Kultúra

2011.10.02. 17:54

Családi harmónia sportban és zenében egyaránt

A Szamosi család igazi kuriózum: a szülők Amerikába készülnek, a nagylány, Amadea pedig az NB I. meghódítására.

Mészáros B. E. (Dunántúli Napló)

Már több híres pécsi művészházaspárt is bemutattunk lapunkban, de a Szamosi család igazi kuriózum: válogatott sportolók és a baranyai kultúra meghatározó személyisége található a „kezdő ötösben”. Ötösben, ahogy egy jó kosárlabdacsapathoz illik, mert az öttagú család a Mecsek-oldali ház udvarán gyakran ott szorgoskodik a palánk alatt. Általában az anyuka, a PVSK egykori centere, Ábrahám Eszter vív nagy csatát a nagylány, Szamosi Amadeával, aki bár 18-on innen jár még, a pécsi női csapat kezdő embere. Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze sem játszható át könnyen a maga több mint 190 centijével, de a hétéves Viki és a kilencesztendős Laura is ügyesen mozog a pályán.

– Pécsi zeneiskolásként a zongora kötött le, középiskolában viszont már az orgona érdekelt – hangolja a zenei múltat a családfő. Megérintett a könnyűzene is, Simon and Garfunkel, a Dire Straits, talán ennek köszönhetők crossover próbálkozásaim, melynek során a templomi orgona mellé a szimfonikus zenekar minden hangszeresét meghívtam már közös koncertre.

Azt pedig Ábrahám Esztertől tudom meg, hogy amikor ő centerezett a PVSK-ban, akkor a csapatban még mindenki pécsi volt. Nem akármilyen csapat volt ez, ma is bajnokesélyes lenne a Sztojkovics Éva, Horváth Juci, Balázs Hajni, Jolanta Vilutyte, Ábrahám Eszter ötös. – Bár sokszoros válogatott voltam, 24 évesen abbahagytam a játékot – idézi a múltat Eszter. – A lányom, Dea ugyanis akkor már hároméves volt, de komolyan vettem az egyetemet is. Gyermekpszichológusnak készültem, és a családnak szüksége volt rám. Lett még két lányunk, s nem bántam meg soha ezt a döntésemet.

– Az egyetemen ismerkedtünk meg – ad magyarázatot arra Szabolcs, hogy miként fut össze egy orgonaművész és egy élsportoló. Aztán eljártam Budapestre is a bajnokikra, mert akkoriban a törzsszurkolók fölmehettek a csapat buszával a fővárosi mérkőzésekre.

A család tehát együtt kosarazik, Eszter pedig most munka mellett NB I-es szinten viszi a házi teendőket. Minden lány játszik valamilyen hangszeren, de házi kamaraesteket egyelőre csak Szabolcs ad a barátainak – a tökéletes harmónia üzenetével. Ez a pécsi zenei béke most eljut a tengerentúlra is: a házaspár októberben Kaliforniába utazik, az orgonaművész Los Angelesbe és Seattle-be ad hangversenyeket.

Jelentős a női túlsúly a Szamosi kosárteam szépreményű kezdő ötösében

Ábrahám Eszter Pécsett született 1973-ban. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a PTE-n pszichológus diplomát szerzett. A PVSK női kosárlabdacsapatának nyolc éven át volt meghatározó tagja, többszörös válogatott, 2004-ben fejezte be az aktív játékot.

Szamosi Szabolcs 1970-ben született Pécsett. Pannonhalmán érettségizett, a PTE-n matematika-ének tanárként végzett. Budapesten karnagynak tanult, majd Grazban orgonaművész, orgonatanári és egyházzenei szakon diplomázott.

Szamosi Amadea Pécsett született 1994-ben. A Nagy Lajos Gimnázium tanulója. Tavaly a legjobb 18 év alatti játékosnak választották, és a hat korosztályos kosárlabdadíjból négyet neki ítéltek. Éveken át fuvolázott, de a kosáredzések miatt félretette a hangszert.

Szamosi Laura 2002-ben, Viktória 2004-ben született Pécsett. Mindketten a Szent Mór Általános Iskola tanulói, úsznak, kosaraznak és hegedülnek.
 

Mészáros B. E. (Dunántúli Napló) -->

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!