Kultúra

2013.12.24. 12:28

Erdélyi gyerekek segítik a baranyaiakat

A „Nekem nincs ebédem” jótékonysági koncert egy olyan karácsonyi csoda, amely minden esztendőben összehozza a baranyai embereket, hogy egy óriási szeretet­csomaggal ajándékozzák meg a térség rászoruló gyermekeit.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Ez a csoda a Pécsi Jótékony Nőegylet szorgos közreműködésével másfél évtizede egyre terebélyesedik, eddig hatvanmillió forintnyi támogatással segítette az éhező baranyai kisiskolásokat, a hátrányos helyzetű tehetséges fiatalokat. Az ember szíve minden esztendőben összeszorul, és érezhetünk valami felemelő büszkeséget is, hogy ekkora hit és segítő szándék van még bennünk.

Az pedig döbbenetes, hogy még ezt is lehet fokozni! Mert vasárnap olyan ünnepi koncert volt Pécsett, amelynek hallatán a Ceauşescu-korszakban minden romániai vezető fogta volna a fejét. A POTE-aulában ugyanis egy székely ifjúsági kórus és zenekar, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott hangversenyt a pécsi éhező gyerekek megsegítésére! Ez az együttes egyébként is páratlan a maga nemében, különlegességeiről az alapító karnagyot, Haáz Sándort kérdeztük.

– Mióta járják Magyarországot?

– Több mint harminc éve alakultunk, s két évtizede járunk az anyaországba rendszeresen nyári, valamint adventi turnékra. Eddig mintegy 35 koncertkörúton voltunk itt.

– Mekkora a csapat?

– Most 150 tagú a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, melynek harmada a zenekar, s úgy száz fős a kórus. Megjegyzem, igazi nagycsaládról van szó, a legfiatalabb dalnokunk nyolc esztendős, a legidősebb egyetemista. A mai zenekari és kórustagoknak a szülei is itt kezdték az éneklést. A célunk pedig az, hogy a fiaink megismerjék a magyarságot. Ennek szellemében kezdettől útinaplót vezetünk, melyben képeslapok és rövid leírások jelzik, hogy milyen történelmi emlékhelyeken jártunk már.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Haáz Sándor: „Az erdélyi népdalkincs terjesztését tartjuk legfőbb feladatunknak”
[/caption]

– Ezt viszik magukkal. De mi az, amit elhoznak?

– Az egyórás műsorunkban most a magyar és más népek karácsonyi dalai kapták a főszerepet, de a székely, az erdélyi népdalkincs terjesztését, életben tartását tekintjük a legfontosabb feladatunknak.

– Haáz Sándor karnagy, főszervező, népdalgyűjtő, zenetanár. Játszik hangszeren is?

– Tulajdonképpen mindenen, ami a zenekarban előfordul. Mélyhegedűn tanultam, de bőgőzöm, csellózom is, és tanítom a tuba, a harsona, a trombita használatát. Ám az igazi, szépen szóló hangszereim a gyerekek, akik előtt igyekszem nagyra nyitni a világ olyan kapuit is, mint a néptánc, a népdaléneklés vagy a népi bútorfestés.

Zenei tehetséggondozás a legfelső fokon

Haáz Sándor 1955-ben született Székelyudvarhelyen. A Marosvásárhelyi Művészeti Gimnáziumban hegedű-brácsa szakon érettségizett, s itt folytatta a főiskolát is, ahol zenetanárként végzett, közben Kolozsváron zenepedagógiából is lediplomázott. 1978-ban került Szentegyházára, ahol zenekart és énekkart szervezett a gyermekekből, az így létrehozott Gyermekfilharmónia 1982 óta működik. Többször jutalmazták tehetséggondozó tevékenységéért, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, elnyerte a Magyar Örökség Díjat, a Széchenyi Társaság Díját, a Bartók Béla Emlékdíjat, a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét. Bence fia Kolozsváron szóló oboista, Marci fia pedig Bukarestben fuvolaművésznek tanul.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!