra számíthatunk a hőmérséklet 0 fok alatt marad.
Csütörtöktők melegszik az idő, éjszaka sem lesz már fagy, pénteken már 15 fok is lehet. Sok csapadékra számíthatunk, a húsvét esős lesz.
Vasárnap
18:55 – Hótorlaszok alakulhatnak ki Baranyában
Hétfőn a déli óráktól intenzívebb havazás kezdődik délnyugat felől. Hószállingózás, gyenge havazás már korábban is lesz. Holnap éjfélig a lehulló friss hó mennyisége a Dunától nyugatra haladhatja meg a 10 cm-t, a délnyugati határ közelében akár 15 cm körüli friss hó is hullhat. A megerősödő északkeleti szél több helyen okozhat hófúvást. Főként Baranya és Tolna megye térségében kedvezőek a feltételek, hogy akár magasabb hóbuckák alakuljanak ki.
A várhatóan viharos erejű szél és a hó nehezítheti a közlekedést a hétfői napon. A közutak jegesedése, és a korlátozott látási viszonyok miatt fokozottan balesetveszélyes lehet a közlekedés. Az erős szél magas hótorlaszokat emelhet az utakon. Kérjük, csak indokolt esetben induljanak útnak.
Amennyiben útnak indulnak, tartsák be az alábbi szabályokat:
* Indulás előtt minden esetben tájékozódjanak az útinform központi telefonszámán +36 1 336 2400, vagy a 112-es általános segélyhívó telefonszámon!
* Készüljenek hosszabb menetidőre, indulás előtt tankolják tele a járműveket!
* Készítsenek az autóba ételt, italt, és meleg takarót!
* Csak téli a közlekedésre felkészített járművel induljanak útnak! (téli gumi, hólánc, fagyálló stb.)
* Ha elakadnak, vagy bajba jutott járművekkel, személyekkel találkoznak hívják a 105-ös, vagy a 112-es általános segélyhívó telefonszám egyikét, és adjanak pontos tájékoztatást az eseményről!
* Ha a hóátfúvások miatt megáll a közúti közlekedés, hívjanak segítséget! Ne szálljanak ki a járművekből, járassák a motort, és fűtsék az autót!
A fagy miatt a járdák is rendkívül csúszósak, balesetveszélyesek.
(Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság)
14:08 – Balesetek a csúszós utakon
Négy műszaki mentéshez riasztották a megyei tűzoltóegységeket vasárnap 13:30-ig.
Kémes település közelében, Pécs külvárosában és Kozármislenyben is egy-egy személygépjármű csúszott meg a havas úton, és árokba hajtottak. A tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályokat. A balesetek során súlyos sérülés nem történt.
Orfűn egy 15 méteres fa dőlt meg, mely veszélyeztette a környező épületeket. Az egységek eltávolították a megdőlt fát.
12:56 – Késnek a vonatok
A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon közlekedő vonatok átlagosan 10-20 perccel hosszabb menetidővel közlekednek, mert Hárosnál meghibásodott a biztosítóberendezés.
12:05 – 15 centi hó is eshet
Ismét figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat a hétfőn várható havazás, illetve hófúvás miatt. Tolna és Baranya megyére a havazás mennyisége miatt elsőfokú, az erős hófúvás miatt pedig másodfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: vasárnap a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható.
Hétfőn viszont a helyenkénti hószállingózást, gyenge havazást követően a déli óráktól délnyugat felől intenzívebb havazás kezdődik. Délkelet-Alföldön vegyes halmazállapotú csapadék, havas eső, eső is várható. A Dunától nyugatra eső területeken hétfő éjfélig több mint 10 centiméternyi, a délnyugati határ közelében akár 15 centiméter körüli friss hó is hullhat.
Emellett a megerősödő északkeleti szél több helyen okozhat hófúvást. A meteorológiai szolgálat azt írta: főként Baranya és Tolna megye térségében kedvezőek a feltételek ahhoz, hogy magasabb hóbuckák alakuljanak ki. (mti)
10:33 – Dömörkapu, végállomás
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint, az időjárási helyezet miatt a 35-ös vonalon csak a Dömörkapuig közlekednek az autóbuszok.
09:53 – Csúszósak az utak, járdák
A fagypont körüli hőmérséklet miatt az útburkolatok, járdák helyenként havasak és csúszósak lehetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a síkosságmentesítést már elősózással megkezdték vasárnap a hajnali órákban. Jelenleg 15 munkagéppel, és 21 fővel dolgoznak az utakon. A megelőző munkálatok ellenére néhol csúszós lehet az útburkolat, ezért kérünk mindenkit, hogy a megváltozott útviszonyoknak megfelelően vezessen, és csak téli közlekedésre alkalmas járművel induljon útnak. (Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság)
09:00 – Árokba csúszott egy autó
A reggeli órákban egy közúti baleset történt, Kémes településen, ahol egy személyautó csúszott árokba.
SZOMBAT
Újabb havazás várható
A legfrissebb előrejelzések szerint vasárnap a Dél-Dunántúlon ismét szállingózni kezd a hó, hétfő délelőttre már az ország jelentős részén előfordulhat havazás, mellyel egy újabb csapadékos időszak veszi a kezdetét.
Várhatóan kedd estig is elhúzódhat a havazás, jelentős hóréteget felhalmozva március végére. (idokep.hu)

