Kultúra

2016.07.12. 15:14

Igazi nyári vígjátékkal tér vissza Pécsre Keresztény Tamás

A Pécsi Nyári Színház egyik legizgalmasabb előadása a most szombati „Egy fenékkel két lovat” című előadás lesz. Az egyik főszereplővel, Keresztény Tamással a szokásosnál egy kicsit talán hűvösebb nyári délutánon beszélgettünk.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

– Sok darabban játszik párhuzamosan. Nem volt még olyan, hogy összemosódtak a szerepek? Vagy mondjuk nem sikerült átállni?

– Szerencsére ez nem fordult még elő. Amikor egy szerepben vagyok, akkor egészen benne vagyok – de amikor vége az előadásnak, akkor le tudom tenni. Mondjuk egyszer volt olyan, hogy délután játszottam a Dohány utcai seriff című darabban, amely a holocaustról szól, az áldozatok szemszögéből, majd este egy másik darabban náci tiszt voltam. Villamosoztam át Budáról Pestre, és próbáltam helyre tenni magamban ezt.

– Most Pécsett fog szerepelni egy színdarabban. Más itt fellépni? Mert, gondolom, még mindig ezer szállal kötődik a városhoz.

– Tényleg ezer szállal. Édesapámat, a szélkiáltós Keresztény Bélát nagyon sokan ismerték és szerették, s így nyilván nekem is nagyon sok barátom van itt, úgyhogy a színpadra lépés előtt át szokott futni rajtam, hogy vajon kik jöttek el miattam.

– Az „Egy fenékkel két lovat”, ahogy olvastuk, egy valódi vígjáték, sok hasraesős­pofonosztós poénnal. Mondja meg őszintén: színészileg kihívás a darab?

– Abból a szempontból mindenképpen, hogy nagyon munkás, már tíz perc után dől rólunk a víz – pláne, hogy mivel a hatvanas években játszódik, nejlon­ingben játszunk. De amúgy is nagyon pontosan meg kell tervezni mindent, szóval fontos a koncentráció, az meg nem egyszerű akkor, ha nekünk, színészeknek is iszonyatosan szórakoztató a darab. Sok zene is van benne, mivel egy zenekar is megjelenik a darabban, tehát hamisítatlan nyár esti kikapcsolódást ígérhetek.

– A zenét említette – a családi örökség miatt evidens volt, hogy valamelyest ön is efelé fordul majd?

– Biztosan ez is benne van. Tény, hogy nagyon szeretem a zenés darabokat, igazából arra a kérdésre, hogy mit kedvelek jobban, a drámákat vagy a vígjátékokat, nem tudnék válaszolni, azt azonban tudom, hogy a zenés vagy nem ­zenés közül az előbbire szavaznék. Játszom több hangszeren, leginkább mondjuk basszusgitáron, úgyhogy azok a darabok, amelyben zenészként is szerepelek, nyilván különösen fontosak nekem. Ez a mostani egy ilyen, úgyhogy nagyon készülök rá, s remélem, a közönségnek is tetszeni fog majd.

Több társulatban párhuzamosan

Keresztény Tamás 1987­ben született Pécsen. Az I. Gyakorló Általános Iskolába, majd a Janus Pannonius Gimnáziumba járt, 2005­-ben érettségizett. 2007-­ben kezdte a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színművész képzését Mohácsi János keze alatt. 2012­-ben szerezte meg a diplomáját. Több társulattal is dolgozik párhuzamosan, így például az Orlai Produkciós Irodával, a HOPPart Társulattal, a FÜGE Produkcióval, a Vádli Társulattal. Pécsett legközelebb a Szabadtéri Színpadon fog játszani az Egy fenékkel két lovat című darabban, e hét szombaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!