Dudás a balkáni nemzetek csárdájából

– Családi gyökerei fordították a Balkán zenéje felé?

– Édesanyám horvát anyanyelvű, de ez inkább az iskolaválasztásnál játszott szerepet. Általánosban bekerültem egy tamburazenekarba, középiskolában népitáncos lettem, és elkezdtem furulyázni. Ebből alakult ki az elszakíthatatlan zenei kötelék.

– Milyen zenekari állomások jelzik ezt?

– Játszottam a Vizin és a Zengő együttesben, és pár évig szabadúszó muzsikusként bejártam az országot, a fővárost.

– Ma már a duda a fő hangszer, hányféle változatát használja?

– Megszámlálhatatlanul sokat a furulyától az okarinán át a dudáig. A magyar és a balkáni fúvóshangszerek többségét kipróbáltam.

– Hol érzi magát igazán otthon a Balkánon?

– Ahol értem az emberek nyelvét. Leginkább Horvátországban, de Szerbiában és Boszniában is, és Macedónia, Bulgária sem idegen tőlem. Ezért is kaptam feladatokat a múlt heti Népek, maszkok, Európa pécsi felvonulás megszervezésében. A határon túli Baranyába és a horvát tengerpartra pedig máig átjárok muzsikálni.

– Földrajzkutató vagy népzenész inkább?

– Ez szétválaszthatatlan, 2002-től viszont már a tudományé a vezető szerep az életemben.

– Mit hozott a tudományosabb hozzáállás?

– Én a régi típusú hangszerekre és zenei gondolkodásra vagyok leginkább kíváncsi. Felkutatom az idős muzsikusokat, hogy élőben tanuljam el a hagyományokat. Eközben pedig világossá vált számomra, hogy a zenei különbözőség messze nem a balkáni nemzetek identitásáról szól, sokkal inkább az emberi jellemekről.

Tudományos útvonal

Végh Andor 1974-ben született Mohácson. Bólyban nőtt fel, Pécsett járta ki a horvát nyelvű általános iskolát és gimnáziumot, majd horvát–földrajz szakon végzett a PTE-n. A PTE Földrajzi Intézetében 2002-től doktori programon vett részt, itt dolgozik jelenleg is adjunktusként, a Balkán etnikai térszerkezete a fő kutatási területe. Nős, kétéves kisfia van.