Kultúra

2013.11.05. 14:15

Újra összeáll a Kispál és a Borz, 2014-ben visszatérnek

A Fishing On Orfű fesztiválon tér vissza a legendás zenekar. A következő három évben három Kispál-koncert lesz Orfűn.

dg (bama.hu)

Csak a Fishing On Orfűn lép fel a Kispál és a Borz az elkövetkező három évben - hangzott el a keddi pécsi sajtótájékoztatón. 2014-ben az első pár lemez dalait játsszák majd a nulladik napon, Lovasi András és Kispál András mellett Ózdi Rezső és Bräutigam Gábor áll majd a színpadra.

 

A következő két évben, szintén a nulladik napon a Kispál és a Borz fog zenélni a Fishing On Orfűn. 2015-ben a Kispál középső korszakának a dalai csendülnek fel, míg 2016-ban a zenekar utolsó felállása tér vissza, az utolsó lemezek számaival.

Évekre lebontva az alábbi lemezekből válogat a zenekar:
• 2014: Naphoz holddal, Föld, kaland, ilyesmi, Ágy, asztal, tv, valamint a Sika, kasza, léc bizonyos dalai
• 2015: Sika, kasza, léc, Ül, Bálnák, ki a partra, Holdfényexpressz
• 2016: Velőrózsák, Turisták bárhol, Én, szeretlek, téged + nagylemezen már meg nem jelent szerzemények

Kispál András elmondta a pécsi sajtótájékoztatón, hogy meglepődött, mikor megkereste Lovasi András az ötlettel, de szívesen áll a közönség elé.

Lovasi azt is elmondta, hogy lesz egy két "bejátszó-buli", várhatóan a Felvidéken, hogy ne élesben jöjjenek elő a hibák. A koncerteket ugyanis rögzíteni fogják, és ki is adják majd valamilyen formában.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Kispál András és Bräutigam már elkezdetek zenélni a próbateremben.

Vannak új zenei ötletek is az együttes tarsolyában, így minden évben ki fog jönni egy-egy új dallal is a zenekar a fellépések előtt, de azt sem zárják ki, hogy néhány év múlva összejön annyi új szerzemény, amellyel egy lemezt is megtöltenek.

A zenekar 2010-ben köszönt el a Szigeten, akkor azt írtuk, hogy "a folytatásról senki nem beszél, s bár a zenekar hivatalosan is búcsúkoncertet emlegetett, korábban gyakran fogalmaztak úgy, hogy csak egy időre válnak el útjaik".

Idén júniusban a Dunántúli Naplóban megkérdeztük Lovasitól, hogy jöhet-e még valamiféle kispálos nosztalgiaformáció?

– "Az biztos, beszélve a többiekkel is, hogy jelen pillanatban nem gondolkodunk rajta" - kezdte az énekes a nyáron. "Nem vagyok ellene, hiszen igen jó a viszony a csapat tagjai között, de nincs ez most a levegőben. Hiányoznak ugyan időnként a régi számok, hogy jó lenne ezt vagy azt újra eljátszani, ám olyan sosem jut eszembe, hogy milyen jó lenne turnéra menni velük. Inkább előveszem otthon a gitárt, s magamnak elénekelem valamelyiket."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!