Közélet

2012.09.16. 18:41

Vadkárok a földeken és az utakon

Az szárazság miatti ínség hajtja az állatokat a lakott területek közelébe. Az utakon is könnyen gondot jelenthetnek. Ön hogyan védekezik a vadbalesetek ellen?

Katus Eszter (Dunántúli Napló)

Több olvasónk is jelezte, hogy kifogyott az ötletekből, ami a vaddisznók távoltartását illeti. Mánfán a belterületi utakon csordákban masíroztak, Pécs több pontján is felbukkantak már, és a bükkösdi szőlőkben is gyakran tesznek kárt. A panaszosok szerint nem kímélik a veteményeseket, a gyümölcsöst és kukoricát sem.

Nem hat ellenük semmi: a drótfonatos kerítését szétszedik vagy alatta bújnak át, a szag- és zajkeltő eszközöket pár nap után megszokják, így azok sem riasztják el őket. Nem is beszélve arról, hogy az autóutakon áthaladva gyakran okoznak balesetet: akár több százezer forintos kárt okozhat a gépjárműben egy jól megtermett példány.

A Mecsekerdő Zrt.-nél azt a tájékoztatást adták, hogy a nagyszámú megjelenések oka a száraz időjárás lehet. Az erdőben található élelem ugyanis már nem elég, az állatok ezért merészkednek közelebb a településekhez, kertekhez. Ha nagy az ínség, valóban nem állja útjukat a kerítés sem, csak a masszív, hegesztett drót vagy a villanypásztor. Szijártó Tibor, a Mecsekerdő Zrt. Vadgazdálkodási és Turisztikai Osztályának vezetője megerősítette azt a szubjektív benyomást, hogy egyre több a vaddisznó a Mecsekben.

A szakember elmondta, a vaddisznók száma évről évre nő, a vadászati hatóság azonban még nem rendelt el kilövést. Erre lakott területen belül amúgy sincs mód, legfeljebb külön rendőri engedéllyel, 1-2 órás intervallumban. Azt a felvetést viszont, hogy a vaddisznók az erdőirtás miatt menekülnek a lakott területekre, vagy azért, mert az erdőben nem etetik őket, Szijártó Tibor cáfolta.

------------------------------------------------------------------------
Ön használ autójában vadriasztót? Szavazzon a középső hasábban!
------------------------------------------------------------------------

Ki fizeti a baleseti kárt?

Ha egy autós vad miatt szenved balesetet, nem mindegy, hogy ki viseli a károkat. Ha az autósé a felelősség, akkor a vad értékét is meg kell térítenie. Nem minden eset kerül a bíróságra, többször peren kívül jut dűlőre a kocsi vezetője és a vadásztársaság.

Tévhit, hogy a felelősség megállapítása szempontjából döntő, hogy volt-e vadveszélyre figyelmeztető tábla. Ekkor sem zárható ki ugyanis, hogy a vad volt a „hibás”. Amennyiben féktávolságon belül ugrott a kocsi elé, és a sofőr nem hajtott a megengedettnél gyorsabban és ittas sem volt, akkor a vezető ritkán okolható.

Lövés helyett durranás

A PUSKALÖVÉS durranásához hasonló, ismétlődő hang is alkalmas lehet a gazdasági kár megelőzésére. Pécsett már próbálkoztak is ezzel: a cseresznyeültetvényen védte így a termést a seregélyek és a vaddisznók ellen egy kft. 2011 nyarán. A gázpalackról működő durrogtatót éjszaka és napközben nem használták, a berendezéseket hajnali négy óra körül kapcsolták be, mert ekkor a legintenzívebb a vaddisznók mozgása. Napközben a gyümölcsszedők elriasztották a madarakat, így csak délután négy órakor kapcsolták be ismét a berendezést.

Áram alatt a falu

A VADAK által a baranyai mezőgazdasági terményekben okozott kár nagysága évente 200-300 millió forint. Mivel Baranyában a gazdag vadállomány miatt a települések szélén lévő kiskerteket is védeni kell, Óbánya már megtette a szükséges lépéseket. A védekezést úgy oldották meg, hogy az erdészet kiépítette a település köré a villanypásztort, a falu pedig működteti és folyamatosan felügyeli a rendszert. Ezáltal a helyzet jelentősen javult, azonban még most is előfordul, hogy éjszakánként az úton besétál néhány vad a faluba.

A baranyai napilapra ITT fizethet elő.

