Közélet

2008.10.08. 19:17

Veszélyes gyalogátkelőhelyek: lámpák, villogók, szigetek

Elkészült az a program, amely a megyeszékhely számos pontján átalakítaná a veszélyes gyalogátkelőhelyeket – néhány beruházás még idén megvalósulhat.

Nyaka Szabolcs

A májusi, tragikus kertvárosi gyalogosgázolás (amelyben egy nagymama és húsz hónapos unokája is életét vesztette) után szinte azonnal önálló képviselői indítvánnyal élt két ellenzéki városatya, Csizi Péter (Fidesz) és Kővári János (ÖPE). A két képviselő nyomógombos rendőrlámpát telepített volna a különösen veszélyes érintett szakaszokra. Tasnádi Péter polgármester akkor azt közölte: az egész várost érintő közlekedésbiztonsági programot készítenek.

A tervezet most készült el, az a közgyűlés mai napirendjén szerepel. Az összeállításban részletesen szerepelnek a közeljövőt érintő és a távlati elképzelések is. Lapunknak Tóth Bertalan alpolgármester elmondta, a beruházások folyamatosan zajlanak, már idén több tízmilliót különítettek el erre a célra, s abban bíznak, egy pályázati forrást is elnyerhet a város.

A tervek szerint így a Közút Kht., illetve az önkormányzat együttműködésében még az idén sárga villogót helyeznek el a Hősök terénél levő gyalogátkelőhelyen, illetve jelzőlámpás forgalomirányítás, gyalogos átkelőhely lesz Újhegyen, a Nagykozári útnál (itt is sok volt a panasz, hogy veszélyes a kereszteződés).

Az előterjesztés szerint október végéig sárga villogót kap a Maléter Pál út több kereszteződésében levő zebra (Littke útnál, Krisztina térnél, Varsány utcánál), illetve több helyre sebességjelzőt helyeznek el. Hasonló fejlesztések lesznek az Aidinger út két pontján, illetve a Hársfa–Engel út kereszteződésében. Ennek költsége mintegy 11 millió forint.

[caption id="" align="alignleft" width="396"] Gyalogosgázolások a zebrán 2008-ban
[/caption]Egyéb műszaki megoldások (gyalogátkelőhöz középsziget építése, járdaszélesítés, szűkítők építése) szintén az idei programban szerepelnek a város több pontján.

Az önkormányzat szerződést kötött emellett a Nagy Imre–Aidinger–Sztárai–Tildy utak kereszteződésében egy forgalmi- lámpa-rendszer kialakítására, ez várhatóan még szintén idén üzemelhet, a beruházás 18 millióba kerül.

Az előterjesztés ugyanakkor rengeteg olyan helyet is felsorol, ahol jelzőlámpára, csomópont-korszerűsítésre volna szükség, ezen beruházások időpontja azonban még nem ismert.

Máshol még rosszabb a helyzet

Bár a májusi kertvárosi gyalogostragédia valósággal sokkolta a várost, a statisztikák azt mutatják, összességében az elmúlt években javult a baranyai megyeszékhely baleseti aránya. Az előterjesztés közöl egy kimutatást, amely szerint a tavalyi egész évet vizsgálva Pécsett történt a nagyvárosok között a legkevesebb baleset, Debrecenben, Miskolcon, Győrben és Szegeden is több volt. 2007-ben 14 halálos tragédia történt Pécsett, ez a szám előző évinek majdnem a fele, míg Győrben például 23, életet kioltó baleset történt tavaly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!