Kultúra

2015.07.26. 20:20

Fesztiválok jönnek – és mennek

A város fesztiválkínálata folyamatosan változik: csak az elmúlt két évben féltucatnyi többnapos, új rendezvény jelent meg Pécsett. Bár ezek általában hagyományteremtő szándékkal indulnak, előfordul olyan is, amit már másodjára sem rendeztek meg.

Gűth Ervin (Dunántúli Napló)

A pécsi fesztiválok csúcsidőszaka vitathatatlanul az Európa Kulturális Főváros évadra tehető. Kis túlzással, de mégiscsak mondhatjuk, hogy nem nagyon telt el hét többnapos rendezvény nélkül. Az évtizedes hagyományokra építő, a város múltjához szervesen kapcsolódó fesztiválok mellett, már a felvezető években is rengeteg új kezdeményezés jelent meg, de legtöbbjük kérészéletűnek bizonyult.

Név nélkül nyilatkozó, de ma is aktív programszervezők szerint nem csak a pénzhiány miatt nem maradt ezek nagy részéből a szép emlékeken és néhány fotón kívül semmi. Az egyik megkérdezett szakember szerint egyszerűen valós igény sem volt ezek legtöbbjére, másrészt voltak olyan fesztiválok is, amik teljesen érthetetlen módon jelentek meg a városban. Néhány év távlatából visszatekintve az ötletbörze valóban érdekes eredményt hozott. Ebből a szempontból érdemes a Cirkuszfesztivált felemlíteni, aminek az apropóját már akkor sem sokan értették. De volt négynapos Europe Mania is, ami rengeteg friss, külföldi előadót hozott a városba, és mégis teljes érdektelenségbe fulladt. Nem utolsósorban a katasztrofális szervezés miatt.

Persze ha fesztiválokra gondolunk, akkor elsősorban még mindig a zenei rendezvények jutnak az eszünkbe. Ezekből is több jelent meg és tűnt el az elmúlt tíz évben. Nem is egy dzsesszfesztivált próbáltak meg a programszervezők honosítani a városban, mint például az Eszék–Újvidék–Pécs Jazzhíd vagy a Nemzetközi Jazz Hétvége. Utóbbit még 2010 után is megrendezték néhány évig, a Pécsi Tavaszi Fesztivál keretében. Aztán a Zsolnay Fesztivál megjelenésével ez a rendezvény is megszűnt, idén tavasszal pedig a Zsolnay-negyed összművészeti fesztiváljának is más időpontot kerestek a szervezők.

A nagy múltú pécsi fesztiválok háza táján sincs minden rendben. Például a POSZT körül az elmúlt években egyre több a vita, és láthatóan kevesebb érdeklődőt vonzanak az előadások. Az sem tett jót az országos színésztalálkozó off-programjainak és így az egész rendezvénynek, hogy megpróbálták a Sétatér fesztivált leválasztani róla, miközben a Zsolnay-negyedbe terelték volna az érdeklődőket. A recept érezhetően nem vált be.

A visszatérés

Tavaly szervezési nehézségek miatt maradt el a Pécs City Karnevál, de a jelmezes, zenés felvonulás ősszel háromnaposra bővülve tér vissza az Örökség Fesztivál – Pécsi Napok nyitóhétvégéjén. A szervezők szerint már a város, a városi cégek és az egyetem is sokkal komolyabban veszik a karnevált. Soltész Péter, az esemény ötletgazdája és főszervezője szerint idén jóval több segítséget kaptak és az adminisztráció is gördülékenyebb lett. A szeptember 18-án kezdődő rendezvény a pénteki nyitóbulival indít, amit szombaton egész napos vonulás követ a Zsolnay-negyedbe, ahol vasárnap már a családosokat várják.

Jövőre újra lesz Hangulatsziget?

Június első hetében tudtuk meg, hogy idén elmarad a Hangulatsziget Fesztivál. Az először 2013-ban, majd egy évvel később ismét megrendezett, majdnem egy hónapos programsorozatban az ország minden tájáról érkező zenészeket hozott össze a városi tulajdonú Pécsi Fesztiválszervező Kft. több vendéglátóhellyel. Másodszorra már kimondottan sikeres volt a rendezvény. Fodor József a városi cég ügyvezetője elmondta, hogy idén azért nincs Hangulatsziget, mert részben egybeesett volna az Europa Cantattal, másrészt a cég is átszervezés alatt van. A fesztiválszervező június eleje óta gyakorlatilag nem működik, és szeptember végével meg is szűnik, hiszen feladatai a Pécsi Marketing Központ Kft.-hez kerültek. Fodor más keretek között – tehát nem városi rendezvényként – jövőre ismét meg szeretné szervezni a fesztivált.

Őszre maradt

Turisztikai szakemberek és a Zsolnay-negyed vezetése nagy vonzerőt jósolt a Zsolnay Fesztiválnak. Az összkulturális rendezvényt az elmúlt években mindig sikeresnek nyilvánították a szervezők. A bejáratott tavaszi időpont helyett idén mégis őszre halasztották, és egy külsős rendezvény, a Pécsi Egyetemi Napok szabadtéri programjai kaptak elsőbbséget. A negyed illetékesei a fesztivál elcsúsztatását azzal indokolták, hogy nem szerették volna, ha az a tervezett szabadtéri előadások miatt kora tavasszal lenne. A negyed vezetősége szerint a közelgő szervezeti átalakítások nem veszélyeztetik a fesztivált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!