Kultúra

2012.06.16. 18:54

Mohácsiék a POSZT nagy nyertesei

A Mohácsi János rendezte Szentivánéji álommal a Jordán Tamás vezette szombathelyi színház négy díjat is besöpört. Ezúttal kevés babér termett a fővárosi társulatoknak.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Véget ért a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó, és a verseny nagy nyertese ismét Mohácsi János rendező, aki az elmúlt három esztendőben a pécsi társulatot is minden alkalommal többszörös győzelemre vezette. A Jordán Tamás vezette, most alakult szombathelyi csapattal a klasszikus Shakespeare-művet, a Szentivánéji álmot alakították át a Képzelt beteghez hasonló vicces, aktuális, mégis szórakoztatóan elgondolkodtató történetté, és annyira látványosan és eredményesen, hogy négy díjat, köztük a közönség és a legjobb rendezés elismerését is besöpörték vele.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Mohácsi János lett a POSZT legjobb rendezője a Szentivánéji álommal (fotó: Laufer László)
[/caption]

Emellett két olyan teátrum kapott most kiemelt figyelmet, akik a POSZT-on még alig szerepeltek. A székesfehérváriak Trió előadása a darab címéhez hűen három színészi díjat vihetett haza, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Bányavirág című kortárs drámajátéka pedig a Legjobb előadás lett, de két színművészét is jutalmazták. Ugyancsak a két díj jutott a debreceniek bemutatójának, a Scapin, a szemfényvesztőnek is.

A nagy vesztesek pedig ezúttal a fővárosi teátrumok, mert bár a versenyművek több mint fele budapestről érkezett, a 14 díjból csak kettőt kaptak meg.

A szakmai zsűri díjai:
Legjobb előadás: Székely Csaba: Bányavirág – Marosvásárhelyi Yorick Stúdió (rendező: Sebestyén Aba)
Legjobb rendezés: Mohácsi János – Szentivánéji álom, Szombathelyi Weöres Sándor Színház
Legjobb női főszereplő: Kováts Adél – Vágyvillamos, Budapesti Radnóti Miklós Színház
Legjobb férfi főszereplő: Kuna Károly – Trió, Székesfehérvári Vörösmarty Színház
Legjobb női mellékszereplő: Csonka Szilvia – Szentivánéji álom, Szombathelyi Weöres Sándor Színház
Legjobb férfi mellékszereplő: Mészáros Tibor – Scapin, a szemfényvesztő, Debreceni Csokonai Színház
Legjobb díszlet: Helmut Stürmer – Scapin, a szemfényvesztő, Debreceni Csokonai Színház
Legjobb jelmez: Remete Krisztina – Szentivánéji álom, Szombathelyi Weöres Sándor Színház
Legjobb dramaturgiai munka: Szabó Borbála –Bánk bán, Kecskeméti Katona József Színház

A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díjai:
Legjobb férfi alakítás: Viola Gábor és Bányai Kelemen Barna – Bányavirág, Marosvásárhelyi Yorick Stúdió
Legjobb női alakítás: Tóth Auguszta – Trió, Székesfehérvári Vörösmarty Színház

A Fidelio díjai (a színész zsűri döntése szerint):
Legjobb 30 év alatti színésznő: Pálmai Anna – Nordost, valamint a A filozófus, Budapesti Katona József Színház
Legjobb 30 év alatti színész: Pál András – Trió, Székesfehérvári Vörösmarty Színház

A közönségzsűri díja:
Szentivánéji álom – Szombathelyi Weöres Sándor Színház (R.: Mohácsi János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!