Kultúra

2013.01.17. 07:06

Jön a híres Presser-mese, ahol a sok jó gonoszt győz

Félig mese és félig musical – ez A padlás című előadás holnapi premierjének hivatalos műfaji besorolása.

M. B. E. (Dunántúli Napló)

Félig mese, mert azért a szerelem, a barátság, a szeretet a jóság és legfőként a képzelet is ott rejlik a jelenetekben, s félig musical, mert a dalok a Locomotiv GT profi korszakában születtek. Csupa pozitív szereplő éli meg benne álmait, de azért akad egy gonosz is T. Müller személyében, akiről az egyik szövegíró, Horváth Péter így vélekedik: – Bevallom, A padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó T. Müllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak – nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben.

A rendező Böhm György pedig úgy összegez: „A padlás 25 év alatt klasszikussá lett, lehet-e, szabad-e többet mondani a darabról, mint annak mára szállóigévé lett sorait: Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható/ Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok/ Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!