Kultúra

2010.07.06. 21:43

Farkasok, punkok, ponty: Rockmaraton, kedd

Lássuk, mitől lesz minden idők legnagyobbja 2010-ben a Rockmaraton. Kollégánk a fesztivál forgatagába veti magát, hogy napi több frissülésben érkezzen a bama.hu helyszíni tudósítása a Malomvölgyből.

P.Cs. (bama.hu)

21.47 - Megérkeztünk a Maratonra!

Végre mi is kint vagyunk a jubileumi Rockmaratonon! Első dolgunk volt a közeledő esőt megelőzve a sátor felverése. Szerencsére még könnyen találtunk helyet, ami csak annak volt köszönhető, hogy - mint azt megtudtuk egy tegnap érkezett ismerőstől - már tegnap bővíteni kellett az idén egyébként eleve megnövelt sátorverő területet.

A tegnapi, 0. napról még annyit, hogy Tyutyi, a Triton zenekar gitárosa szerint hatalmas bulit csaptak (és persze a többi banda is), telt ház és fergeteges hangulat volt a Rockerek.hu sátorban. Így külön sajnálhattuk, hogy csak ma értünk ide.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Hollandiának drukkoló rockerek (fotó: Balogh Gábor)
[/caption]

Na de semmi gond, használjuk ki a mai napot felkiáltással már indultunk is megnézni a farkasok gyülekezését, ugyanis kezdődött az Akela koncert. A zenekar farkasjelmezbe öltözve köszöntötte megszokott introjuk lejátszása közben összegyűlt tekintélyes számú farkasfalkát, akik ezt lelkes csápolással hálálták meg.

A koncert kezdetén előkerültek az esőkabátok is, rendesen nekieredt az eső. Ez nem nagyon szegte kedvét a magyar metál híveinek, legalábbis a farkasok - úgy tűnik - vízállóak és ilyen apróság miatt nem zavartatják magukat, a főszínpad előtt egyre gyűlt a közönség.

A két sátorban viszont a kint szakadó eső ellenére is gyér közönség követte a koncerteket. A Rockerek.hu sátorban közben a Csejtey nevű zenekar késztette headbangelésre az erre fogékonyakat, a H.P. Lovecraft által ihletett black metál muzsikájukkal. A zombi kinézetűre maszkírozott zenekar rendesen kitett magáért, az első sorokban forogtak a hajak, de hátrébb is ment a bólogatás.

Semmiképp nem akartuk elszalasztani az ex-Kyuss zenekartag Brant Bjork koncertjét sem, így átszaladtunk a Planet Noir sátorba. Ebben a sátorban is kényelmesen meg lehetett találni a számunkra legideálisabb állóhelyet. A kalifornai ős-stoner Bjork-ot és zenekarát cseppet sem foglalkoztatta a nézők kis száma, mély átéléssel játszották sorra a pszichedelikus elszállós dalaikat.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Farkasbőrben játszott az Akela (fotó: Balogh Gábor)
[/caption]

Ezután kicsit szétnéztünk még nappali fény mellett a fesztivál területén. A mai napon az Akela, Moby Dick, Ossian és Pokolgép polósok versenyeztek egymással, legalábbis abban, hogy kiből van több. Szerintünk a Pokolgépesek nyertek, már az Akela koncert alatt is furcsa mód...

Gyors körkérdésünkre, miszerint metál vagy foci VB, meglepetésünkre többen is a focira szavaztak, pedig előzetesen azt gondoltuk, hogy a meccs nem fog labdába rúgni (hehe, ezt nem hagyhattuk ki).

A punkok is szép számmal képviseltetik magukat már ma is a helyszínen, pedig csak holnap lesz az igazi punk-kánaán, mindenesetre az előbb futottunk össze egy félig-részeg félmeztelen punkkal, aki egy 3 kilós ponttyal (!) a kezében tántorgott a parkolóban. Állítása szerint puszta kézzel fogta.

Ez a zene a sötétben az igazi, és közben lement a nap, úgyhogy húzunk is vissza metálkodni! 

Munkatársunk innen tudósítóból fesztiválozóvá alakul - szerdán délelőtt folytatjuk a közvetítést, képgalériákkal megspékelve!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!