Közélet

2009.06.16. 16:55

Újságot csináltak az ifjak

Az újságírás hatalom, amellyel meg kell tanulni élni, és nem visszaélni – ezekkel a szavakkal zárta Vujity Tvrtko a későbbi beszélgetésbe bevezető előadását a SÉTA táborban Bonyhádon.

H. É.

Az ismert újságíró – mielőtt a jövendőbeli kollégák kifaggathatták volna – egyfajta útravalóként a szakma alapelveit foglalta össze a számukra. A diákújságírók szemmel láthatóan élvezték előadását, ami nem véletlen, hiszen példáin keresztül egy kicsit kalandozhattak Tatárföldre, Észak-Koreába és Etiópiába, a világ legnagyobb lepratelepére is.

Ha hasonló nagy témákba egyelőre nem is vágják a fejszéjüket, a fiatal tollforgatók tegnap már keményen dolgoztak. A SÉTA – Sajtó és tanulás – programban részt vevő kilenc megye legjobb diákújságírói kedden korán keltek, hogy Schirilla Györggyel együtt tornával kezdjék a napot. Némi reggeli ürügyén tartott pihenés után aztán kérdőre is foghatták az ismert sportembert, akitől többek között a pozitív életszemlélet jelentőségéről is hallhattak. Némi szünet után a fiatalok így jól megalapozott pozitív hangulatban kezdték el a munkát.

Erre szükség is volt, hiszen egy egész újságoldalon dolgoztak, amely a paksi atomerőműbe tett hétfői látogatásukról szól, valamint a Schirilla Györggyel és Vujity Tvrtkóval készült interjúkon is munkálkodhattak. A hat csapat egy-egy újságíró segítségével, a feladatokat egymás között gondosan felosztva kezdett el dolgozni, és vette birtokba a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kollégiumának számítógéptermét. Az atomerőműben készült legjobb alkotások csütörtökön mind a kilenc, az Axel Springer Magyarország Kft. által kiadott megyei napilapban megjelennek.

A kiemelkedően sikerült írások alkotói ma, a tábor zárónapján vehetik át jutalmukat, és búcsúzásként még meghallgathatják Lengyel János, a vendéglátó megyei napilap, a Tolnai Népújság főszerkesztőjének előadását. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!