Közélet

2010.06.23. 07:19

Vevőre lelhet a Zsolnay-gyár

Értékelhető pályázat érkezett a Zsolnay kisebbségi részvénycsomagjára, a pécsi közgyűlés csütörtökön dönthet a magántőke bevonásáról. Az ajánlattevő Jászai Gellért tulajdonában álló SCD Groupot korábban a sajtó összefüggésbe hozta Csányi Sándorral is.

B. A.

A Dunántúli Napló értesülései szerint a Manufaktúra-Beruházási (M-B) Kft. tett vételi ajánlatot a Zsolnay Manufaktúra Zrt. részvényeinek 49 százalékára, 230 milliós összeggel, amelyet 2011. március 31-ig fizetnének meg. Információink szerint az M-B Kft. egy projektcég, amelyet idén májusban alapítottak, s amelynek tulajdonosa Tomcsányi Gábor, az SCD Holding Zrt. vezérigazgatója. Értesüléseinket Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere nem cáfolta, ám annyit mondott csak: Magyarországon bejegyzett cégről van szó, amely elkötelezett a gyárban folyó szakmai munka mellett.

Úgy tudjuk, az M-B Kft. ugyancsak 2011 márciusáig vállalná a pályázati kiírás szerinti 500 milliós tőkeemelést. Azt szeretnék, ha tőkejuttatásként, vagy egyéb módon, például tagi kölcsönként vagy pótbefizetésként is teljesíthetnék azt.

Forrásaink szerint a befektető – kinek bevonásáról, azaz a Zsolnay-részvények eladásáról csütörtökön szavazhat a közgyűlés – kéri a menedzsmentjogokat, és az elsőbbségi részvényt is. E szerint a Felügyelőbizottság és az Igazgató Tanács tagjainak harmadát az M-B választhatná ki, míg a fennmaradó helyekre a többségi tulajdonos Pécs Holdinggal közösen választanának delegáltakat a leendő kisebbségi részvényes képviselői. Állítólag az is benne van a szerződés-tervezetben, hogy az M-B Kft. nem várja el azt, hogy az ő tőkeemelésével egyidejűleg a többségi tulajdonos is betegye a maga részét, sőt öt éven belül kétmilliárd forintos egyoldalú tőkeemelési lehetőséget kérnek, amellyel megszerezhetnék a 67 százalékos minősített többséget a Zsolnay-gyárban. A hírek szerint annyi kikötés áll csak a Pécs Holding részesedéséről, hogy az nem szorulhat később sem 10 százalék alá.

Pályázat, konkrét terv nélkül

A befektetői pályázat tudomásunk szerint egyelőre nem tartalmaz konkrét üzleti tervet, csupán vázolja a piaci szereplő elképzeléseit a Zsolnay-jövőjéről, amelyben elkötelezik magukat a minőségi porcelángyártás iránt, egy modern gyár keretei közt. 

Úgy tudjuk, nem készült mostanában a Zsolnay-gyár valós piaci értékéről becslés, nem tudunk tehát arról, hogy mielőtt eladásra kínálták volna a Zsolnay kisebbségi pakettjét, hivatalos adatok álltak volna rendelkezésre arról, hogy mennyit is érhet ma a piacon a gyár. Az biztos, hogy a névértékénél, azaz a 1,6 milliárdos tőkéjénél kevesebbet, hogy pontosan mennyit, nehéz megmondani.

Többen úgy látják, hogy a 230 milliós vételár akár reális is lehet. Abban azonban minden általunk megkérdezett, a gyár életét, helyzetét valamennyire ismerő egyetértett, hogy ahhoz, hogy a Zsolnayból pénzt lehessen majd egykoron kivenni  – és ehhez nem rossz út, ha nem (csak) tőkét emel valaki, hanem más módon növeli a cég értékét – mindenképpen növelni kell a tőkét, pénzt kell bevonni a társaságba, amely előtt így nagy jövő állhat.

SCD: magyar milliárdosok a háttérben?

Csak sejteni lehet, hogy – amennyiben helytállóak értesüléseink a leendő vevőről – a Manufaktúra-Beruházási Kft. nem egy porcelánokért rajongó magánember projektcége, hanem az SCD Holding újabb befektetési projektje. A cégről korábban sokat cikkezett a magyar sajtó, mivel a 2000-ben alapított társaság szinte a semmiből feltűnve ért el nagy sikereket. Természetesen a találgatások is megindultak a tulajdonosokkal kapcsolatosan, a magyar milliárdos nagyvállalkozók közül Csányi Sándor, Leisztinger Tamás és Demján Sándor neve is felmerült.

Jászai Gellért, a társaság elnöke egy ízben azt nyilatkozta, az SCD az ő többségi tulajdonában áll. A legtöbb cikkben Csányi Sándort említik, ami – ismerve az üzletember jelentős baranyai érdekeltségeit, korántsem lenne meglepő – ez azonban továbbra is megmarad találgatásnak.

Az SCD célkeresztjében elsősorban a turizmus, és azon belül is a Balaton állt sokáig. Megvásárolták a Siotourt, a Balatontouristot, a Zalatourst is, ahogy számos kempinget a tó körül. Elnyerték 50 évre a sármelléki reptér (Fly Balaton) üzemeltetési jogát, és a Balaton-fejlesztési Programot is kidolgozták.

Cáfolják a Csányi kapcsolatot

Megkereste lapunkat a Zsolnay-gyár kisebbségi részvénycsomagjára ajánlatot tevő pályázó képviselője, aki néhány ponton módosította, illetve kiegészítette információinkat. Elmondta, hogy a Zsolnay 49 százalékos pakettjére a Manufaktúra-Befektető Kft. tett vételi ajánlatot, amelynek fő részvényese Jászai Gellért, az SCD Group többségi tulajdonosa és elnöke, ügyvezetője pedig Tomcsányi Gábor, az SCD vezérigazgatója, és egyik kisebbségi tulajdonosa. Leszögezték: a Manufaktúra-Befektető Kft. Jászai Gellért magáncége, magánbefektetőként kíván részesedést szerezni a Zsolnay-gyárban, a cégnek, és ennek a befektetésnek nincs köze az SCD Grouphoz és projektjeihez. Megtudtuk, ha a közgyűlés csütörtökön rábólint a vételi ajánlatra, amiben bíznak, akkor hamarosan nyilvánosságra hozzák elképzelésiket a Zsolnayval kapcsolatban. Azt kategorikusan cáfolták, hogy akár a Manufaktúra-Befektető Kft.-nek, akár az SCD Groupnak bármi köze lenne Csányi Sándorhoz, Demján Sándorhoz, vagy más olyan ismert magyar nagytőkéshez, akikkel a sajtó korábban találgatás szintjén összefüggésbe hozta őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!