Kultúra

2009.07.16. 19:09

Hegyalja: tombolás az Amúr partján

Feró negyed évszázad zúzás után is mindenkit le tud iskolázni rockandrollból. Lehet valakinek derékig érő haja, lóbálhatja gitárral morcosan a fejét a színpadon, a hazai punk felkent pápájánál sosem lesz hitelesebb, tréfásabb pedig végképp nem.

H. A.

De mielőtt a Hegyalja idei arcának produkcióján csámcsognánk, kezdjük a napot a legelején. A fesztiválnyitás ugyanis mindig katartikus pillanat.

A nyitózenekar a rapmetált kóstolgató Chuck Norris Action Squad, a PASO frontember, KRSA másodzenekara, akikről valahogy sikerült lemaradni (valahogy... aki nem borozással kezdi a napot amikor Tokajba érkezik, az nem tekinthető teljes értékű embernek), ugyanakkor az A38 helyszínen indító Esclin Syndo fellépését a kezdeti gitárnyúzástól az utolsóig benyeltük. Itt egyszerre több mítosz is megdőlt, amiket hosszú évek megfigyelései támasztanak alá. Az egyik a hangosítás – általános tévhit, hogy fesztiválsátorban soha nem szólhat jól semmi. A Syndo koncertje alatt a technikusok bebizonyították az ellenkezőjét. Az est további részében hasonlókat sikerült tapasztalni, tehát nem alkalmi rendbontásról van csak szó.

A másik a közönség általános érdektelensége – még Szigeten is jellemző, hogy a kisebb színpadok első előadóit gyakorlatilag nem nézi a kutya sem. Itt pár száz ember összeverődött már délután, és érdeklődve bólogattak a ritmusokra, yuppie-s méltósággal hümmögve a söröskorsóikba kapaszkodva. A Syndo az évekkel ezelőtti arculatához képest kicsit változott, érdesebb és masszívabb lett, de a trip-hop és indusztriál keverékeként definiált miazma talán épp olyan, mint amilyennek Várnagy kolléga látta Sopronban. A leggyengébb láncszem továbbra is magát az ország dívájának tekintő Berger Dalma, akit már az NME is betalált az új lemez kritikájában. Róisin Murphy-, Lou Rhodes-, Beth Gibbons-, Björk-reminiszcenciák minden pillanatban, amit nem ment meg a – mondjuk ki – erősen Neurosis-t idéző, postmetalos Syndo-hangzás sem, pedig arról bátran ki lehet jelenteni, hogy az egyik legegyedibb hazánkban.

Talán a rendezvény mostohagyereke a Pepsi színpad, amely az egyetlen fedetlen helyszín a nagyszínpadon kívül. Itt punk és ska-napot tartanak, a közönség is ennek megfelelően rétegződik – skót szoknyás, jókora szakállat eresztő fiatalok csürdöngölőznek önfeledten a Firkin, majd az őket követő Skafunderz ír kocsmapunkjára. A tömeg itt is meglepően nagy a korai kezdések ellenére. A színpad ráadásul átjáróház, félúton az A38 sátor és a legmélyebben fekvő DeWalt metálhelyszín közt.
Viszonylag rövid koncertidők, kellemesen tág idősávok az átszerelésekre, majdnem pontos kezdések. Így van lehetőség arra hogy mindenbe bele lehessen kóstolni.

Jut tíz perc a Yellow Spotsra is, akik továbbra sem tudnak csalódást okozni. A színpadi bolondozást talán csak a hegyaljázók őrülete tudja űberelni – így például az a részeg pofa, aki megtalálja az egyetlen sáros foltot, és zsebwoodstockot játszva, iszapos tenyérrel csapdossa bárki fenekét a közelben, vagy kergeti meg a neki tetsző lányokat.

Nem sikerül kezdésre beérni a nagyszínpad szerdai sztárjainak fellépésére – hiába követi őket a Kispál és a Tankcsapda, a hazai színtér bebetonosodott hősei, akkor is a Beatrice az egyetlen olyan banda, akit itt ma sztárolni lehet és kell. A nemzet egykorvolt, fél szemére sánta csótánya fiatalos lendülettel tolta végig a bulit, a számok közé pedig nem kevés irónia került. „Amikor én még Tokajban voltam partizán, akkor itt nem a Tisza folyt. Neeeeeem. Hanem az Amur!! Egyszer felfelé, egyszer lefelé, amerre csak akartuk.” - mondja, mielőtt belecsapnának az Utálom az egész XX. századot kezdő riffjeibe. A harminc éves zenekar slágerparádét virított az utolsó fél órában, ős-Bikinikkel és lakodalmas rockokkal megszórva a többezres tömeg előtt.

Éles váltás innen átnyargalni az A38-ra, ahol az osztrák lemezzseni, Parov Stelar lép fel zenekari felállásban, hogy lakossági house és kávéházi jazz elegyével kergesse csípőrázásba. Nem ez volt a nap csúcsa – ilyen dümdümöt bármikor produkál bárki, ezt még a szaxofon és a dögös basszus sem menti meg a végtelenül kommersz összhatástól. Amire rátett pár borotváltkarú aranyifjú, akik egyenesen a Soundról érkeztek ide, hogy kevésbé sznob közegben folytassák a dzsemorit.

Újabb éles váltás a DeWaltra, ahol a Death Angel és a vele turnézó két másik death-trash zenekar matinéjába ékelnek be egy hazai atomrobbanást. Hiába jelenthetjük ki, hogy óriási hűzás középkategóriás fémgyalázókat leszervezni a Hegyalja minden napjára, a death-nagykövetek nem voltak elég izgalmasak ahhoz, hogy ne Parov Stelarnak adjak egy esélyt (talán hiba volt).

Ez érvényes a Watch My Dyingra is. Úgy látszik annál hatástalanabb, minél népszerűbb. Négy éve ugyanitt volt lehetőségem megismerni őket, akkor valósággal letaglózott. Most csak arra volt képes, hogy ütemes derékból hajolgatásra ösztönözzön, mint azt a sok halálmadarat aki szintén ott tombolt a tömegben. A poliritmikus, károgós-hörgős extrém metal hatástalan miazmaként zúdult egy órán keresztül, valahogy nem tudott lemászni a színpadról a hamisítatlan WMD-hangulat.

Az igazi izgalmak a csütörtöki napon várhatóak – a Bandland nagyszínpadról fémzápor hullik majd egész hajnalig, zárásként a Bay Areaból érkező Machine Headdel (akiket a közönség csak Machine Fuckin Headnek becéz). Rajtuk kívül a PENen is remeklő Transglobal Underground érne meg egy zarándoklatot, ha nem lenne pont egy időben a nagyszínpad sztárjával. A hiphopperek is megkapják a magukét, ma este osztja az észt az Irie Maffia is. De titkos befutó lehet a sok helyen fikázott Goulasch Exotica, vagy akár a fiatal, feltörekvő Esti Kornél is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!