Közélet

2009.10.05. 08:51

Vízmű-puccs Pécsen: percről percre

Erővel vette át a hatalmat a Pécsi Vízmű központjában az önkormányzat hétfőn. Az őrző-védők blokádjával és vezetők kitiltásával induló, majd sajtónyilatkozatokkal folytatódó nap eseményeit percről percre követtük.

Cs.L. (DN), bama.hu

15.53 - A teljes eljárás törvénytelen - a  Pécsi Vízmű Zrt. sajtóközleménye

"Nem kezdtünk még sajtóközleményt dátummal, ezúttal kivételt teszünk.
Ma 2009. október 5. van.
 
Ma hajnalban több tucat biztonsági őrrel dr. Szabó Iván budapesti ügyvéd  részvételével és Winkler Tamás a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója vezetésével erővel behatolt a kizárólagosan a Pécsi Vízmű Zrt. által tulajdonolt Nyugati ipari út 8. szám alatti épületbe, semmibe véve a hazai érvényben lévő jogszabályokat és tulajdoni állapotokat.
 
Ezzel a lépésével Páva Zsolt polgármester és a városháza teljes bizonytalanságban tart 400 munkavállalót és családtagjaikat, de érintheti a biztonságos vízszolgáltatást is. Mint azt korábban már jeleztük, munkavállalói toborzás törvénybe ütközik, jogszerűtlen.
 
A teljes eljárás törvénytelen és a legminimálisabb jogi normáknak sem felel meg.
A városháza által kijelölt társaság a Pécsi Vízmű Zrt. tulajdonában álló nyomtatókat, faxokat, internetes hálózatot, ügyfélszolgálati szoftvert, gépjárműveket, gépeket, egyéb eszközöket is jogtalanul használja, ráadásul a Pécsi Vízmű Zrt. költségén.
 
A Pécsi Vízmű Zrt. felteszi a kérdést: ki az, aki az éj leple alatt tesz meg ilyen lépéseket? Csak olyan, akinek nem egyenesek a szándékai.
További kérdés, hogy milyen üzenetet hordoz ez a külföldi befektetők felé az, hogy ma Magyarországon a viták elrendezésének ezt a módját választja egy önkormányzat?
 
A Pécsi Vízmű Zrt. aláhúzza: a Nyugati ipari úti épület nem a városi közművagyon része, hanem a Pécsi Vízmű Zrt. tulajdona és ezért ennek elfoglalása törvénytelen, súlyos jogi következménnyel jár."

13.44 - Jogi lépéseket tervez, de tárgyalni is kész a SUEZ

Munkatársunknak nyilatkozott Csorba Zoltán, a SUEZ magyarországi képviselője, aki jogtiprónak és maffiát idézőnek nevezte az önkormányzat reggeli akcióját. Csorba szerint húsz ember erőszakos módszerrel vette át a vízmű székházát, ezért egyebek közt birtokháborítás miatt terveznek jogi lépéseket tenni. A SUEZ Hungária Kft. vezérigazgatója a polgármester állításait elutasítva közölte: folyamatosan keresték a tárgyalás lehetőségét a várossal, telefonon, faxon és emailben is igyekeztek megtalálni a megfelelő időpontot, valamint a szakmailag alkalmas tárgyalópartnert. A SUEZ kelet-európai régióvezetője szeptember 15-16-án a városban tartózkodott, de a tárgyalások mégsem jöttek létre. Csorba Zoltán kiemelte, hogy jelenleg áttekintik a lehetőségeket, de továbbra is készek a tárgyalásra.

