Kultúra

2010.01.02. 10:04

Válogatás az idei esztendő programjaiból

A háromszáz megvalósuló projekt körülbelül kétezer eseményt jelent az év folyamán.

DN

JANUÁR

- Ünnepélyes megnyitó, január 10-én, 18 órakor a Széchenyi téren. A rendezvény hangsúlyozza az Essennel és Isztambullal, a két másik kulturális fővárossal való együttműködést is.

- Életre keltett falak Pécsett, január 1.–szeptember 30. Kilenc hónapon keresztül Pécs-Somogyban, Hirden és a belvárosban élő fiatalok közreműködésével készülnek 60–80 négyzetméter felületű falfestmények.

- Versben élő Pécs, január 18.–április 11., a Művészetek és Irodalom Házában. Irodalmárokból álló zsűri 100 pécsi kötődésű verset választ ki, amelyekre a város leglátogatottabb médiafelületein szavazhat a közönség. A 25 legtöbb szavazatot kapott művet a Költészet Napján pécsi színészek adják elő.

- A Magyar Kultúra Napja január 22-én, a Pécsi Nemzeti Színházban. Ezen a napon adja át Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Kultúra Támogatója- és a Magyar Kultúra Követe-díjakat.

- „Meeting Point 2” – Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, január 15.–február 14. Helyszín Arad és a Pécsi Galéria. A Meeting Point 2. utazó képzőművészeti kiállítás, amely az Aradi Képzőművészeti Biennálé, a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely, valamint román partnerszervezetek együttműködésében jön létre.

-  Ikonkiállítás, január 22.–február 28., a Cella Septichorában, amely a szliveni Képzőművészeti Galéria Keresztény művészet című gyűjteményét mutatja be.

FEBRUÁR

- A régió ízei, februártól novemberig. A program célja a régió hagyományos ételeinek felkutatása, megőrzése, továbbhagyományozása, népszerűsítése. A szervező civil közösség tagjai összesen hat alkalommal, a szabad ég alatt készítik el az általuk felkutatott helyi specialitásokat.

- Korképek. Pécs leszakadó lakóterületeit bemutató fotókiállítások február 1. és szeptember 30. között.

- Fél évszázad a kóruszene szolgálatában, február 1.–november 30., a Hotel Palatínus Bartók-termében, a kertvárosi református templomban, a nagy múltú Pécsi Kamarakórus jóvoltából.

- Természetábrázolás a művészetben, gyermekeknél, felnőtteknél és a népdalokban, február 15.–július 10., a Noé Kertben. A program voltaképpen képzőművészeti pályázat a 10–14 éves korosztály számára, gyógynövény-ábrázolásokból álló kiállítás, és a Magyar kertek virágai a népdalokban című népdaléneklési verseny.

- A soknemzetiségű Dél-Dunántúl népi építészete február 17-én a Lenau-házban. A tanácskozás célja a Dél-Dunántúl és a Vajdaság területén lévő népi építészeti emlékek megóvása.

- Utcai ablak (Hommage a Schaár Erzsébet), színházi előadás, február 22–24., a Közelítés Galériában, a Hattyú Házban és a Kortárs Művészeti Galériában. Az Óperencia Regionális Kulturális Egyesület másfél órás színházi előadásban dolgozza fel Schaár Erzsébet szobrász életét, Pilinszky szövegeire.

MÁRCIUS

- Európa – Kelet és Nyugat egységében konferencia, március 3-án a Nemzeti Színházban és a PTE KTK dísztermében. A konferencián az európai szellemi élet képviselői vesznek részt, például Emir Kusturica filmrendező, Claudio Magris író, Frédéric Mitterand kulturális miniszter, Orhan Pamuk író és Anatolij Vasziljev rendező.

- Pécsi Tavaszi Fesztivál, március 15.–április 12., a klasszikus és kortárs művészetek ünnepe. Néhányan a fellépők közül: Arnie Zane Dance Company/Bill T. Jones (USA), Contempodanza Mexico (MEX), Rhoda Scott (USA), King’s Singers (UK), Rost Andrea (HU).

