Közélet

2014.10.27. 18:42

Villámáradások a nagy eső után: megszűnt a veszélyhelyzet

Már nem a víz az úr, de még sok helyen folyik a romeltakarítás. Hobolnál és Királyegyházánál is levonult az árhullám, megszűnt a vész.

Hajdu Zs. (Dunántúli Napló)

– Mozgalmas hosszú hétvégét tudhat maga mögött a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Szigetvár Járás Zrínyi Mentőcsoport, a Szentlőrinc Járási Mentőcsoport, a mecseknádasdi, magyarbólyi, szászvári, sellyei, szabadszentkirályi önkéntes tűzoltók, akik a védekezési munkálatokban vettek részt – mondta Polgár Miklós helyettes szóvivő. – A legkritikusabb október 24-e volt, mikor a kiterjedt védekezési munkálatok irányítására a Szigetvári Helyi Védelmi Bizottság rendkívüli ülésén hozott döntés alapján a járásban összehívták a Katasztrófavédelmi Munkacsoport is.

Előre felkészült Pécsett a Biokom az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a várható nagyobb mennyiségű csapadékra, így ennek köszönhetően a megyeszékhelyen nem okozott különösebb problémát a négynapos ünnepben lezúdult csapadék

Mint Lóczi Szidónia, a városüzemeltetési cég pr-menedzsere elmondta, a Biokom megerősítette ügyeletét, és már előre kitisztították a jelentősebb vízelvezető árkok, víznyelők, átereszek, hordalékfogók nagy részét, szerintük ennek is köszönhető, hogy Pécsett  nem okozott különösebb fennakadást a vihar.

– Az egyes szakterületeken, megállás nélkül dolgoztak a cég munkatársai minden nap. A hosszú hétvége minden napján a Biokom csaknem 60 munkatársa, alvállalkozók, 11 munkagép, több jármű, seprűgép, lombvágó darusautó és pénteken még 60 közmunkás is részt vett a letört és lógó ágak, kidőlt fák  eltakarításában. A pécsi parkerdő területén, a Malomvölgyi-tónál, valamint az Égervölgyi-tónál sem okozott problémát a nagy mennyiségű csapadék – mondta Lóczi Szidónia.

Ki a felelős?

Ha a vihar következtében leszakadó faág személyi sérülést okoz, vagy ingóságban keletkezik kár, elsősorban azt vizsgálják, hogy a fa milyen területen van. Ha magánterületen – például társasház udvarán – akkor a felelősség a tulajdonosok közösségét terheli, ha viszont a fa közterületen van, akkor a közterület tulajdonosát, kezelőjét terhelheti a felelősség. Minden esetben megvizsgálják az eset körülményeit is, azonban jó tudni, hogy vis maior miatt a fa tulajdonosa nem vonható felelősségre.

A legtöbb eső

Pécsett ebben a hónapban csaknem átlag 100 milliméter csapadék hullott, ebből az elmúlt hosszú hétvégére 80 milliméternyi eső jutott. A csapadékos napok száma eddig 11 volt, ebből négy napon zivatar volt. A szélsőséges időjárás a megye más területeit sem kímélte, például az elmúlt 30 napban a legtöbb csapadék Mázán hullott le, összesen 168,5 mm. Éves szinten is Mázán esett a legtöbbet, összesen 1047,4 milliméter. Május, augusztus, szeptember és október voltak a legcsapadékosabb hónapok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!