Kultúra

2008.03.30. 16:26

Herczeg Adrienn még vár a filmes főszerepre

A moziba járóknak egyre ismerősebben cseng Herczeg Adrienn neve. A Pécsi Nemzeti Színház színművésze jelenleg öt darabban játszik, s most is fut egy filmje. Ő csak annyit mond erről: szerencséje volt.

Babos Attila (DN Vasárnap Reggel)

[caption id="" align="alignleft" width="232"] A pécsi színművésznő egyre több szerepben bizonyít, de a filmes főszerepre még várnia kell
[/caption]– A magyar filmes szakma belterjes világ. Jobbára csak a pesti művész elit tagjait látni a vásznon, és ez igaz a legkisebb szerepekre is. Úgy tűnik azonban, önnek mégis sikerült a körön belülre kerülnie.

– Való igaz, egy filmbe bekerülni nem könnyű, az, hogy egy újabb moziban szerepelhetek, kizárólag a szerencsének köszönhető.

– Ha tehetségtelen lenne, bizonnyal nem hívta volna újabb filmbe Sas Tamás az S.O.S. Szerelem után.

– A 9 és 1/2 randiban (amit egy hónapja vetítenek a mozik) épp ez volt a számomra az egyik legjobb élmény: arra számítottam, újabb válogatás következik, ám Sas Tamás kijelentette, látta, mit tudok, így benne vagyok a filmben. Arra utaltam azonban, hogy Tamást itt Pécsett, az egyik Filmünnep alkalmával ismertem meg, ahol ő rendezte a gálaműsort, amelyben pécsi színészként szerepelhettem. Az S.O.S. Szerelem szereplőválogatásán emlékezett rám, s talán ez is nyomott a latban.

– A filmek mellett – szerepelt például Jancsó Miklós két újabb filmjében, illetve Herendi Gábor Lorájában is – reklámokban is látni. A filmek, a reklám kell ahhoz, hogy talpon maradhasson anyagilag?

– Foglalkoztatott színész vagyok, amelyért nem lehetek elég hálás, s amely biztosítja: nincsenek napi anyagi gondjaim. De hogy egész évben biztosíthassam ezt magamnak, jól jönnek, kellenek ezek a szerepek. A két és fél hónapos nyári szünetben ugyanis a fizetésünk is kevesebb.

– Ez azt is jelenti, hogy bármit elvállal, amire felkérik?

– Gyakorlatilag azt jelenti, nyilvánvalóan bizonyos határok közt. Én ugyanis egyelőre csak kisebb szerepeket kapok, amelyekben úgy vélem, nem lehet bukni, még egy rossz filmben sem. Mindig a főszereplő kockáztat.

– Vagyis, ha főszerepet ajánlanának, visszautasítaná?

– A fentiek ellenére nem, egy első főszerep ugyanis hozhatna újat, esetlegesen jobbat is.

– Kivel forgatna legszívesebben?

– Goda Krisztinával, Szász Jánossal, Mundruczó Kornéllal, külföldön Jirí Menzellel, de ha a filmtörténetet egészében nézhetjük, legszívesebben Federico Fellinivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!