- Városfoglalás, március–november. A Parti Galéria felhívással fordul a pécsiekhez, egy-egy ház, utca lakóihoz, hogy jelöljenek meg olyan személyeket, akik az adott „kisközösségben” fontos szerepet játszottak. A közösségek által összeállított dokumentáció alapján egy nagyméretű attraktív poszter készül, s ezt az adott házon helyezik el.

- Munkácsy Krisztus-trilógiája, március–október, a Nagy Lajos Gimnáziumban. Debrecen és Pécs együttműködése keretében a Golgota, az Ecce Homo és a Krisztus Pilátus előtt című kép érkezik a Déri Múzeum gyűjteményéből.

- Érzékek labirintusa, március 1.–október 15. A program szimpózium keretében, nemzetközi résztvevők meghívásával public art műveket hoz létre Pécs belvárosában. Az alkotás tizenhárom ország pályázat útján kiválasztott professzionális művészeinek együttműködésére épít.

ÁPRILIS

- Fringe Fesztivál, április 9–11. A Fringe lényege, hogy befutott művészek és világhírre vágyó, tehetséges hobbiművészek egyaránt megmutathatják magukat. A fesztiválra bárki jelentkezhet, a szervezők minden fellépő előadásához helyszínt és technikát biztosítanak.

- Golden Routes – Interkulturális Dialógus, április 23–24., a Művészetek és Irodalom Házában. A programsorozat emléket kíván állítani Evliya Celebi, a törökök egyik legnagyobb történetírójának.

- Ederlezi – Szent György-napi tavaszváró ünnepség, április 24-én. A tradicionális oláh cigány közösségekben a megújulást, a megtisztulást jelképezi. Keretében a levágott birkát megfőzik, elfogyasztják, köszöntik egymást, majd ezután együtt mulatnak a szent napon.

- Ennio Marchetto: Ennio, április 26-án a Pécsi Nemzeti Színházban. Ennio Marchetto világszerte elismert és díjazott olasz komikus. Zenei aláfestés mellett követhetjük nyomon átváltozásait: egy előadás alatt több mint ötven világhírű, kulturális ikonná alakul át.

- Pécsi Táncmaraton – Nemzetközi Ifjúsági Találkozó és Folkműhely, április 26.–május 1. A Tánc Világnapjához kapcsolódva kínál különleges lehetőséget a fiatalok számára a tánc európai hagyományainak aktív megismerésére.

- Ravennai Mozaikkiállítás, április 10.–május 10., a Dóm Múzeumban. A világhírű mozaikok különleges másolatait tartalmazó utazó kiállítást az ötvenes években hozta létre Ravenna önkormányzata.

MÁJUS

- II. Pécsi Irodalmi Fesztivál, május 4–8., a Művészetek és Irodalom Házában és pécsi köztereken. A fesztiválon lesznek váratlan-meghökkentő utcai akciók, látványos közösségi festés, koncertek, zenével kombinált pódiumbeszélgetések, színes gyermekprogramok.

- eUropemania, május 6–9., a Rókus-dombon. A eUropemania lehetőséget ad arra, hogy az Európai Unió országai színvonalas rendezvény keretében megmutathassák, kik azok a művészek, akik méltóképpen reprezentálják kultúrájukat 2010-ben Pécsett.

- Utazás a török félhold körül, május 9–29. A program a Balkán sokszínű kultúráját mutatja be, egyszerre szemlélteti Törökország kulturális hagyományait, tradícióit és nyújt betekintést a kortárs török művészet jelenébe.

- Batta Dem – V. Pécsi Nemzetközi Reggae-Fesztivál, május 20–22., a Pécsi Ifjúsági Házban. A háromnapos fesztivál Pécs nemzetközi vonzáskörzetének legjelentősebb reggae-eseménye. A jamaicai, londoni, olasz és német Reggae Sunsplash fesztiválokhoz hasonlóan a szervezők szándéka a reggae pozitív üzenetének terjesztése.

