2013.01.13. 08:00
Aki zenével ápolja a lélek tisztaságát
A nemzetközi hírű pécsi kóruséneklés egyik legendája Ivasivka Mátyás, aki 80 esztendős. A tanárt és karnagyot 24-én a Nagy Lajos Gimnáziumban díszhangversenyen köszöntik neves tanítványai.
– Igaz az, hogy az óráin elég volt a diáknak eldobolni a Bolerót, azért ugyanúgy jeles járt, mint a zenetörténet felmondásáért?
– Van egy pedagógusi jelmondatom Kodály nyomán: A tiszta zenei levegőben felnövő gyermek egészséges marad lelkileg is. De az értékekre nagyon oda kell figyelni. Mert létezik rossz opera is, míg Gershwin száznál több táncdala ma is kiváló muzsika.
– Apropó, érték: sok csodagyerekkel találkozott fél évszázados zenepedagógusi pályája során?
– Kovács Kolozst mindenképp idesorolom, mert ő tizenhat évesen úgy énekelte el a Don Carlosból Fülöp áriáját, hogy leültem megdöbbenésemben.
– Igaz, hogy személyes jó viszonya volt Kodály Zoltánnal?
– Nem részletezném a kapcsolatunk szálait, de közvetlenül közbenjárt a pécsi középiskolai zeneoktatás fejlesztésében. Emellett a Mohács című kórusművét mi mutathattuk be először.
– Amivel aztán a keszthelyi Helikonon taroltak.
– Elkötelezett híve vagyok ennek a versenynek, hiszen 61 díjat nyertem ott a különböző kórusaimmal, zenekaraimmal.
– Akadt más zeneszerző híresség is a levelezőlistáján?
– Jól mondja a levelezőlistát! Akkoriban ugyanis nemigen jutottunk hozzá kottákhoz, ezért középiskolás tanárként írtam egy körlevelet a világ hét legnagyobb zeneszerzőjének. Ennek kapcsán Orff-fal olyan jóba lettem, hogy egy kamionnyi hangszert küldött ajándékba, amivel megalakítottuk az első magyar Orff zenekart. Sztravinszkij Hollywoodból küldött kottát, s volt magyarországi Britten-ősbemutatónk is.
– Mivel tölti most a napjait?
– Zenei tárgyú cikkeket írok, és anekdotakötetbe gyűjtöm a pályám mókás történeteit.
Tanított ötven éven át
Ivasivka Mátyás 1933-ban született Miskolcon. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, a pécsi tanítóképzőn szerzett szolfézstanári diplomát, Budapesten lett karnagy. 49 évet tanított a Nagy Lajos, párhuzamosan 33 évet a Janus Gimnáziumban, olykor kilenc együttest is irányított, s zeneszerzőként is letette névjegyét. Több mint 2500 nyilvános zenei előadást tartott, zenetudományi és cserkészkönyveket írt. Felesége is tanárnő volt, három lányuk, egy fiuk, hat unokájuk van.