Kultúra

2011.02.17. 20:14

Kétszer ennyi színész kellene Pécsre

A Pécsi Nemzeti új igazgatóját, Rázga Miklóst első munkanapján az új vezérkaráról kérdeztük.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

– Igazgatóként tért vissza Budapestről Micu, a színészkolléga. Használja még ezt a „gyerekkori” becenevét?

– Én nem, de mások használják. S nem kölyökként, hanem színészként, a Budapesti Nemzeti Színházban ragadt rám.

– Budapesti lakosként hogyan lesz újra pécsi?

– Színészként is a fővárosból jártam le előadásokra. A családom pesti marad, én a hétköznapokat itt töltöm, a hétvégét pedig otthon.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Az igazgató már tudja, az eddiginél is kevesebb városi támogatás lehet (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

– Megtörtént a színház átvétele. Milyen személyi változásokat tervez?

– A gazdasági igazgatói pályázatunknak 14-én járt le a határideje. Mindemellett Juhász Ferencet, a Budapesti Nemzeti egykori gazdasági vezetőjét kértem meg, hogy nézze át a pénzügyi helyzetünket. Ő addig vesz föl pénzt a munkájáért, amíg tud nekünk segíteni.

– Simon István igazgatási reszortja megszűnik?

– Átalakul. Nyugdíjba ment, én meg átveszem az irányítási munkájának jelentős részét.

– Lesz egy általános műszaki vezető is.

– Olyan személy, aki egy kézben tartja a ház üzemeltetését, figyel a karbantartásra is. Vincze Józsefről van szó, aki mérnök, színpadtechnikai végzettsége van, eddig is itt tevékenykedett, jól ismeri a gondokat.

– Gulyás Dénes az opera szak, Vincze Balázs a Pécsi Balett vezetője. Ki még az új ember?

– Mivel többet foglalkozom igazgatással, a művészeti munka irányításához Soós Pétert veszem magam mellé. Ő filmjeiről, például a „Tűzvonalban”-ról lett országosan ismert. Együtt alakítjuk ki a műsortervet, s évi egy rendezésre kértem fel. Létrehozzuk a Kreatív Tanácsot is az említettekkel és Stenczer Béla közönségszervezővel. Ez a fórum dönt a fontos kérdésekről.

– Több lesz a pénz és a színész?

– Az eddiginél is kevesebb önkormányzati támogatást ígérnek. Pedig most a több jó színész gyorsan megtérülne a kamara- és a nagyszínház egyidejű kihasználásával. Miskolcon például hasonló adottságokkal dupla nézettséget értek el, igaz, kétszer ennyi színésszel.

Ön milyen darabokat látna szívesen a Pécsi Nemzeti Színház műsorán? Szavazzon a középső hasábban!

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló) Az igazgató már tudja, az eddiginél is kevesebb városi támogatás lehet (fotó: Löffler Péter) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!