Kultúra

2014.05.03. 17:38

Egy kitartó, céltudatos magyar lány a csúcson

A hét kontinens hét legmagasabb csúcsára szeretne eljutni a Londonban élő, 29 éves komlói Németh Alexandra. Ő lehet az első magyar, aki ezt teljesítheti, és az első a világon, aki azért megy, hogy fényképezzen.

Babos Attila (Dunántúli Napló), fotó: Németh Alexandra

– Nyolc éve, fiatalon, friss diplomásként utazott Londonba. Miért?

– Azt nem tudtam, pontosan mivel szeretnék foglalkozni, de azt igen, hogy a vágyaimat itthon nem fogom tudni sajnos megvalósítani.

– Kint megtalálta az álommunka?

– Kis kitérőkkel. Az egyik legnagyobb londoni egyetemen olyan rendezvényeket szerveztem, amelyek a világ felé közvetítették az egyetem nagyságát. Meghívtam például Őszentségét, a Dalai lámát is. Nemzetközi kapcsolatokkal viszont csak egy másik egyetemen foglalkozhattam, előbb a fontos országok, majd mindegyik hozzám került, rengeteget utaztam, a cél az volt, hogy minél több külföldi diák érkezzen az egyetemre. Változatos volt, szerettem, megbecsültek, anyagilag is díjaztak.

– Mégis fotósként lett ismert Londonban. Mi történt?

– Úgy éreztem, fotóznom kell.

– Fotózott korábban?

– Amatőr szinten, de elvégeztem egy fotóstanfolyamot.

– Ettől még a legtöbb ember nem adja fel a biztos, jól fizető munkáját, amit még szeret is. Mi volt az oka?

– Belső késztetés. Így felmondtam, és elkezdtem magamat hirdetni fotósként. Az egyik munka adta a másikat. Nagy szerelmem a Forma–1, a galériám alapján megkaptam az angol és a nemzetközi sport sajtófotós igazolványt. Közben egy hónapra Nepálba utaztam, újra belső késztetésből, hogy a Mount Everestet fotózzam. És elkészítettem a fotót, amiért utaztam, egyik leghíresebb képemet, a napfelkeltét az Everestnél, de ez sokkal nagyobb áldozatot követel, mint azt bárki is gondolná. Később más hegységekbe is mentem fotózni, a Mont Blanc-ról készült egyik képem nemzetközi díjat nyert.

– Majd úgy gondolta, minden csúcsot meghódít a hét kontinensen (Dél-Amerikát és az Antarktiszt is számolva). A dicsőségért?

– A fotóért.

– Hányan teljesítették ezt?

– Háromszázötvenen. Magyar még nem, de angolként is én lehetek a legfiatalabb – hamarosan kettős állampolgár leszek. Fotósként még senki sem vágott neki.

– A hét csúcshódítás súlyos anyagi terhet ró önre, vagy tévedek?

– Hetvenmillió forintba kerül, ehhez keresek szponzorokat, van már egy magán támogatóm, de még kell gyűjtenem, azért is, mert szeretnék mindenütt jótékonykodásra is fordítani, s felhívni ennek fontosságára a figyelmet.

– Mikor indul?

– Júniusban megyek a Kaukázusba, utolsónak a Mount Everestet mászom meg, 2016 májusában.

– Nem fél, hogy nem jön le valamelyik hegyről?

– Én nem hegymászó vagyok, elsősorban fotózni megyek, de komolyan veszem, tréningekkel készülök, sportolóként is szeretnék jól teljesíteni. A csúcsra azonban nem indulok el oxigénpalack nélkül, és nem fogok bevállalni semmi őrültséget, de még így is bármi megtörténhet, ezt tudom. Ha úgy lesz, olyan dolog közben történik, ami jelenleg a legfontosabb az életemben, és a sors eddig is kegyes volt hozzám, nagyon jó életem volt.

Modellkedett és táncolt, de nem volt elégedett

Németh Alexandra 29 éves, Komlón született, szülei ma is ott élnek, öccse szintén külföldön él, Németországban kézilabdázik. Édesapja korábban mentőzött, édesanyja óvónő.

Tizenhat évesen modellkedett és versenytáncos volt, akkoriban testképzavaral küszködött, és irreális elvárásoknak próbált megfelelni, e kényszere miatt súlyos egészségügyi problémája is lett, amit szerencsére túlélt. Épp ezért szeretné, ha a hét csúcson készült fotóiból befolyt pénzből az anorexiás és bulémiás fiatalokat segítő alapítványokat támogathatná. Pécsett a Babits-gimnáziumban érettségizett, majd a szombathelyi egyetemen tanult angol nyelven nemzetközi kommunikációt.

Ma részmunkaidőben London Wimbledon városrészének legjobb galériájában dolgozik. Több kiállítása is volt az elmúlt fél évben Londonban, elsősorban Wimbledonban. Mint mondja, őt is meglepte az a nagy siker, ami a képeit övezte, főként a hegyeken készített fotóit – számos bekeretezett és aláírt fotóját sikerült eladnia.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!