Kultúra

2014.05.18. 12:45

Egy érem bűvöletével kezdődött minden

A Leőwey Klára Gimnázium diákja a közelmúltban a matematika lányolimpián az ötödik helyezett magyar csapat tagjaként bronzérmet szerzett. Az olimpikon Fekete Pannával beszélgettünk.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

Ha most nekiállnánk felsorolni az idei, matematikából és fizikából elért eredményeit, akkor kis túlzással be is telne ez az oldal. Úgyhogy kezdjük máshonnan! Miért pont a reál irányába indult el?

– Nehezen behatárolható, azt mesélik, hogy már ovisként is a logikai játékok kötöttek le. Valószínűleg befolyásolt, hogy a PTE-n matematikát oktató édesanyám már elsős koromban több versenyre benevezett.

– Jó, de aztán ezt ki lehet nőni…

– De én nem akartam kinőni, mert harmadikosként volt egy nagyon meghatározó élményem a Zrínyi matematika- verseny eredményhirdetésén. Ott láttam, hogy akik jól szerepelnek, azok érmet kapnak. Ez elbűvölt, s akkor eldöntöttem, hogy ilyet én is szeretnék. Egy évvel később nyakamba is akasztották.

– Már a beszélgetésünk elején is szerettem volna megkérdezni: miért van külön lányolimpia?

Azt mindenki tudhatja, hogy mi, lányok másként gondolkodunk, másként működik az agyunk, mint a fiúknak. El kell ismernünk, hogy a természettudományokban elsősorban a fiúk a jobbak. Beszédes, hogy a versenyeken jó, ha a döntősök tíz százaléka lány. Annak érdekében, hogy a lányok is megmutathassák tudásukat, szervezik meg a lányolimpiát.

– Hogyan zajlott ez az olimpia?

– Az idei Törökországban megrendezett matematika lányolimpiára két válogató verseny és korábbi eredmények alapján választották ki a legjobb négy magyar lányt. A válogatás után még felkészítő feladatsorok és hétvégék következtek. Maga a verseny kétnapos volt, mindkét nap négy és fél óra állt rendelkezésünkre három-három feladat megoldására. (A feladatok nehézségét mutatja, hogy három és fél feladat megoldásával már aranyérmet lehetett szerezni.)

– Ezek után egy kérdés maradt: a jövő?

– A jövő kérdésének a jelen az alapja, és ennek pedig azok, akik eddig segítettek, akiknek köszönettel tartozom: édesanyám (Dr. Eisner Tímea), tanáraim (Bereczkiné Sz. Erzsébet, Kiss Zoltán, Simon Péter), PTE Töprengő Klub, országos tehetséggondozók, illetve a MOL Tehetségtámogató program. Egy év múlva én is érettségizem, bízom benne, hogy készen állok rá, hogy a számomra megfelelő jövőt válasszam és építsem. Az irány nem változik: matematika, fizika.

Deák, Leőwey, Stanford, Cambridge…

Fekete Panna 1996-ban született Pécsett. A PTE Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskolájába járt, 2011 óta a Leőwey Klára Gimnázium tanulója. Több matematika- és fizikaversenyen is remekelt, ezek közül kiemelkedik az Európai Matematikai Lányolimpia – itt bronzérmes lett, Magyarországnak az ötödik helyezést szerezték meg. Napokban nyerte el az University of Stanford „Summer Institute” ösztöndíját. Továbbtanulási célállomásai között szerepel Budapest és Cambridge. Fekete Panna Pécsett él szüleivel és három testvérével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!