Kultúra

2012.01.03. 16:57

Az EKF-év után nem jött a depresszió

Szalay Tamás a kezdetektől benne volt a kulturális főváros ügyeinek intézésében. Sőt, még most is, hiszen Pécs örökre Európa Kulturális Fővárosa marad.

Méhes Károly (Dunántúli Napló)

Milyen volt 2010 után 2011? Nem hiányzott a pörgés?

– Semennyire sem. De az már rég tudnivaló, hogy a nagy nyüzsgés utáni utóévben jön a csönd, sőt, sokszor komoly kulturális depresszió. Ezt viszont szerencsére nem így éltem meg. Nem kincstári szöveg, hogy kevés olyan kultúrfőváros van, ahol ennyire komolyan veszik a fenntarthatóságot.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Az új intézmények gyökeresen megváltoztatták a kulturális terepet”
[/caption]

– A volt művészeti igazgatónak mi maradt az EKF-ből?

– Mivel továbbra is benne vagyok a folyamatokban, azt érzékelem, hogy Pécs nimbusza megnőtt. Hívnak bennünket, most is készülünk az idei szlovén EKF-be, Mariborba. Lesz egy Zsolnay-kiállítás és egy Jelenkor-est is.

– És ki tudunk törni a kultúrával? Ez hihető?

– Persze. De nem úgy működik, hogy ennyit belerakunk és amannyit kiveszünk. Pont itt jön be a hírnév, az elismertség. Hosszú távon biztos megéri, mert még a befektetőket is jobban vonz egy kulturálisan is magasan jegyzett város.

– Ha ma kultúrát említünk, a következő mondat: jaj, válság van... Mit mond a menedzser?

– Azt mondja, hogy a válságból nincs mód kiemelkedni kultúra nélkül. A pénznélküliség tény, de engem igazából nem csak lelomboz, hanem bizonyos értelemben kihívásnak érzem. Közös gondolkodásra, izzadásra serkent, hogy miképp lehet tető alá hozni értékes programokat.

– Szóval, lesz 2012-ből kultúrév Pécsett?

– Az anyagi lehetőségeket még nem látom át. De az biztos, hogy az elkészült új intézmények gyökeresen megváltoztatták a kulturális terepet. És a Zsolnay Negyed annyira különleges, hogy még nem is tudjuk felmérni, mit kap általa a város.

– Mindent összevetve, nem vágyik vissza egy csöndes kiadói szobába, mint régen?

– De, néha visszavágyom. Ám valószínűleg tíz perc után megbolondulnék...!

Teológiát végzett

Szalay Tamás 1969-ben született Pécsett. Itt végezte iskoláit, irodalmat tanult, kijárta a katolikus teológiát is. Némettudását Heidelbergben tökéletesítette. Dolgozott az Alexandra Kiadónál szerkesztőként. Az EKF-program előkészítésében 2004 óta vett részt, majd az utolsó éveket művészeti igazgatóként vitte végig. Jelenleg a Zsolnay Örökségkezelő nemzetközi igazgatója.

Méhes Károly (Dunántúli Napló) Teológiát végzett

Szalay Tamás 1969-ben született Pécsett. Itt végezte iskoláit, irodalmat tanult, kijárta a katolikus teológiát is. Némettudását Heidelbergben tökéletesítette. Dolgozott az Alexandra Kiadónál szerkesztőként. Az EKF-program előkészítésében 2004 óta vett részt, majd az utolsó éveket művészeti igazgatóként vitte végig. Jelenleg a Zsolnay Örökségkezelő nemzetközi igazgatója. „Az új intézmények gyökeresen megváltoztatták a kulturális terepet” -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!