Kultúra

2014.12.01. 18:46

„Jó, jó, de lehetett volna fordítva is” - Balikó Tamásra emlékezünk

Mindig akadt egy jó poénja bármilyen témakörben, szeretett jókat enni, inni, előkapni a gitárt és énekelni.

M. B. E. (Dunántúli Napló)

Mint megírtuk, vasárnap este Vajszlóhoz közeli otthonában 56 éves korában elhunyt Balikó Tamás DLA színművész, rendező, aki 18 éven át volt a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója.

Tamás nyitott vidám ember volt, bárki megszólíthatta az utcán, s bármiről elbeszélgethetett vele. A való világban soha nem színészkedett, viszont nem szerette a szürkeséget, olyan társalgásokba soha nem ment bele, hogy „Szép időnk van”. Mindig akadt egy jó poénja bármilyen témakörben, olyan igazi magyar ember volt, szeretett jókat enni, inni, előkapni a gitárt és énekelni, s járni a természetet, főként lóháton, no meg teniszezni.

Éveken át teniszeztünk együtt, s olykor a színház új bemutatóit is megvitattuk, de mindig önkritikusan fogalmazott a teátrumról, az előadásokról és önmagáról is. Hadd idézzek fel egy sztorit ennek igazolására. Teniszversenyen voltunk, s Tamás nagyon kikapott, 6:1, 6:3-ra. Ahogy jött le a pályáról odaszólt az asztaltársaságunknak a cinkelős beszólások hallatán: – Jó, jó, de lehetett volna fordítva is! Mindenki meghökkent, hiszen annyira sima volt a vereség, mire hozzátette: Mondjuk én 6:3, 6:1-re gondoltam!

Színészként együtt érkezett Pécsre 1981-ben Bánky Gáborral, Ujváry Zoltánnal, Sipos Lászlóval, Lang Györgyivel és Kulka Jánossal, később rendezőként is lediplomázott, DLA fokozatot szerzett, 1993-tól pedig 18 éven át volt a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. Közel száz színpadi szerepéből most csak néhányat említsünk: ő volt a Pillantás a hídról Marcója, a Nem félünk a farkastól George-a, a Parasztoperában az Apát, a My Fair Ladyben Higgins professzort játszotta. Rendezései közül sokakban ott él még a Jézus Krisztus Szupersztár, a Tizenkét dühös ember, vagy az Anconai szerelmesek. Emellett olyan filmekben láthattuk, mint a Mephisto, az Üvegtigris, vagy a Tűzvonalban tévésorozat.

Balikó Tamásnak három* gyermeke van, a 20 éves Fanni, Rozi, aki 16 éves és Hegyi Barbara színésznő az édesanyja, valamint a hét esztendős Benjámin, akinek az anyukája Nagy Írisz táncművész. Balikó Tamás a vasárnap estét Benjámin fiával töltötte otthonában a Páprád melletti egykori erdészházban, amikor szívinfarktust kapott és nem lehetett már megmenteni.

Szerette a közösséget, imádta a társulat

– Több mint harminc éves volt a barátságunk, és csak szép és jó dolgok jutnak vele kapcsolatban eszembe – emlékezik Simon István, az igazgatótárs. – A társulat minden tagja imádta, mert soha nem érdekelte az aktuálpolitika, csak a közösség. Emellett igen erős volt benne a családösszetartó szándék. Magam is családtagnak számítottam náluk, ő pedig megragadott minden lehetőséget hogy mindenki együtt legyen, s ilyenkor fantasztikus dolgokat főzött és szórakoztatta a társaságot.

„Egy egész, teljes életre emlékszem”

– Én egy sovány szőke 18 éves srácra emlékszem, akivel egy évfolyamra jártunk a Színművészeti Főiskolán, rengeteget beszélgettünk, s együtt váltottuk meg a világot – mondja Bánky Gábor színművész. – Meg arra, hogy egyedül neki volt autója, s ő költöztette városról városra, vagy éppen Pécsen belül a társaságot. Önként, bérmentve, nagy barátsággal. Nekem ez marad meg örökre Tamásból, s amikor csak eszembe jut, egy egész, teljes életre emlékszem.

* Korábban két gyermekről tettünk említést, a tévedésért elnézést kérünk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!