Hallgassa élőben!
Fotó: Fotó: PNSZ

Pécsi Nyári Színház: szórakoztató vígjátékokra készülhetünk

Nyolc produkciót mutat be idén július 18–augusztus 14. között a Pécsi Nyári Színház a Káptalan Szabadtéri Színpadon. Kerete van a műsorcsomagnak, Ray Cooney klasszikus komédiájával indul és befutott bohózatával zárul a sorozat.

Megszületett a Pécsi Nyári Színház és Káptalan Kert részletes programja. A koncertek már elkezdődtek, a nyári színházi előadások pedig július közepétől egy hónapon át szórakoztatják a színházbarátokat, aztán szeptember végéig újra pop-rock bandák szerepelnek. Nem volt egyszerű összehozni a játékokat, a színházi és zenés estek ugyanis nem kaptak közvetlen támogatást, saját bevételekből és pályázati forrásokból kell kigazdálkodnia a működtető Pécsi Balett Nonprofit Kft.-nek. A színházi programokról a művészeti vezető Vidákovics Szláventől, a koncertekről a zenei programszervező Gellai Gergőtől kaptunk tájékoztatót.

Nos, a kevés segítség ellenére sikerült tartalmas műsort kialakítani.

Ray Cooney: Páratlan páros komédiájával kezdődik a sorozat július 18-án. A darabban láthatjuk Kiss Ramónát (Barátok közt, X-Faktor és Reggeli-műsorvezető, Konyhafőnök-versenyző), valamint a nyári játékokra rendszeresen hazatérő Beleznay Endrét is. A történet egy taxisofőrről szól, akinek két, egymásról mit sem tudó felesége van, és egy baleset felborítja a jól kialakított rendet.

Ezt a L’art pour l’art Társulat legújabb műsora követi, melyben választ kapunk arra, hogy az emberiség mikor is jött le a falvédőről.
Aztán újabb legendás vígjáték látható, Neil Simon: Furcsa párja, a Kaposvári Csiky Gergely Színház vadonatúj darabja. Ez a mű több mint ötven éve lett világsiker filmen, Walter Mathau és Jack Lemmon főszereplésével.

Július végén az Imádok férjhez menni következik. Ez a vígjáték a hatvanas években futott be nálunk, színházban és filmen. Itt az alaphelyzet, hogy a II. világháborúból nem tér haza a férj, így a feleség hozzámegy a legjobb barátjához. Aztán a férj mégis visszajön a harcokból. Mindezt többek közt Nyertes Zsuzsával és Csengeri Attilával láthatjuk, és a rendező is régi pécsi ismerős, Márton András.

Az augusztust a Harmadik Színház napokban bemutatott off-Broadway musicale nyitja, az Ájlávjú, melyben négyen énekelnek és játszanak el 57 szerepet. Aztán jön Gergely Róbert és teátruma szintén egy régi filmsikerrel, az Ami késik, nem múlik-kal. Ebben a vígjátékban egy ifjú államtitkár kihirdeti: jobb, ha a nők odahaza maradnak, mert így több munkahely jut a férfiaknak. A nőknek meg azt ajánlja: mindenki menjen férjhez!

Természetesen lesz Lehár-nagyoperett is, jön a Cigányszerelem! Végül négy előadásban megy a június 10-én kőszínházi premierrel induló A miniszter félrelép.

Bőséges a koncertlista

A Káptalan Kertben a koncertek június elején indultak, pénteken és szombat este 20 órától zajlanak, és túl vagyunk már a Honeybeast, a Punnany Massif, Bagossy Brothers Company, a Halott Pénz fellépésén. Ami pedig még ezután jön: június 25.: Depresszió lemezbemutató koncertje, június 26.: Necc Party, július 1.: Bohemian Betyars, Parno Graszt, július 2.: Follow The Flow, július 3.: Irie Maffia 15 éves jubileumi koncertje, július 10.: Margaret Island.

A Pécsi Nyári Színházat követően pedig szeptember végéig újabb koncertsorozat következik.

Hozzászólások

mellékhatás
Nahát! Egyre több nő állítja, hogy megnőtt a melle oltás után
piaci körkép / 23 perce
Három-négyezerért kínálják a vargánya kilóját a pécsi vásárcsarnokban
Az idei évben eltűntek a gombák a Pécs-környéki erdőkből, mondták a pécsi vásárcsarnokban az erdeigomba-árusok. Míg korábban Bükkösd környékén rengeteg vargányát szedtek, most alig találtak.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KIS-MARTON ISTVÁN TIBORNÉ 82. éves korában elhunyt. Temetése 2021. augusztus 3-án 15 órakor lesz a keszüi temetőben. Gyászoló családja
"Szeretet és jóság voltál, Családért éltél-haltál. Nagyon fáj a szívünk érted, Őrizzük drága emléked." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. VAS LAJOS TIBORNÉ mezőgazdaság-biológia szakos tanár, a Radnóti Miklós Kollégium volt igazgatója 77 éves korában, 2021. július 24-én örökre itt hagyott bennünket. Szeretett halottunk temetése 2021. augusztus 5-én a 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Ezúton köszönjük azoknak, akik utolsó útjára elkísérik és osztoznak fájdalmunkban. Gyászolja szerető férje és fia
Szomorúan tudatjuk, hogy ÓTOTT KOVÁCS ANTAL 2021. július 13-án, 84 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatóját 2021. augusztus 6-án 17.45 órakor tartjuk a Rácvárosi templomban. Temetéséről később intézkedünk. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH ZOLTÁN tanár 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. augusztus 3-án 11 órakor lesz a királyegyházai temetőben. Gyászoló rokonok
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KATICS DEZSŐNÉ Istokovics Mária 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. augusztus 5-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÁLOVICS JÁNOS szigetvári lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. augusztus 2-án 14 órakor lesz a szigetvári Kanizsai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARL FERENCNÉ Pollák Anna pécsi lakos 71. éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. augusztus 3-án 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk ÖZV. NÁDOR FERENCNÉ 84 éves korában, hosszú szenvedés után csendben elhunyt. Temetése szűk családi körben 2021. július 30-án 11 órakor lesz a pellérdi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ILLÉS FERENC Pécs, Esztergár úti lakos, 70 éves korában elhunyt. Szűk családi körben a pécsi köztemetőben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló szerettei
"Nem az a fájdalom, amelytől könnyes lesz a szem, hanem amit szívünkben hordunk némán csendesen. Szívünkben itt leszel míg élünk a világon." Fájó szívvel emlékezünk CZEBEI JÁNOS halálának 5. évfordulóján. Szerető családod
"Angyalaid vezessenek tovább utadon, legyen lelkednek örök béke és nyugalom." Megtört szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk GYURKÓ LAJOSNÉ életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2021. július 30-án 14 órakor a pécsi köztemetőben lesz. Gyászolja: Szerető családja
"Te nem haltál meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk KRIZSÁN JÓZSEF görcsönyi, volt kisasszonyfai lakos, 71 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 29-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN JÓZSEFNÉ Majer Rozália Zsolnay gyár volt dolgozója 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 28-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy FLEINIG LÁSZLÓ örökös többszörös triatlon bajnok a mozgás és az egészséges életmód lelkes népszerűsítője 2021. július hó 11-én, 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. augusztus 4-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy SZÜCS CSABA 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. július 30-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család