Közélet

2009.02.15. 11:46

Vigyáznak a huszonöt baranyai rétisaspárra

Néhány héten belül kikelnek a tojásból a rétisasfiókák. Hazánk legnagyobb ragadozó madara november-decemberben „tatarozza” fészkét, és január-februárban már a költőhelyén ül.

K. E.

A kotlási időszak 40 nap, majd miután kikelnek a fiókák, további 80-90 napot maradnak a fészekben a kirepülésükig.

A magyarországi rétisasállomány több mint a fele Dél-Dunántúl területén él. Olyan vizes élőhelyek mellett telepszik meg, ahol a megfelelő táplálék mellett a fészekrakásra alkalmas öreg erdők is megtalálhatók. Táplálékának jelentős részét a halak teszik ki. Legfontosabb élőhelyei a nagyobb folyóink hullámterei, valamint a Dunántúl erdei halastavas területei. Fokozottan védett, eszmei értéke egymillió forint. Hazai állományuk 2008-ban 188 pár volt, ennek több mint a fele, 99 pár, Dél-Dunántúlon él, közülük 25 pár található Baranyában.

A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, valamint a Somogy Természetvédelmi Szervezettel karöltve közös rétisasvédelmi tevékenységet folytat. Az 1987-ben útjára indított program igen szerteágazó tevékenységeket foglal magába: a rétisasok állományfelmérésén, élőhelyeinek folyamatos ellenőrzésén és védetté nyilvánításán túl a fészkek feljavítását, a fészkelő- és táplálkozóterületek közelében található villamos vezetékek tartóoszlopainak szigetelését és a sérült madarak gyógyítását is felvállalták.

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő rétisasvédelmi tevékenység eredménye, hogy a magyarországi rétisasállomány az 1987. évben becsült 25 párról napjainkra közel 200 párra emelkedett. A civil szervezetekkel való sikeres együttműködés révén a program fenntartásához szükséges pénzeszközök előteremtésének lehetősége kedvező, a program társadalmi ismertsége és elfogadottsága is növekszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!