- PLACCC Pécs – Művészet máshogy, máshol, május 26–30. A PLACCC Fesztivál programjai újfajta, a megszokottnál jóval nagyobb befogadókészséget kívánnak meg a nézőtől. A holland Compagnie Dakar társulat helyszínspecifikus produkciójának közönsége rendhagyó nézőtérről figyelheti egy színházi thriller kibontakozását.

JÚNIUS

- VII. Nemzetközi Romafesztivál, június 3–5., a Sétatéren. A program célja, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye a roma kultúrát, a cigány hagyományokat.

- Sétatér Fesztivál, június 12–20., a Sétatéren és a Barbakán várárokban. A fesztivál zenei kínálata elsősorban a fiatalokra összpontosít. Fellépnek a könnyűzene legfrissebb hazai előadói, neves külföldi zeneka-rok, a kortárs dzsesszmuzsika legjobb magyar formációi és a fiatal pécsi együttesek.

- 1. Nemzetközi Magyar Vadászkürtös Verseny, június 25–27. A vadászkürtösök vetélkedőjén csapatok és szólisták mutathatják be tudásukat a nézőközönségnek. A fellépőket neves nemzetközi zsűri minősíti.

- Privatelektro Open Air Headphone Fesztivál, június 17–21., a Kultúrkertben. A fellépő huszonöt művész e különös médiaművészeti ág legfrissebb közép-európai trendjeibe enged bepillantást.

- A Zene Ünnepe – Fete de la Musique, június 21., Pécs belvárosának és peremterületeinek közterein. A Zene Ünnepe kezdeményezés Franciaországból indult, lényege a zenei sokszínűség bemutatása, legyen szó bármely műfajról, szólistákról vagy zenekarokról, hangszeres vagy énekes muzsikáról.

- I. Roma Színházművészeti Találkozó, június 17–20., a Pécsi Horvát Színházban. Három produkcióval lép fel a Reneszánsz Roma Műhely, egy-egy produkcióval a Cinka Panna Cigány Színház és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház.

JÚLIUS

- Magyar Fúvószenei Nagydíj, július 4–10., a Pécsi Nemzeti Színházban, az Expo Centerben és a város közterületein. A cél: 2010 után évente ismétlődő rendezvény életre hívása, továbbá a magyar fúvószenei élet és Pécs bekapcsolása a nemzetközi szakmai vérkeringésbe.

- Cirkusz- és Utcaszínház-Fesztivál, július 9–25. A cirkuszi programok helyszínét Pécs város utcái, közterei adják, kimozdítva ezzel a látogatókat a megszokott színházi-előadói közegből.

- Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT), július 13–18. Az EFOTT-ot évente más-más helyszínen rendezik meg, három évtized alatt a rendezvény bejárta az országot. 2010-ben az EFOTT történetében először a hazai zenekarok mellett nemzetközi előadók is fellépnek a programban.

- ICWiP – Balkán Újratöltve, július 24.–augusztus 1., Pécs belvárosában. A nemzetközi kultúrhét a Dél-dunántúl régió egyetlen tematikus nemzetközi ifjúsági fesztiválja. Fellépői között lesz Goran Bregovic, az egyik első számú török rockegyüttes, a Cilekes, vagy az amerikai Big Daddy Wilson.

- Bridges Pécs2010, július 24–28. A Bridges Világkonferencia – Matematikai összefüggések a művészetben, a zenében, a tudományban és a kultúrában című, évente a világ más-más városában megrendezett találkozó résztvevői a világ vezető egyetemeinek matematikusai, művészek, tanárok, kutatók, zenészek, pedagógiai eszközfejlesztő cégek képviselői.

AUGUSZTUS

- III. Ördögkatlan Összművészeti Fesztivál, augusztus 4–8. A Bárka Színház pécsi és baranyai intézményekkel karöltve újabb „kikötőt” talált a Villány és Nagyharsány között elterülő „Ördögárokban”. 2010-ben Székelyföld lesz a fesztivál kiemelt vendége.