<!-- Vadkárok a földeken és az utakon Az szárazság miatti ínség hajtja az állatokat a lakott területek közelébe. Az utakon is könnyen gondot jelenthetnek. Ön hogyan védekezik a vadbalesetek ellen? Katus Eszter (Dunántúli Napló) -->

Címkék#Vokány#Babarcszőlős#Csebény#Erdősmecske#Hidas#Villánykövesd#Bánfa#Almáskeresztúr#Botykapeterd#Patapoklosi#páprád#Udvar#sumony#Matty#székelyszabar#Regenye#versend#pécsvárad#Zaláta#Magyarmecske#Drávacsehi#Magyarsarlós#Basal#Lánycsók#Kistamási#Vásárosbéc#maráza#gyod#Kisszentmárton#aranyosgadány#mágocs#Mozsgó#kisherend#Okorág#Kiskassa#Vejti#Gyöngyfa#drávaszabolcs#Pellérd#Felsőegerszeg#Martonfa#Bodolyabér#Orfű#Bicsérd#szászvár#Boldogasszonyfa#Ófalu#drávapiski#Siklósbodony#Kórós#Szágy#palkonya#Vékény#Ózdfalu#Nagynyárád#Varga#Magyarbóly#Szőkéd#szellő#Szilágy#Somogyviszló#Baranyahídvég#Kisnyárád#Abaliget#Kákics#Hetvehely#Márok#Szűr#lothárd#Pócsa#Belvárdgyula#Feked#Dencsháza#Illocska#Görcsönydoboka#Gordisa#Tékes#nagykozár#Egyházasharaszti#Ellend#Gyöngyösmellék#Kásád#Zádor#Nagyváty#véménd#birján#Magyarszék#Mecsekpölöske#Villány#keszü#szőke#Teklafalu#szajk#Hegyszentmárton#Bikal#Kátoly#komló#töttös#Ivánbattyán#Hásságy#Babarc#Kacsóta#nagyharsány#Drávafok#Dinnyeberki#Lippó#Csertő#Kisdobsza#Somogyapáti#Tengeri#Bisse#Romonya#Marócsa#Nagybudmér#Harkány#nagytótfalu#Rádfalva#Csarnóta#Adorjás#siklósnagyfalu#Drávasztára#Vásárosdombó#kisharsány#Erdősmárok#Szabadszentkirály#Ipacsfa#hobol#Kisvaszar#Szentlőrinc#Magyaregregy#Bogád#Pécsbagota#Pereked#Besence#várad#palotabozsok#Velény#Pécs#Liptód#Téseny#Nyugotszenterzsébet#Tófű#drávacsepely#Kétújfalu#himesháza#borjád#Nagyhajmás#Szilvás#Tarrós#Ivándárda#Kisdér#Vázsnok#Endrőc#Köblény#bár#túrony#Szebény#zók#Homorúd#alsómocsolád#Siklós#Tótszentgyörgy#Kémes#drávapalkonya#Óbánya#Sárok#Bosta#Máriakéménd#Cún#szalánta#Horváthertelend#Kislippó#Mecseknádasd#Helesfa#Merenye#Szárász#Gerényes#sósvertike#Sellye#Egyházaskozár#Baksa#Bogdása#szederkény#Kisbudmér#Cserkút#Sámod#Lapáncsa#Sásd#Majs#Drávaszerdahely#Máza#Kékesd#markóc#Szörény#Bürüs#Drávakeresztúr#Somberek#geresdlak#Lúzsok#görcsöny#Piskó#Újpetre#dunaszekcső#szentdénes#kökény#felsőszentmárton#Pécsudvard#Szentlászló#Kishajmás#csonkamindszent#gerde#Mánfa#Márfa#Ág#kistapolca#Bóly#bezedek#Magyarlukafa#kővágószőlős#Mindszentgodisa#Kemse#Szava#Nagypall#Mekényes#Okorvölgy#Hosszúhetény#Ibafa#Erzsébet#magyartelek#Kisbeszterce#Ócsárd#Kovácsszénája#nagydobsza#Kistótfalu#Sátorhely#Zengővárkony#Szaporca#Szalatnak#Kővágótöttös#Molvány#Kisjakabfalva#liget#Kisasszonyfa#Kölked#alsószentmárton#Garé#gödre#Szulimán#Oroszló#Diósviszló#Nagypeterd#Baranyajenő#Baranyaszentgyörgy#Drávaiványi#pogány#Vajszló#Berkesd#szemely#Bakonya#Kovácshida#egerág#Bogádmindszent#Rózsafa#Olasz#Csányoszró#Fazekasboda#Kárász#Tésenfa#Lovászhetény#Kozármisleny#Husztót#Bükkösd#Somogyhatvan#Almamellék#Tormás#cserdi#Nemeske#Old#Monyoród#Hegyhátmaróc#Magyarhertelend#Bakóca#meződ#Szentkatalin#Boda#Pécsdevecser#Katádfa#Hirics#beremend#Áta#Gilvánfa#Nagycsány#Apátvarasd#Peterd#Somogyhárságy#királyegyháza#szigetvár#Szentegát#Palé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!