Kultúra

2013.08.06. 18:39

Aki arról híres, hogy a háttérben marad

Az Ifjúsági Házban aratta első nagy sikereit a pécsi zongorista Cseke Gábor, aki azóta a legnagyobb hazai jazzművésznők, Horgas Eszter, Kozma Orsi, Pocsai Kriszta, Tisza Bea (a hölgy a felesége is) zenekarainak billentyűse. A jazz-zenész a múlt héten különleges kétzongorás produkcióval tért haza Pécsre.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

– Létezik még pécsi szál az életében?

– Azért jártam sokat az Ifjúsági Házba, mert édesanyám ott dolgozott. Az első zongorakoncertem is az IH-ban volt úgy húsz évvel ezelőtt. Szüleim időközben elköltöztek, s magam is Pesten élek. De azért megérint mindig a város, ha itt játszom.

– Több mint két tucat lemezen szerepel, saját albuma még sincs.

– Zongoristaként vagy tucatnyi bandában hangszereltem a számokat, de valahogy soha nem tartottam fontosnak, hogy a saját dalaim legyenek az elsők. Készülnek sorra új szerzeményeim, s minden évben elhatározom, hogy na majd most, de végül mindig ez marad le a programból.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szeretek kísérni, kitűnő érzés, hogy valakit magasan tudok tartani”
[/caption]

– Miért rajonganak ennyire a hölgyek Cseke Gábor zongorajátékért?

– Az alázatos háttérjáték, a jól alkalmazkodó improvizációk miatt. Szeretek ugyanis kísérni, mert kitűnő érzés, hogy valakit magasan tudok tartani.

– Most Nagy Jánossal kétzongorás esten hallhattuk. Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla járta korábban hasonló produkcióval az országot. Van ennek nemzetközi gyakorlata?

– Hogy a legnagyobbakat említsem, Herbie Hancock és Chick Corea is játszott így, de nekem Kenny Barron és Brad Mehldau kettőse a kedvencem. Ennek a játéknak az adja a zamatát, hogy a két billentyűs olyan zenei párbeszédet folytat, amelyben tartalmilag és technikában is ott van az egész egyéniségük.

– Igaz, hogy hamarosan újabb koncertje lesz Pécsett?

– Nem is akármilyen! Szeptember 26-án lesz a Zsolnay-negyedben a Metronóm Klub tízéves évfordulóján egy hatalmas nosztalgiaparti, amelyre meghívást kap minden Pécsről indult jazzmuzsikus.

Jazz minden fokon

Cseke Gábor 1971-ben született Pécsett. A Széchenyi Gimnáziumba járt, zeneiskolát végzett, Binder Károlynál kezdte a jazzjátékot. Jazzt tanít alap-, közép- és felsőfokon, tehetségkutatók, rádiós műsorok közreműködője. Játszott a Budapest Jazz Orchestrában, a Modern Art Orchestrában, Gyárfás István Quartetjében, Bolla Gábor, Tóth Viktor, Borbély Mihály zenekarában. Felesége Tisza Bea. Gyermekeik: Lilla 13, Kamilla 11, Jácint 8 éves.

Címkék#Pécs
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!