- A 100 Tagú Cigányzenekar koncertje, augusztus 7-én, a Pécsi Szabadtéri Színpadon. Az együttes a zene utazó nagykövete, a magyar és cigány kultúra egyik jeles képviselője.

- „A művészettől az életig” – Magyarok a Bauhausban, augusztus 15.–október 15., a Papnövelde utcai kiállítóteremben. A pécsi úgynevezett bauhäuslerek (Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Johan Hugó, Molnár Farkas, Stefán Henrik, Weininger Andor) csoportos és egyéni működése egy időszakban a modern művészet és építészet egyetemes történetének élvonalához tartozott.

- Pécs Cantat, augusztus 15–22. A nemzetközi kórusfesztiválra mintegy 1000 résztvevőt várnak a szervezők Európából és más földrészekről.

- XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, augusztus 23–28. 2010-ben nyár végén egy héten át Pécs lesz a bábosok igazi fővárosa. A Felnőttbábfesztivál ötven előadása közül kiemelkedik a Vietnami Nemzeti Vízibábszínház szórakoztató, látványos műsora, Ilka Schönbein Az öreg és a szörnyeteg című produkciója, Eric Bass világhírű amerikai bábművész Rossz idők balladája című filozofikus előadása.

SZEPTEMBER

- „Improvisatio–Creatio” – Nemzetközi Szimpózium Liszt Ferenc emlékére, szeptember 5–12. Az egy hétig tartó rendezvény az improvizáció iránt érdeklődő kezdő és haladó diákok, muzsikusok, tanárok számára kínál programokat.

- Magyarok I. Kulturális Világfesztiválja, szeptember 14–26. A fesztivál tematikus programjaiban nagy hangsúlyt kapnak a világ kiemelkedő magyar származású alkotó- és előadóművészei.

- Örökség Fesztivál – Pécsi Napok, szeptember 16–26. A régió legnagyobb múltú összművészeti fesztiválja olyan ünnep, amelyben a helyiek és a városba érkező vendégek is jól érzik magukat.

- European Accents in Perm–Duisburg–Pécs, szeptember 16–19., Pécs belvárosában. A program célja, hogy fenntartható és aktív partnerséget építsen ki a három város művészei, kulturális menedzserei és kulturális intézményei között. A rendezvénysorozat keretében nyolc közös projekt prezentációjára is sor kerül.

- IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, szeptember 20–26., a Pécsi Nemzeti Színházban. A fesztiválnak két fő célkitűzése van: kész produkciók meghívásával gazdagítani a pécsi közönség kitekintését a világ legfrissebb táncművészeti törekvéseire és önálló bemutatókat létrehozni.

- V. Bordal Világfesztivál, szeptember 23–26., Villányban, Siklóson és Pécsett. A találkozó négy napján Dél-Amerika, Ázsia és Európa férfikórusai, vokálegyüttesei, szólistái éneklik bordalaikat.

OKTÓBER

- Nicolas Frize kortárs zenei happeningjei október 1-jén a ZeneParkban, a Kossuth téren és a Postapalotában. A nagy nemzetközi hírnévnek örvendő francia kortárs zeneszerző az utóbbi 20 évben a világ minden részén elbűvölte performance-aival a közönséget.

- II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál, október 4–10. A fesztiválon a közép- és délkelet-európai – horvát, szerb, szlovák, cseh, lengyel, bolgár, osztrák, bosnyák, ukrán, török, görög, román – első filmes alkotók mutatkoznak be.

- Joshua Sobol: Gettó, október 8-án a Pécsi Nemzeti Színházban. A darab 1944-ben a vilniusi gettóban játszódik. A produkcióhoz Jávori Ferenc komponált zenét, s vezetésével a világhírű Budapest Klezmer Band működik közre az előadásban. A főszerepet Haumann Péter alakítja.

