Jóval több, mint sarló és kalapács

– Mennyire volt „ijesztő” egy életmű-kiállítást létrehozni?
– Inkább tán érdekes volt. Két okból is. A kiállításhoz készül egy könyv, aminek az anyagát össze kellett szedni mindenféle dokumentumokkal együtt. A másik, hogy ennek a kiállításnak a kapcsán olyan munkák is hazajöttek Pécsre, amik nem hogy itt, de még Magyarországon sem voltak kiállítva. Anyagi okok miatt még így sem sikerült minden fontos képet elhozni. És hiába óriási ez a tér, még így is válogatás az anyag, a fele máris a raktárba került.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Az alkotó egyik klasszikus témája előtt: Coca-Cola vörös csillaggal
[/caption]

– Hogyan dolgozott együtt a kurátor Kovalovszky Mártával?
– Közös munka volt. Mi nagyon régóta, 1963 óta ismerjük egymást, már többször szervezett nekem bemutatót. A kiállítás egészét ő gondolta ki, hogy mit szeretne itt látni. A rendezést együtt csináltuk, de ilyenkor azért igyekszem a háttérben maradni.

– Mi a viszonya régi műveihez? Hiszen láthatóan folyamatosan reflektál a régi festményeire.
– Azt hiszem, kellő távolságból tudom figyelni az alkotásokat. De az időbeli távolság sokszor előhoz olyan gondolatokat, ami a mű születésekor megvolt bennem. És ez újra és újra inspiráló tud lenni, mert egyes művek tényleg nem tudnak „megöregedni”, sőt, bizonyos vonulatai fel is erősödnek, más összefüggésbe kerülnek.

– A legismertebb képe a sarló-kalapácsos önarcképe. Ezt tartja a legjobb alkotásának?
– Nem hinném, hogy a legjobb képem – a piros-fehér-zöld paprika és a vörös csillag-Coca Cola együttes festmény az, amiben minden benne van, ami én vagyok. A sarló-kalapácsos képről nem én mondom, hanem a hozzáértők, hogy az volt annak az időszaknak a kelet-európai ikonja. Amikor azt a képet csináltam, minderre természetesen nem gondoltam, de mára ez lett belőle. És persze engem foglalkoztat azóta is, a világ változásának fényében újra és újra megfejtettem. Egy biztos: ha valaki ismer, ezt a munkámat ismeri.

– Mi következhet egy életmű-kiállítás után?
– Akárhogy is nézzük, ez egy összegzés. A továbbot illetően úgy érzem, az alkalmazott művészetek felé fordulok majd: a zománchoz, kerámiához. De legelőször is, most, hogy a képek nincsenek ott a műtermemben, rendesen kifestetek...!

Hatalmas méretek

A Zsolnay Kulturális Negyed Galériája kétezer négyzetméteres létesítmény hatméteres belmagassággal, így extra méretű képek fogadására is alkalmas – ugyanakkor működik tovább a város másik két nagy bemutatóhelye, a Szent István és a Széchenyi téri is. A Zsolnay Negyed Galériájában most a hatalmas teret Pinczehelyi Sándor 105 munkája foglalja el, melyek nyolc gyűjteményből érkeztek – köztük több olyan külföldről hazahozott kompozíció található, amik Magyarországon még soha nem voltak kiállítva. Természetesen ott sorakoznak mind az alkotó jellegzetes művei, az ironikusan átértelmezett szocialista jelképek, a sarló és kalapács több változatban, de torzított tükörben láttat hungarikumokat is, sőt, Andy Warhol emlékét is megidézi.

A Galériát nem lesz egyszerű „belakni”, tudtuk meg a létesítmény vezetőjétől, Gamus Árpádtól. Nem azért, mert nem lenne elég ideillő kiváló munka, hanem mert a hely tárlatkihasználtsága a kalkulációk szerint évi 100 millióba kerülne. Az is kiderült, a Zsolnay-negyed nyitva tartásához igazodva a bemutatóhelyen mindig hétfőn tartanak majd szünnapot.

Méhes Károly-M. B. E. Az alkotó egyik klasszikus témája előtt: Coca-Cola vörös csillaggal -->