Közélet

2006.11.24. 08:12

Zanzibár a pécsi kapuk előtt

Pécs | Dar es Salaam városába, Tanzánia egyetemi fellegvárába utazott Tarrósy István, a Pécs 2010 Menedzsment Központ igazgatója. A cserekapcsolatok itt nem elsősorban az Európa Kulturális Fővárosa cím, hanem az ICWIP nemzetközi egyetemi találkozó kapcsán kerülnek szóba.

M. B. E. (Dunántúli Napló)

Európán kívül ugyanis egyedül ezen az universitason van az ICWIP-nek társrendezvénye, melyre 2008-ban már pécsi csoport is kiutazik, a tanzániak pedig jövőre küldik el fiataljaikat Baranyába. Tarrósy István emellett az afrikai országból írja doktori disszertációját is.
A Dar es Salaam egyetemre több mint húszezer diák jár, és az elkövetkező két hétben a pécsi küldöttség Tarrósy vezetésével előkészíti a két campus közötti együttműködési kapcsolatokat.
A december elejéig tartó út során emellett fotósorozatot készítenek, mert a tervek szerint képekkel illusztrált könyvet írnak a zanzibári utazás tapasztalatairól. Ezért a kintlét alatt online naplót vezetnek a történtekről, melyet naponta feltöltenek friss adatokkal és képekkel a ww.tanzania.mcp.hu honlapon.
Az anyagból pedig itthon fotókiállításokat szerveznek országszerte, és a 2007-es PTE-s Afrika Napokat is a most gyűjtött élményekre fűzik fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!