Kultúra

2009.04.10. 13:14

Táncszínház: mozduló babás szerkövek

Baranyai mondából készít táncszínházi előadást a Misina Néptánccsoport és a Neofolk zenekar. A két együttes fennállása ötéves jubileumát emellett másféleképpen is megünnepli.

Mészáros B. Endre

Valahogy így maradhat minőségi szinten éveken át egy amatőr táncegyüttes, miként azt a pécsi misinások teszik. Száznál több táncosa van már ugyanis a csapatnak, szülők és gyerekek, akik öt korcsoportban hetente három próbával gyakorolnak be autentikus folk elemeket. Az örömteli kedvtelés egyre csak építi a közösséget, és persze odafigyelnek a kibontakozó ifjú tehetségekre is. Így a Baranya Megyei Kulturális Központban gyakorló társaság rövid idő alatt is igen megerősödött, és már nem rövid táncjelenetekben, hanem táncszínházban gondolkodik. Nem is akármilyenben, a Jakab-hegyen álló babás szerkövek legendáját keltik életre a pécsi Neofolk együttes zenéjére. A monda egy Rómeó és Júlia-szerű szerelmi történet, de igen aktuális mondandóval az emberek szembenállásáról, az értelmet uraló indulatokról. A közel egyórás zenemű ritmikus, igen jól táncolható. A Misina első önálló táncjátékát május 4-én láthatjuk a Pécsi Nemzetiben.

– Nem folk-rock opera ez, és nem is autentikus táncszvit. Leginkább a világzene és a modern dzsessz valamiféle keveréke, én kísérleti néptáncnak nevezném – mondja az idén ugyancsak ötéves Neofolk együttes gitárosa, Hűvösvölgyi Péter. – Saját szerzeményekből és népdalfeldolgozásokból született a zenemű, de buzuki szól benne, töröksíp szaxofonnal csatázik, és más balkáni hangszerek is gyakran megszólalnak. Ügyeltünk a drámaiságra, sőt arra is, hogy több korcsoport fogja eltáncolni a történetet. A zene egyébként a táncbemutatóval egy időben CD-n is megjelenik, és a Parti Galériában kapható.

A táncjáték félmillió forintos EKF-támogatásnak köszönhetően valósul meg, de a tánccsoport már újabb egyórás táncszínházi előadást tervez 2010-re további táncegyüttesek bevonásával. Maradjunk azonban a közelgő jubileumi ünnepnél. A május 4-i gálát követően 10-én a Misina közönségtalálkozót szervez a babás szerkövekhez, és az út során a táncosok beszámolnak a mű keletkezésének kulisszatitkairól. Az is bizonyos, hogy a pécsváradi várszínházban a Szent István-napok keretében augusztus 9-én újra eltáncolják a darabot. Ám a Misina elmúlt öt esztendejének legszebb pillanatai sem tűnnek el nyomtalanul. A kiemelkedő eseményeket megörökítő fotótárlat április elsejétől a Baranya Megyei Kulturális Központ galériájában látható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!