Kultúra

2015.06.30. 17:51

Márta István távozik a Zsolnay éléről

Márta István nyugdíjba megy, Vincze Balázs követi a Zsolnay-negyed élén.

G. E. (Dunántúli Napló)

Nyugdíjazását kérte Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. jelenlegi vezetője egy kedden késő délután kiadott városházi sajtóközlemény szerint. Az ügyvezető még augusztus 31-ig tölti be a posztját aztán a Pécsi Balett vezetője, Vincze Balázs kerül a több mint 1,5 milliárd forintos költségvetésű városi kulturális intézmény élére.

Ahogy azt még áprilisban a Dunántúli Napló elsőként megírta: nemrégiben felmerült a Zsolnay Kulturális Negyedben történő állami szerepvállalás erősítése, ennek a lehetőségére egy munkacsoportot is felállítottak. Az új együttműködési forma kidolgozásában Páva Zsolt és Bánki Erik mellett, Magyar Attila, a pécsi múzeumok gazdasági igazgatója és Mikes Éva, a Pécsi Városfejlesztési Nzrt. jogi igazgatója vesz részt, míg kormányzati oldalról a miniszterelnökség, az emberi erőforrások minisztériuma, a nemzetgazdasági minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. delegált tagokat. A vonatkozó kormányhatározat szerint július 30-ig kell előterjeszteni a javaslatot.

Úgy tűnik, hogy az érintettek nem várták meg a vizsgálat eredményét és amellett, hogy Márta István nyugdíjba vonul, elébe is mentek a kormányzati szándéknak és új vezetőt jelöltek ki Vincze Balázs személyében.

Kedden este sikerült telefonon utolérnünk a jelenlegi ügyvezetőt, akit szerettünk volna a távozásának részleteiről megkérdezni, de nem kívánt ezekre a kérdésekre válaszolni. Ugyanakkor annyit elmondott, hogy örömmel vette a polgármester megkeresését és mivel jól ismeri a város kulturális életét, így szívesen lesz Páva Zsolt kulturális stratégiai tanácsadója. A korábban eddig nem létező posztról, vagy annak díjazásáról, hatóköréről egyelőre nincsenek információink.

Márta István a Zsolnay Örökségkezelő vezetésén kívül számos egyéb tisztséggel rendelkezik, így ő a Magyar Fesztiválszövetség elnöke és a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!