Kultúra

2010.11.04. 19:59

Egyszeri moziesemény lesz a Kispál-búcsúfilm

A Szigeten 45 ezren voltak kíváncsiak a Kispál és a Borz búcsújára, most újabb ötezer nézőt várnak: a Naphoz Holddal című koncertfilmet egyetlen alkalommal vetítik az ország 25 mozijában.

Mészáros B. E.

Elkészült a mozifilm a Kispál és a Borz búcsúkoncertjéről. Az ország legnépszerűbb alternatív zenekarának augusztus 9-i fellépését, melyre 45 ezer ember volt kíváncsi, sajátos módon rögzítették a Szigeten – jelentették be sajtótájékoztatón Budapesten. A koncertről készült Napozz Holddal című film bemutatóját Magyarországon soha nem látott módon szervezik meg, miután az efféle koncertprodukciók szinte kivétel nélkül megbuktak az utóbbi időkben.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Látványos búcsú, újabb felvonással: mozieseményt kerekítenek a Kispál és a Borz búcsúkoncertjéből
[/caption]

A film mindössze egyetlen alkalommal, november 24-én 19 órakor, az ország e-cinema technológiával rendelkező mozijaiban (összesen 5350 férőhelyről van szó 25 helyszínen, Pécsett várhatóan az Uránia moziban) lesz látható majd számos extra meglepetéssel és DVD-ajándékkal, ezt követően viszont csak a dupla DVD megvásárlásával lehet hozzájutni az élményhez.

A filmbemutató népszerűsítése sem szokványos, az elkövetkező napokban gerilla marketing akciók következnek: flashmobokat rendeznek, vírusvideók indulnak útnak, és a világon is csak egy hónapja ismert „i-trailer” (a hagyományos trailerben különböző időpontokban felbukkannak információs dobozok, melyekre rákattintva sok mindent megtudhatunk a filmről és a zenekarról) is most debütál hazánkban.

A film alapvetően eltér a magyar zenekarok koncertjein készült, tévéközvetítés-ízű felvételeitől.  – Én egy hónapja láttam egy változatot, és már az is nagyon tetszett. Úgy érzem, ezzel a filmmel pontot tettünk a közös pályafutásunk végére – összegzett lapunknak az együttes gitárosa, Kispál András.

A rendező, Merényi Dávid – több Kiscsillag- és Péterfy Bori-videoklip megalkotója – azt emelte ki, igyekezett rávilágítani, hogy a zenészek és barátaik miként élték meg és át a búcsúkoncert előtti utolsó hónapot. 16 kamera, körpanorámás felvételek, színek és trükkök, vallomások és emlékek, hangok és fények rengeteg zenével - ebből készült a Napozz Holddal, amelyet az egyszeri vetítéseken 3000 forintért láthatnak.

Bimbózó Velőrózsák

Ha nem lenne képzavar, akkor akár úgy is fogalmazhatnék, hogy már bimbóznak a Velőrózsák – mondja Kispál András, aki a népszerű zenekar egyik korábbi lemezcímével alapított új együttest. Mint kiemelte, a kizárólag baranyaiakból verbuvált öttagú Velőrózsák most már hetente háromszor próbál, és márciusra tervezik, hogy a közönség elé állnak egy lemezre való szerzeménynyel. – Ez lesz az én 47 éves szülinapi ajándékom – mondja Kispi –, megjegyezve, hogy korántsem standard gitárszólókra építkeznek, beatzene ez a javából, elektronikus effektekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!