Kultúra

2008.10.15. 12:01

Moveast, ahogy mi láttuk - filmkritikák

A keddi zárást követően lassan elül a zsivaj a pécsi filmfesztivál körül, így végre jut idő kicsit részletesebben megnézni, milyenek is voltak a filmek, amelyek végül díjakat nyertek. A három díjat besöprő A folyónál egyik elismerését mi például a Huddersfieldnek adtunk volna.

M. Z.

Rendkívül hosszú beállítások, nagyon szépen fényképezett jelenetek, anya-lánya viszony bensőséges ábrázolása és az idő lassú folyása. Ezen szavakkal foglalható össze Eva Neymann majdnem minden díjat besöprő elsőfilmje, A folyónál. „Minden képkockájából sugárzik a szeretet.” – mondta Dettre Gábor filmrendező a film utáni közönségtalálkozón. A rendezőhölgy mint ahogy azt a díjak átvételekor is kifejtette - teljesen meg volt hatódva attól, ahogy a pécsi közönség a filmet fogadta, attól pedig különösen, hogy elgondolkodtató kérdéseket tettek fel neki a közönségtalálkozón.

A filmnek nincsen a szó klasszikus értelmében vett története, semmilyen akcióval nem találkozunk. A film szövetébe beékelődnek tárgyak, emlékek, amik a nézőt és a filmben szereplő színész(nő)t is megindítja. Minden történés a szereplő lelkében játszódik, a lényeg a részletekben van. A hangulat, az atmoszféra a film mozgató ereje.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Eva Neymann majdnem minden díjat besöprő elsőfilmje: A folyónál
[/caption]A pozitív kritikákkal szemben sok panaszt is hallhattunk az életút végét körüljáró filmről: volt, aki éppen a témaválasztás miatt tartotta nagyon mesterkéltnek. Azonban még a nemtetszésüket kifejező nézők sem mondhatják azt, hogy a film rosszul volt fényképezve. Egy szinte festői gonddal és élénkséggel megteremtett világot tár elénk a film, amit furcsa karakterek népesítenek be.

Kortárs ukrán filmekről Magyarországon nagyon keveset tudunk, így különleges pillanat, mikor az évente készült 5-6 alkotás egyike eljut bármelyik fesztiválunkra. Nálunk pedig tarolt, hiszen három díjat besöpört (nagyzsűri, FIPRESCI-zsűri és FICC (Nemzetközi Filmklubszövetség). Mi is szerettük, karakterei, atmoszférája, részletekre való odafigyelése miatt, de azért még sok időt kell eltöltenie a rendezőnőnek a folyónál és egyéb helyeken. 

A FICC zsűri magyar versenyfilmet díjazott, a két induló közül A nyomozóra esett a választás, hogy miért értünk ezzel egyet, korábban kifejtettük.

                                       (Részlet "A Rezervátum" c. filmből) 

A Rezervátum a diákzsűri kedvence volt. A film főszereplői nem csak az emberek, hanem Varsó egyik negyede, ahol ténylegesen „rezervátumban” élnek. Az alaphelyzet sem mindennapi: zöldfülű fotós csúnyán összeveszik barátnőjével, ezért a lány kirúgja kacsalábon forgó lakásából. A fiú kénytelen Varsó hírhedt és egyben legveszélyesebb negyedébe Praga-ba, egy düledező, öreg házba költözni. Ha már ott lakik, főbérlője megbízza, hogy készítsen fényképeket a ház szánalmas állapotáról. Miközben a környéket fotózza, Marcin rádöbben mennyire idegen, ugyanakkor csodálatos hely a régi Varsó, ahol még mindig farkastörvények uralkodnak.

A közönség szerette a filmet, tapssal jutalmazták és csalódottan vették tudomásul, hogy a rendező nincs itt, nem lehet beszélgetni vele. Nekünk is tetszett, filmes megoldásai, szerethető szereplői, emberi története miatt.


                                           (Részlet a Felfordulva c. filmből)

A macedón versenyfilm, a Felfordulva díja meglepetésként ért mindenkit. Nem pozitív értelemben. Rengeteg klisével telepakolt mű, aminek technikai megvalósítására azonban nem lehetett panasz. Két idősíkon játszódó történetről van szó: egy fiatal srác nem tud beilleszkedni környezetébe, családja, ismerősei kitaszítják viselkedése miatt. A normaszegő fiatalember csavargóvá válik, s tripje során véletlenül egy cirkuszhoz téved. Itt megpecsételődik a sorsa.

Mi csak annyit mondunk: kicsit feleslegesnek éreztük ezt a filmet, de azt meg kell hagyni, hogy voltak sokkal rosszabb alkotások is ennél.

De ne felejtsük el azt a munkát sem, amelyik nem kapott díjat, pedig nagyon megérdemelte volna. A Huddersfield című filmről van szó, ami a délszláv háború utáni pszichológiai helyzetnek összefoglalása, pár szereplő életén keresztül. A háború óta eltelt évek reménytelensége összegződik a vesztes szereplők „osztálytalálkozóján”.

Hogy miért nem kapott díjat? Rejtély. Pedig ez lett volna az igazi move east. A mostani nyomasztó délszláv helyzetet jobban leírni nem lehet.


                                       (Részlet a Huddersfield c. filmből) 

A főszereplő, Rasa agresszív alkoholista apjával él, irodalomórákból és rádiós műsorvezető munkából tartja fent magát. Minden reggelét megzavarja szomszédja, a neurotikus, egykoron okkult gyűléseken résztvevő labilis személyiségű Ivan. Egy szép napon régi barátja Igor 10 év után hazatér az angliai Huddersfield-ből. A középiskolai „osztálytalálkozó” érzelmi hullámvasútba, kegyetlen lélekkeresésbe torkollik. A háború utáni nemzedék képtelen kitörni előítéleteiből font ketrecéből.

A mezőny önmagában nagyon változatos volt, sajnos a minőség több, mint hullámzó volt. Tökéletes alkotás idén nem jutott a pécsi közönségnek, de a díjazott filmek közül egy-kettő valóban megérdemelte az elismerést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!