Közélet

2011.01.22. 16:47

Valahogy ide gyökereztem - interjú az új Tüke-díjassal

A tavaszi égbolt azúrkék kontrasztja a székesegyház zöld teteje felett – ez pécsivé teszi a pestit is. Az idei Tüke-díjas, Vass Ágnes adott interjút a Dunántúli Naplónak.

K.Fe (Dunántúli Napló)

A család az édesapa, Vass Bertalan festőművész révén érkezett a városba, ahol előbb a ferencesek temploma, majd a székesegyházi freskók restaurációs munkáinak vezetésére kapott megbízást. A város hangulata és szépsége olyannyira megérintette, hogy otthonává választotta Pécset. Itt született Vass Ágnes – aki ma Liszt-díjas hegedűművész.

– Kézenfekvő talán a kérdés, hogy miért ezt a hangszert választotta?

– Nem volt pénzünk zongorára. Ráadásul édesapám is tudott játszani, sőt maga is készített egy hegedűt saját használatra, amit sajnos én nem láttam.

– Nagy meglepetés volt számomra, megható esemény.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Habsburg György, az Európai Unió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a pécsi alapítvány tiszteletbeli elnöke adta át a díjat Gyermánné Vass Ágnesnek (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

– Weimarban szerzett hegedűművészi diplomát. Hogyan került oda?

– A hazai stúdiumok után, zenetanári végzettséggel ösztöndíjra pályáztam, ám elutasítottak. Megírtam, hogy sajnos nem megy a dolog, mire azt válaszolták: ha a magyar állam nem tudja az ösztöndíjat kifizetni, akkor majd ők – az NDK felvállalja.

– Ön nemcsak hegedűművész, koncertmester, hanem elkötelezett zenepedagógus, tanszékvezető docens a Zeneakadémia pécsi kihelyezett tagozatán.

– Örömmel foglalkozom a fiatalokkal. Érdekes volt Koreában, ahol négy évig egyetemi profeszszorként dolgoztam; vezettem kurzusokat Svédországban, Berlinben, Magyarország sok városában, sőt több ízben felkértek a Jeunesses Musicales World Orchestra (a világzenekar) vonós korrepetitorának is.

– Láttam egy fekete-fehér fényképet önről Yehudi Menuhin társaságában.

– Ez akkor volt, amikor a világzenekar Menuhin vezetése alatt dolgozott. Óriás muzsikus, a szakma egyik legnagyobbika. Hadd jegyezzem meg, módom volt találkozni David Ojsztrahhal, a század másik nagy művészével is...

– Végigkoncertezte a nagyvilágot zenekarral és szólóban, sikert-sikerre halmozott. Lett volna módja elszerződni bárhova, megkockáztatom, nagyobb jövedelem és hírnév reményében. Hogyhogy mégis pécsi maradt?

– Mert valahogy ide gyökereztem.... Tudja mi az egyik legszebb ebben a minden porcikájában vonzó mediterrán városban? A tavaszi égbolt azúrkék kontrasztja a székesegyház zöld teteje felett. Amikor férjemnek megmutattam, pestiként is tiszta szívből igazi pécsi lett...

K.Fe (Dunántúli Napló) Habsburg György, az Európai Unió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a pécsi alapítvány tiszteletbeli elnöke adta át a díjat Gyermánné Vass Ágnesnek (fotó: Löffler Péter) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!