Ilyen még nem volt

2020.07.19. 19:06

Interneten közvetítenek színházi előadást az epidauroszi amfiteátrumból

Először közvetítenek az interneten színházi előadást a görögországi epidauroszi amfiteátrumból: július 25-én világszerte látható lesz Aiszkhülosz Perzsák című tragédiája.

Forrás: Shutterstock

Az antik tragédia internetes közvetítésével lehetőséget kívánunk biztosítani azoknak, akik a koronavírus-járvány miatt ebben az évben nem tudják felkeresni Görögországot, hogy élvezzék ezt az egyedülálló színházi élményt” – mondta Kiriakosz Micotakisz görög kormányfő csütörtökön az állami televízióban.

Ez az első élő közvetítés az amfiteátrum történetében, ami számomra egy mérföldkő

tette hozzá.

A perzsák az ókori görög drámaíró Aiszkhülosz (Kr.e.525-456) műve, amely a második görög-perzsa háborút eleveníti fel. A drámaíró maga is harcolt a szalamiszi csatában Kr.e. 480-ban.

A tragédiát július 25-én közép-európai idő szerint 20.00 órakor közvetítik.

A 14 ezer néző befogadására alkalmas ókori epidauroszi színház a Kr.e. 4. században épült, és tökéletes állapotban maradt fenn páratlan akusztikával. Az amfiteátrumban 1938 óta mutatnak be ókori drámákat, és 1954 óta rendeznek minden évben drámafesztivált. A színházat zenei estek bemutatására is használják, Maria Callas néhai görög szoprán 1960-ban és 1961-ben Bellini Norma és Cherubini Médeia című operájában lépett fel az amfiteátrumban.

Borítókép: az epidauroszi amfiteátrum

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!