A SUEZ igazgatója leszögezte: a Pécsi Vízmű Zrt. a város és a hozzá tartozó települések víz- és csatornaszolgtáltatójának tartja magát, feladatát igyekszik a 260 ezer lakos és a hatvan település megelégedésére igyekszik ellátni. Hajnalban ennek a kivitelezését gátolta meg az önkormányzat, emiatt elképzelhetőek a jövőben fennakadások, de a fogyasztók ellátása zavartalan marad.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A Pécsi Őrző-védők zárták le az épületet hétfő reggel, az igazgatók kint rekedtek, csak a dolgozók mehettek be (fotó: Laufer László, DN)
[/caption]

13.27 - Páva: jogszerűtlen helyzetet kellett feloldani

A városházán tartott sajtótájékoztatón Páva Zsolt polgármester ismertette a ma reggeli akció részleteit. Páva szerint azért vették birtokba a vízművet, mert a kisebbségi tulajdonos SUEZ nem mutatott hajlandóságot a tárgyalásra. A Pécsi Vízmű Zrt. jogilag nem szűnt meg, de nincs üzemeltetési joga, a tulajdonbavétel célja a "jogszerűtlen helyzet feloldása" volt, a közművagyon átvétele atrocitás nélkül zajlott.

A sajtótájékoztatón részt vett Winkler Tamás, a szolgáltatással megbízott Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója, és Dr. Szabó Iván ügyvéd, aki az önkormányzat megbízásából a nyáron elvégezte a Pécsi Vízmű átvilágítását. A gazdasági vizsgálat eredményére emlékeztetve Páva Zsolt közölte: a vízmű tevékenységével kapcsolatban szakmai kifogások nem merültek fel, de a nyereséget nem forgatták vissza, hanem a leányvállalatokba fektették. A polgármester ezzel indokolta a hétfői lépést.

A cég alkalmazottainak státuszáról közölték: 13 vezető beosztású dolgozót nem engedték be reggel a vízműhöz, asszisztenseiket pedig 2 hét szabadságra küldték. A vezetők irodáit lepecsételték, a személyes tárgyaikat később kapják meg törvényes keretek közt.

A továbbiakról elmondták, hogy bár a vízmű ügyfélszolgálata hétfőn nem nyitott ki, a mai napon felkészülnek arra, hogy kedden már a Tettye Forrásház Zrt. nevében fogadják az ügyfeleket.

Azt az értesülést, miszerint a hétfő reggeli akcióra egy esetleges sztrájk megakadályozása miatt volt szükség, a városháza illetékesei szóbeszédnek értékelték, és közölték: a vízszolgáltatás folyamatos.

A sajtótájékoztató előtt kisebb zavart okozott, hogy a SUEZ képviselőit - Gesztesi László fejlesztési igazgatót és Zámbori Bíró Tamás PR-munkatársat - a városháza biztonsági szolgálata nem engedte az épületbe lépni. Az incidensről a polgármester később közölte: a sajtótájékoztatóra valóban nem léphettek be, de a városházára bemehettek volna.

11.12 - Vízmű: jogszerűtlen birtokbavétel

Törvénytelennek és Európában elképzelhetetlen eljárásnak tartja a város intézkedését Dr. Kamarás Judit, a Pécsi Vízmű kereskedelmi igazgatója. Munkatársunknak nyilatkozva elmondta: jogszerűtlen birtokbavétel történt hétfőn reggel.

Gesztesi László, a kisebbségi tulajdonos SUEZ magyarországi igazgatója megkeresésünkre közölte, a városházi sajtótájékoztató után fognak közleményt kiadni az ügyről.

10.54 - Két hét szabadságra küldték a kizárt vízműveseket

Az MTI beszámolója szerint az épületen kívül rekedt alkalmazottakkal nyilatkozatot írattak alá, ez alapján a kéttucatnyi dolgozó két hét fizetett szabadságot kap, ami után a Tettye Forrásház Zrt. átveszi őket. A többiek státuszáról annyit tudni, hogy egy belső dokumentum szerint a dolgozók munkaviszonya jogfolytonos. "Mivel munkáltatói jogutódlás következett be, a munkaszerződés módosítására nem lenne szükség, de a dolgozók megnyugtatása érdekében igyekszünk egy héten belül mindenki kezébe adni az új munkaszerződést" - áll a Winkler Tamás vezérigazgató kézjegyével ellátott dokumentumban.

