Humorikonok, viccen kívül

Minden közösségben vannak tréfamesterek: az osztályban, a munkahelyen, a kocsmában. Akik pedig ezt főfoglalkozásban űzik, azok a humoristák. A magyar humortörténet hihetetlenül gazdag, több mint száz évre viszszamenőleg lehet emlegetni szerzőket, akiknek mondásai – bár a forrást sokszor fel sem tudjuk idézni – beépültek a köznyelvbe is. Lásd: „Lepsénynél még megvolt”, vagy a „szintén zenész” fordulat.

 
Ha a kezdetekre tekintünk vissza, Nagy Endre nevét kell feltétlenül említeni, aki a magyar kabaré kiötölője és művelője, a konferanszié szerep első jelese volt a 1900-as évek elején. Az ő köpenyéből bújtak elő aztán az utódok, akiknek tevékenységét már rádió- és tévéfelvételek is rögzítik. A lényeg: áll egy pali a színpadon (mert az egyszemélyű kabaré valamiért máig férfiműfaj), és mondja a magáét, a hülyeségeket. Egy Kellér Dezső, egy Tabi László, egy Sándor György, egy Nagy Bandó András.

Ezekhez a nevekhez természetesen egy-egy korszak is tartozik, hiszen a zivataros 20. században mint mindent, a humorizálást is alapvetően befolyásolta a politika. Amikor még a viccekben is a sorok között bújt el a lényeg, és már az is harsány kacajt szült, ha egy félmondatban szerepelt Kádár János neve vagy kétes értelművé téve a „párt” szó...

Húsz éve fordult a világ, más lett a humorforrás.  Sokszor lehetett hallani a ’90-es években, hogy nincsenek viccek, mi lesz így velünk? Aztán egyszer csak megjelentek a stand uposok. És újra nevet az osztály..., pardon az ország.

Közönségkedvenc

Hofi Géza (1936–2002) szinte önálló intézménnyé vált a szocializmus éveiben. Mondták róla, hogy odamondogatós estjeit azért engedélyezték, hogy kifogja a szelet az ellenkezés vitorlájából. De ha Hofi működése csak ennyi lett volna, akkor híres műsorai, a Hofélia vagy az Élelem bére nem mentek volna éveken át, a jeleneteit pedig nem adnák ma is a televíziók.

A viccelő író

Karinthy Frigyes (1887–1938) alapvetően író volt, de legalább olyan erejű viccmesélő is. Tőle származik az a mondás, hogy „A humorban nem ismerek tréfát” – ami minden, e műfajban tevékenykedő szereplő ars poeticája kellene legyen. Végtelen számú krokit, humoreszket írt, és ő teremtette meg az irodalmi paródiát hírneves, Így írtok ti című munkájával.