Kultúra

2016.09.14. 18:19

Hamar Zsolt visszatér

Hamar Zsolt karmester közel tíz esztendőn át építette a Pannon Filharmonikusok zenekart, s mikor már csak lubickolni kellett volna a sikerekben, távozott Pécsről. Miért? Többek között erről is megkérdeztük a zeneművészt, aki hét év után visszatér most vezényelni, s első ízben szerepel a Kodály Központban.

Mészáros B. Endre

– Rengeteget tett azért, hogy a pécsi zenekar eljusson a mai színvonalára, és azért  is, hogy a koncertterem felépüljön. Meg is volt 2010-ben a hatalmas ünnep, de ön hiányzott. November 17-én végre ott szerepel a házban. Milyen érzésekkel érkezik?
– Nagy izgalommal, kis gyomorremegéssel.

– Hová sorolja ennyi idő elteltével pályafutásában a pécsi éveket?
– Életem legfontosabb, legmeghatározóbb és talán legszebb tíz éve volt.

– Mi volt akkor mégis, ami elvitte innen?
– Egy történettel válaszolnék erre. Idén nyáron a szombathelyi Bartók Szeminárium karmesterkurzusának vendégprofesszoraként tanítottam, ahol a Pannon Filharmonikusok tagjaiból összeállított kamarazenekar is közreműködött, a zeneszerzéskurzus hallgatóinak munkáját segítve. Ott egy közös emlékidézés során feltette valamelyikük ugyanezt a kérdést, és én a következőt válaszoltam: „Ha akkor, amikor ez élő és nagyon fájdalmas volt számomra, meg tudtam állni, hogy ne piszkítsak bele abba a fészekbe, ami tíz éven át az otthonom volt, akkor most, ennyi év elteltével ugyan miért tennék másként?”

– Megelégedtek ezzel a válasszal?
– Azért néhány dolgot még elmeséltem nekik. Hosszú, döbbent csend volt a reakciójuk, majd egyikük megszólalt: „De hiszen ezt mi is tudtuk és láttuk, hiszen az egész a szemünk előtt történt! Talán még tehettünk is volna ellene!” Nem titkolom, jól esett ez a két mondat, könnybe is lábadt a szemem. Mindezzel együtt ma már úgy gondolom, hogy az élet egyik legtermészetesebb és legegyszerűbb drámája zajlott le akkor, és ez nagyon emberi. Emberi, mert a mi hiúságunkról, a mi hataloméhségünkről, a mi összeférhetetlenségünkről szól. És ebbe természetesen magamat is beleértem. Bennem összességében semmiféle harag vagy rossz érzés nincs senkivel szemben, úgy gondolom, a történet valamennyi szereplője úgy cselekedett, ahogyan akkor cselekednie kellett. Azt pedig kifejezetten elégtételként éltem meg négy esztendeje, hogy Horváth Zsolt eljött hozzám Wiesbadenbe, és barátsággal mindent megbeszéltünk.

– Kikkel és milyen műsorral érkezik novemberben?
– A Concerto Budapesttel, akik Keller András irányításával egy egészen kiváló zenekarrá nőtték ki magukat. A Filharmónia szervezte műsorban a Szent Efrém kórus is szerepel, hallható lesz továbbá egy olyan Liszt-darab, a Négy elem, melyet a szerző félbehagyott, és Ekhardt Mária zenetudós, valamint Gémesi Géza karmester fejezett be, vagyis igazi ősbemutató lesz.

– Ezentúl rendszeresen fog Filharmónia-programokban vezényelni?
– Örömmel, de kettőn áll a vásár. Mindenesetre kellemes meglepetésként ért a felkérés, még úgy is, hogy a pécsi évek során aktív zenei kapcsolatban voltam Szamosi Szabolcssal, a Filharmónia igazgatójával. Egyrészt sokat muzsikáltunk együtt, másrészt – talán nem haragszik meg rám, ha elárulom – karmesteri órákat is adtam neki akkoriban. Wiesbadenben egyébként az évadban még szép számmal lesz feladatom, és vannak más németországi, illetve nemzetközi felkéréseim. De végre hosszú idő után több lehetőségem lesz hazai szereplésekre is.

Nemzetközi sikerek sorozatban

Hamar Zsolt 1968-ban született Budapesten. Hatéves korában kezdett zongorázni. A Zeneakadémián zeneszerzésből és karmesterként diplomázott.  Az MTV Nemzetközi Karmesterversenyén 2. lett, és közönségdíjat nyert. A spanyolországi Cadaquesben ugyancsak második, majd Portugáliában és Olaszországban első lett. Hét éven keresztül a Nemzeti Filharmonikusok első állandó karmestere, 2000–2009 között a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója és vezető karmestere. 2007-től hat évadon keresztül Zürichi Opera állandó karmestere, 2012-től pedig a Hesseni Állami Operaház főzeneigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!