A sajtónak nyilatkozó kereskedelmi igazgató megjegyezte azt is, hogy a Pécsi Vízmű vezérigazgatója, Nyirati István jelenleg szabadságon van, így elképzelhető, hogy nem véletlen az akció időzítése.

10.31 - Rendőrségi sajtóközlemény

A Pécsi Vízmű Zrt. és a Tettye Forrásház Zrt. birtokvitájában a rendőrség nem hozott és nem is hozhat semmilyen állásfoglalást vagy döntést, az ugyanis kizárólag a bíróság hatáskörébe tartozik.  Hétfő hajnalban a Pécs, Nyugati Ipari úti Vízmű telepéhez kértek rendőrjárőrt, azonban intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel, így a rendőr az ilyenkor szokásos módon járt el, mindkét felet tájékoztatta a jogérvényesítés törvényes eszközeiről.

09.56 - Városházi sajtóközlemény

Az önkormányzat Közgyűlési döntésének értelmében ma hajnalban megtörtént a Pécsi Vízmű törvényes visszavétele. Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere reggel személyesen nyugtatta meg a dolgozókat és közölte, a város továbbra is számít a munkájukra. Az üggyel kapcsolatos részletes tájékoztatóra ma délben kerül sor a Városházán, ahol Páva Zsolt és Winkler Tamás, a Tettyei Forrásház Zrt. vezérigazgatója tartanak közös sajtótájékoztatót.

A város és a környező települések vizellátása továbbra is biztosított és zavartalan.

07.58 - Blokád a Vízmű központjánál

Hétfőn kora reggel egy külső őrző-védő cég emberei zárták körül a Pécsi Vízmű központi telephelyét. A biztonságiak egy lista alapján engedték be a dolgozókat az épületbe, a vezetőség tagjait kizárva.

Páva Zsolt polgármester a helyszínen munkásgyűlést tartott, amelyre a sajtót nem engedték be. Belső információk szerint a polgármester közölte: a szolgáltatást október 5-től a Tettye Forrásház Zrt. végzi. Bemutatkozott az új vezérigazgató, Winkler Tamás, és közölték: a közelmúltban elvégzett átvilágítás szakmailag mindent rendben talált a cégnél, de a leányvállalatok és a terjeszkedés nagyon sok pénzt visznek el. Páva Zsolt az alkalmazottaknak azt ígérte, hogy a dolgozók 94-95%-át az új cég átveszi és kérte közreműködésüket a zökkenőmentes átállásban.

A szolgáltató belvárosi ügyfélszolgálati irodáját hétfő reggel nem engedték kinyitni, egyes dolgozókat pedig azonnali felmondással elküldtek a cégtől.

A bama.hu úgy értesült, a vezetőket ezekben a percekben tájékoztatja a polgármester, a korábbi tervek szerint a vízmű ügyéről délben a városházán tartanak sajtótájékoztatót.

Előzmények: szerződésbontás és meghiúsult tárgyalás

Mint az ügy előzményeiről beszámolva megírtuk, a város közgyűlése szeptember 10-én döntött arról, hogy felbontja az 1995 óta fennálló szerződést a Pécsi Vízművel. Október 1-jén rendkívüli közgyűlést tartottak, ahol a szolgáltatással egy újonnan alapított céget, a Tettye Forrásház Zrt.-t bízták meg. Ekkor jelentették be azt is, hogy az új cég vezetője Winkler Tamás lesz, aki sajtóértesülések szerint a rendszerváltás idején részt vett a Fidesz megalapításában, az Orbán-kormány idején pedig a Nemzeti Lóverseny Zrt. vezetője volt. A polgármester kijelentette: a város visszavásárolja a francia SUEZ Environnement kisebbségi tulajdonrészét és a szolgáltatást a jövőben a 100%-os városi tulajdonban lévő cég végzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!