Kultúra

2007.09.09. 08:12

Fesztiválnyitás a Balkán felé

A Pécsi Napok 17 éve hozza el a városba szeptemberben a kultúra kánaánját, s három éve már Örökség Fesztiválként funkcionál a rendezvénysorozat - idén szeptember 13–23. között.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

A Pécsi Kulturális Központ szervezésében 50 (!) társrendezővel 110 program lesz 31 helyszínen, szóval legfeljebb csak a Pécsi Országos Színházi Találkozóval vethető össze, ám itt a kínálat még színesebb, és minőségibb, hiszen minden figyelem az „OFF” részre irányul. Tasnádi Péter polgármester nem véletlenül fogalmazott úgy a beharangozó sajtótájékoztatón, hogy ma az országban ilyen nagyszabású találkozót sehol nem rendeznek. Emellett kiemelte az idei fesztivál Balkán momentumát, és az örökségkezelést, melynek kapcsán egy nemzetközi konferenciát is szerveznek szeptember 17–20. között, de ezúttal nem az épített, hanem a szellemi kulturális örökségről, és ezen a fórumon az országban elsőként Pécs is csatlakozik a témakör világhálózatához.

Méhes Márton, az EKF-program művészeti igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Kelet-nyugati Átjáró 2007, A Balkánnal a Balkánról címmel első ízben szervez a város nemzetközi Balkán-konferenciát és világzenei fesztivált, de 2010-ig ez a rendezvény egyre bővül majd. Pécs ugyanis valóban híd lesz az Európai Unión belüli és kívüli területek között, földrajzilag és művészeti értelemben egyaránt – elég csak ara gondolni, hogy városunk félúton van Isztambul és Essen között, miközben mindkét régió kultúrája fellelhető itt, legalábbis nyomokban. A Balkán világzenei találkozó ugyanakkor arra bizonyíték, hogy a helyileg közeli kultúrák folyamatosan alakítják egymást. Az állítás igazolására görög, macedón, szerb szupercsapatok vállalkoznak, köztük olyan magyar csapatokkal, mint Lajkó Félix és együttese, a Vujicsics, a Fabula Rasa, vagy a Söndörgő. A zenekari koncertek 14-én a Sétatéren kezdődnek, de 15–16-án átköltöznek a Zsolnay-gyárba, ahol újra épül hangversenyszínpad. A Balkán-program szakmai része is megérinti a nagyközönséget. Ugyancsak 14-én a Sétatéren lesz egy fórum, ahol tudósokkal, költőkkel zajlik majd közéleti beszélgetés a kulturális különbözőségről.

A Kulturális örökség napjai is a jövő hétvégén zajlanak, a reformkor és a klasszicizmus építészetének pécsi emlékeit mutatják be szakvezetéssel 15–16-án. Megnyílik a Tímárház, a Zsolnay-gyár, a belváros utcáin mutatják meg a legjelentősebb épületeket, és a városlakók kérésére két napon át rendkívüli meghosszabbított nyitva tartással ingyen látogatható a Cella Septichora, esténként 18–21 óra között pedig művészettörténészek kalauzolják el itt az érdeklődőket.

Ugyancsak 15–17. között fényművészek költöznek a Barbakán környékére, bemutatkozik egy fővárosi alkotócsoport, akik többek között arról nevezetesek, hogy fényfestményeikkel felöltöztették a Parlament épületét. Pécsett a Barbakán-bástya kap ilyen különleges ruhát, ókeresztény, horvát, cigány, balkáni, muzulmán motívumokból, és egyéb a térségre jellemző (pl. bányászati) jelképekből.

Szuperkoncertek és nemzetiségi napok

Mindenkor a hazai sztárcsapatok jelentik a fő vonzerejét a fesztiválnak. Idén a Kispál és a Borz kezdi az ingyenbulikat, majd itt debütál a Honvéd Férfikar énekestje Falusi Mariann és Caramel közreműködésével. Kiss Erzsi szívesen látott visszatérő vendég, akárcsak Horváth Kornél dzsesszdobos, aki a brazil gitáros Allegre Correával érkezik. Palya Bea a legkeresettebb énekesnő napjainkban, Marozsán Erika pedig nem él már itthon, fellépése ezért kuriózum. A Naplegenda táncjáték megismétlése ugyancsak közönségigényre történt. Egymást érik a nemzetiségi napok is. Ünnepelnek a horvátok, a németek, a romák, a görögök, a bolgárok. Újdonság, hogy ezúttal nem csak sajátos ételekkel, néptánccal és énekekkel várják a vendégeket. A németek gyerekprogramokat iktattak be, a romák balladaszínházat Jónás Judittal,
a görögök pedig buzukiművészt, aki a Pécsi Szimfoniettával klasszikusokat hangszerel át.

Nem lesz dixiepárbaj, de jön Jewel Brown

A Pécsi Ifjúsági Központ ezúttal is külön programmal jelentkezik. A fiatalokat megcélzó öszszeállítás szűkebb lesz a korábbiaknál, miután az intézménynek 30 százalékkal csökkentették az éves költségvetését. Így nem épül most fesztiválsátor – helyette középkori rönkvárat húznak fel az IH és az ásatási terület közé –, s nem lesz dixiepárbaj sem. Azért a Molnár Dixieland megérkezik, nem is akárkivel, Jewel Brownnal, azzal a fekete énekesnővel, akivel Louis Armstrong utoljára együtt szerepelt. Jön egy hazai big band is, a Modern Art Orchestra. Meghívtak egy neves rockbandát is, a svéd Marduk együttes 14-én lép fel. Az Ifjúsági Központ a honi műsorcsomagját a rönkvárra és a reneszánsz korra építi. Meghirdetik a város lovagja címet, melyet szép dalokkal, versekkel, és ügyes kardforgatással lehet elnyerni, eljátsszák a La Mancha lovagját, a Rómeó és Júliát, és egy vidám népszínművet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!