Kultúra

2007.10.04. 09:00

Koltai: „egy nagyon kis lépés, oldalra”

Koltai Lajost – bár már második filmjét rendezi – jobbára még mindig operatőrként ismerjük. Ő azonban vallja: nem lesz ez mindig így. A héten zajló pécsi filmfesztiválon beszélgettünk vele.

Fülöp Zoltán (DN)

– Emlékszik még az első amerikai munkájára?
– Mai szemmel elég érdekesen indult a történet. Louis Mandoki, a magyar származású rendező látta az Angi Verát, s azután küldött egy faxot Budapestre, a filmgyárba, hogy neki kellene annak a filmnek az operatőre. A fax sokáig csak hánykolódott, aztán egyszer csak valahogy előkerült, megkérdezték, hogy van-e kedvem kimenni, naná, hogy volt, jött tehát egy több hetes szervezési munka, aminek a végén repülőre ültem, és meg sem álltam Mexikóig. A Gaby című filmet forgattuk együtt.

– Tehát a Gaby volt Koltai Lajos, az operatőr debütálása a tengerentúlon – az Este pedig a rendezői premier Amerikában. Ez egyben azt is jelenti, hogy az operatőr háttérbe szorul?
– Most elsősorban a rendezés érdekel, de azt nem mondom, hogy nem állok be többet a kamera mögé. Sőt, gyakorlatilag én most is ott állok: úgy forgatok, hogy a kamerán keresztül nézek mindent. A rendezés az operatőrködéshez képest valójában nekem csak egy nagyon kis lépés volt, oldalra.

– Mindkét rendezését erős képi világ jellemzi. Ez az operatőri múltnak köszönhető?
– Én a kezdetektől azt vallom, hogy a vizualitás iszonyú fontos. A film a vizualitáson keresztül üzen. Fontos persze a szó is – de a végén inkább a kép marad meg. Egy közeli arccal mindent el lehet mondani, oda nem kellenek szavak.

– A – valljuk be, gyakran nem túl kedvező – kritikák mégsem a vizualitással, hanem az egész filmmel, a rendezéssel foglalkoznak.
– Az az igazság, hogy engem nem nagyon érdekel a kritika. Vagyis inkább nagyon nem. Nekem elég, ha a vetítés után sokan odajönnek, megszorítják a kezem, megdicsérnek. A kritika ugyanis egyetlen ember véleménye, nem egy osztályé, nem egy csoporté.

– Mondhatta volna azt is, hogy az Este, azaz legutóbbi munkája esetében a forgatókönyv a „hibás”. A filmet elemzők ugyanis gyengének tartják. Volt bármilyen beleszólása az alakulásába?
– A történet úgy kezdődött, hogy engem megtalált egy ügynökség. Ők már korábban megtalálták a könyvet, aztán megnézték a Sorstalanságot, és hívtak engem. Ahogy elmondták, szerették, hogy Európából jövök, és velem van a Sorstalanságból megismert emberszeretet. A megegyezés előtt egyébként telefonon, innen, Magyarországról egy hosszú monológban elmondtam nekik, hogy milyen filmet akarok csinálni, ők meg New Yorkban szó nélkül hallgatták, majd azt mondták, hogy vágjunk bele.

– A „szép” szó gyakran szerepelt a monológban?
– Igen, persze. Ez valóban egy szép film. Sőt, a természet is sokszor szerepelt. Szóval azt a filmet meséltem el, ami el is készült.

– Végül változtatott valamit a forgatókönyvön?
– Az alapműtől, azaz a regénytől már a forgatókönyv is jelentősen eltér. Az az igazság, hogy nekem összességében nagyon tetszett az elém tett mű szerkezete, az idő szétszabdalása, így tényleg csak néhány jelenetet vettem ki. Mondatokat is kihúztam, de aztán inkább visszaraktam egy másik jelenetbe.

– Színésznők kiválasztásában is szabad kezet kapott?
– Azért ott volt egy pár menet. Például az egyik főszereplő, az Annt játszó Claire Danes nem tetszett a stúdiónak. Én viszont már dolgoztam vele korábban Jodie Foster filmjében, és tudtam, hogy mire képes. Végül aztán sikerült úgy szervezkednünk, hogy egyre inkább ő került képbe. Az utolsó fázis az volt, hogy Londonban megnéztem vele kettesben a Sorstalanságot. Sokáig meg sem tudott szólalni utána, majd beszélgetni kezdtünk, arról, amit látott, és arról is, amit eljátszhatna nálam. A végén aztán rábólintott a dologra.

– Gondolom, nagy előny volt, hogy külsőleg is hasonlít Vanessa Redgrave-re, az időskori Annre?
– Persze. Az egész filmben fontosnak tartom ezt a „vérvonalat”. Hogy Ann lányát, Constance-ot valóban Vanessa Redgrave lánya, Natasha Richardson játszotta. Vagy ott van Meryl Streep, mint Lila – a fiatal Lila pedig az ő lánya, Mamie Gummer. Ez ad egyfajta különös misztériumot a filmnek.

– Mit tudhatunk a következő munkáról?
– Még csak tervek vannak, igaz, abból több is. A legvalószínűbb egy sajátos Három nővér-átirat, Gwyneth Paltrow-val.

– Pál utcai fiúk?
– Az egy ötlet volt, nem is én dobtam be. A Sorstalanság után néhányan azt gondolták, hogy nekem két filmet is meg kellene csinálnom: az egyik a Pál utcai fiúk, a másik meg az Iskola a határon. De ennyiben is maradt a történet, nem hiszem, hogy lesz ennek folytatása.

Hetvenszer a kamera mögött, kétszer a székben

Az 1946-ban született Koltai Lajos összesen hetven filmnél dolgozott operatőreként. A legtöbbször Szabó István munkáit fényképezte (ő volt az operatőre többek között a Bizalomnak, a Mefisztónak, a Redl ezredesnek, a Csodálatos Júliának és a Rokonoknak), de dolgozott együtt Gothár Péterrel (Megáll az idő), Erdőss Pállal (Adj király, katonát), Ranódy Lászlóval (Színes tintákról álmodom). Külföldi munkái közül kiemelkedik a Maléna (amiért 2001-ben Oscar-díjra is jelölték), és Az óceánjáró zongorista legendája – mindkettőt az olasz Giuseppe Tornatore rendezte. Koltai direktori debütálása a Kertész Imre regényéből készült Sorstalanság volt, 2005-ben. Másodszor idén ült a rendezői székbe: az Este 12 millió dollárból készült, amit egy hónap alatt vissza is termelt a film.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!