- Eszék–Újvidék–Pécs Jazzhíd, október 14–16., Uránia mozi. A 2008 óta harmadik alkalommal megrendezett fesztivál Dél- és Délkelet-Európa felé irányuló együttműködésekkel kíván egyfajta virtuális régiót létrehozni. A kétnapos eseményen hat együttes mutatkozik be a közönségnek.

- Virtual Heart – Urban Discovery, október 19-én, a Tettye-barlangban. A Pécs és a Ruhr-vidék művészeti együttműködésére épülő kezdeményezés résztvevői az irodalom, a zene, a képzőművészet és a táncművészet eszközeinek segítségével hozzák létre összművészeti előadásaikat, melyek közül egy Pécsett, egy pedig a Ruhr-vidéken valósul meg.

NOVEMBER

- Kelet–Nyugati Átjáró – Balkán Világzenei Fesztivál, november 3–6., a POTE-aulában és az Uránia moziban. A negyedik alkalommal megrendezett projekt a Balkán kulturális sokszínűségét hivatott bemutatni. A világzenei koncertekből, művészeti kiállításokból, konferenciából, beszélgetésekből összeállított interkulturális „patchwork” két markáns ívét a Balkán Világzenei Fesztivál és a Találkozó a Balkán Kapujában Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia eseményei alkotják.
- A Nyolcak Európája – A magyar avantgárd festészet születése, november 12.–2011. március 27., a Papnövelde utcai kiállítóhelyiségben. A 2010-es programsorozat egyik legkiemelkedőbb eseménye lesz az első magyarországi avantgárd szemléletű képzőművészeti csoportosulás bemutatkozása, 200-250 eredeti művel.

- Local Heroes Yourope – Nemzetközi tehetségkutató verseny és konferencia, november 26–27., a Zsolnay Kulturális Negyedben és az Expo Centerben. A húsz éve indult Local Heroes a legnagyobb német kezdeményezésű, könnyűzenét népszerűsítő ifjúsági kulturális projekt. Pécsett 10 csapat mutatkozik be a nemzetközi zsűri előtt, amely kiválasztja az év zenei „Európa-bajnokát”.

- Közép-európai Táncplatform november 25–28-án a Pécsi Nemzeti Színházban. A táncplatform a nemzetközi kapcsolatok építésének a nemzetközi táncéletben elterjedt és egyre népszerűbb formája, négy ország táncművészeinek munkáit mutatja be.

DECEMBER

- Frenák Pál Társulat: Across, december 4-én a Pécsi Nemzeti Színházban. Az emberi kapcsolatok önmagukra való reflektálásának lehetünk tanúi, ahogy labilissá lesz múlt, jelen és jövő. A darabban a neves koreográfus olyan kitűnő táncművészekkel dolgozik együtt mint Uhrik Dóra, Lovas Pál vagy Lőrinc Katalin.

- Pécs2010 – Tallinn2011 Képzőművészeti Staféta, december 10–31. A projekt két helyszíne a Janus Pannonius Múzeum Pécsett, valamint a Múzeum Galéria/ArtDepoo Contemporary Art Gallery Tallinnban. Ezzel a sajátos „kiállításcserével” adja át Pécs a stafétabotot a 2011-es Európa Kulturális Fővárosának. A program keretében három-három tallinni és pécsi művész munkáit mutatják be a két városban.

- Barokk karácsony, december 17-én a Pécsi Konferencia- és Koncertközpontban. A hangverseny műsora elsősorban Telemann, Buxtehude, Bach kantátáiból, Purcell ódáiból és vokális műveiből származó részletekből áll össze. A koncerten fellép az UniCum Laude Énekegyüttes, közreműködik Meláth Andrea Liszt-díjas operaénekes és a hivatásos muzsikusokból álló Sopianae Kamarazenekar.

- Pinczehelyi Sándor kiállítása a Zsolnay Kulturális Negyedben, az új Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely kiállítótermében. A képzőművészet pécsi mesterei projekt keretében a Pinczehelyi-kiállítás lesz a záró esemény. Munkásságáról ezzel egy időben új monográfia jelenik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!